Grúziában sok gyönyörű szép hely van, szinte felsorolni is nehéz. Bár talán Grúziában a természet a legszebb, azért városokból is van pár híresebb, érdekesebb. Ezeket, mióta fapados is jár Grúziába, már a magyarok is egyre jobban ismerik: Kutaiszi (mégiscak ide lehet repülni Budapestről), Tbiliszi, Batumi vagy épp Gori sokak listáján szerepel. Ezeknél kicsit kevésbé ismert város Zugdidi, nyugat-Grúziában, közel az abház határhoz.
Zugdidi főtere.
Ez azonban nem is véletlen, ugyanis a város annyira azért (szerintem) nem is érdekes, és különleges, mint a fentebb említett helyek. Leginkább a festői Mestia felé átutazóban járnak erre emberek. Mi azért utaztunk el ide, még 2011-ben, mert ez azon kevés helyek egyike volt Grúziában, ahova Tbilisziből éjszakai vonattal el lehetett jutni. Az ilyen utazásokra pedig szükség volt, mert pénzszűkében ez volt a legolcsóbb módja az ország-járásnak, ha így összekombináltuk az utazást és a szállást.
Pálmafa a központban.
Ha már azonban ott voltunk, megnéztük, hogy mit is kínál Zugdidi, Szamegrelo-Zemo Szvaneti 40ezres fővárosa. Egy napra való látnivalót nem igazán. Mi reggel 6 körül érkeztünk, és este 10-kor indult vissza a vonatunk, ennyi időre elég látnivaló nincs a városban, de egy kellemes fél napot azért el lehet tölteni.
Zugdidi utcakép.
A vasútállomástól rövid séta Zugdidi központja. Nem kell megijedni, az állomásról egy elég vidékies hangulatú utcára jutunk ki, de ez nem azért van, mert ilyen messze van az állomás a központtól, hanem azért, mert a város ilyen kicsi :). Az állomástól 1 kilométer a Chkhousi-folyó hídja, ez után már gyakorlatilag a belvárosban vagyunk.
A Chkhousi-folyó.
Az érkezés után, egy teával indítottuk a napot, hogy kicsit magunkhoz térjünk. Akkor még nem volt olyan sok turista Grúziában, erre meg aztán főleg ritkán vetődött el bárki is, így a teázót üzemeltető házaspár nagyon megörült, hogy külföldiek jöttek az ő városába. Furcsa mód azt kérte, hogy fényképezzem le őket, de e-mail címet, vagy bármilyen elérhetőséget nem adott. Tehát a kép nem kellett neki, ő csak azt akarta, hogy szerepeljen az útról készült képeim között.
A teázó tulajdonos házaspárja.
A teázóval szemben állt egy kiégett ház. Bár 2011-ben még csak alig 3 év telt el a 2008 nyarán lezajlott grúz-orosz háború óta, túl sok nyomát ennek az országban szerencsére nem láttuk. Itt, az abház határtól 30 kilométerre láttunk egyetlen egy kiégett házat, ezen kívül mást nem. Persze a háború csak pár napig tartott, de azért rosszabbra számítottunk.
A 2008-as grúz-orosz háború egyetlen nyoma amit láttunk, ez a kiégett ház volt.
Zugdidi központját a Tbiliszi-Szenaki főút egy kiszélesedő része alkotja. A két irányú útpálya között széles, parkos rész kapott helyet, több szoborral, és emlékművel. A szubtrópusi éghajlat jeleként itt egész sok pálma vegyül a többi növény közé. Ennek a központi résznek az északi végén található a város talán legfőbb látnivalója a Dadiani-palota.
A főtéren lévő hatalmas grúz zászló esténként szökőkútként funkcionál.
A Dadiani-palota vagy kastély, a Dadiani család kastélya volt, ők voltak Mingrélia hercegi családja. A palota David Dadiani idején épült 1840-ben. A kastélyon érdekesen keverednek az angol kastélyok stílusjegyei tipikus közel-keleti motívumokkal. A kastély előtt szépen gondozott park található. A palotában ma helytörténeti és régészeti múzeum működik. A Dadiani-palota az egész Kaukázus egyik legimpozánsabb nemesi palotája.
A Dadiani-kastély.
Közvetlenül a palota mellett található a Zugdidii Botanikus Kert, melyet a palotával együtt, 1840-ben hoztak létre. Több tulajdonosváltás után az 1970-es évekre a Grúz Tudományos Akadémiához került, akik a Tbiliszii Botanikus Kert részeként üzemeltetik a mai napig. A kert telis-tele van egzotikus növényekkel dél-kelet Ázsiából, az amerikai kontinensről, Indiából vagy épp a Mediterráneumból.
A botanikus kert részlete.
A botanikus kert (ottjártunkkor legalábbis) teljesen ingyen látogatható, tulajdonképpen a kastélypark folytatása. Ezt a programot mindenképpen ajánlom, akár több órát is el lehet tölteni a park mélyén, egzotikus növények között bolyongva. A kertben sajnos a szovjet időkben felhúztak egy-két beton-kockaépületet, amiket évek óta nem használnak, és így nem nyújtanak túl szívderítő látványt. Ezek kizökkenthetnek a természetben való elmélyülésből, de szerencsére csak egy-két ilyen van, így nem zavaróak.
Egy érdekes fa.
A kert közepén egy kisebb tó is helyett kapott, ennek partján akár el is lehet fogyasztani egy étkezést, madárcsicsergés közepette. Én mindenképpen ajánlom, hogy ha valaki Mestia felé utazik, akkor a kastély-botanikus kert párosra szánjon akár csak egy órácskát, mert felejthetetlen élményben lesz része.
A kertben lévő tó, háttérben, a kép jobb szélén picit látni az egyik használaton kívüli, szovjet időkben épült épületet.
Nekünk persze jóval több időnk volt, így még sétálgattunk egy kicsit, csak úgy céltalanul a városban. Leginkább a szubtrópusi hangulat volt az, ami megragadott, mindenhol magasba törő pálmafák, citrom- és narancsfák nőttek, akár magánházak kertjeiben is. Érezhetően más világ volt ez, mint Tbiliszi az ország belsejében.
Citromfa az egyik ház udvarán.
Pálmafák egy udvarban.
Ezen kívül persze meg lehet nézni a kötelező közintézményeket (városháza, színház, templom stb.), de ezek annyira azért nem érdekesek Zugdidiben (szerintem). A városban mászkálással, egy kis kocsmában sörözgetéssel persze el lehet tölteni egy napot, de azért ha van pénzetek, akkor inkább menjetek tovább Mestia felé. Nekünk most nem volt, majd legközelebb!
A városi színház.
Este még megnéztük a kastélyt és a város főterét kivilágítva, ezt kár lett volna kihagyni, a kastély például egész érdekes, zöldes fénnyel volt megvilágítva. Végül visszatértünk a vasútállomásra, és vártuk, hogy felszállhassunk az éjszakai vonatra, mellyel innen Goriba utaztunk vissza.
Az esti, tbiliszii vonat várja indulását.