Intravel

Vonattal Budapesttől Athénig, igazi balkáni hangulatban

Életem első hátizsákos útja a Balkánra vezetett. Ennek az útnak már több mint tíz éve, így az alant leírtak az akkori kor jellemzői voltak. Ma lehet, hogy már sok minden másképp van, így ezt az írást semmiképpen se tekintsétek iránymutatásnak. Szintén e miatt az alant szereplő képek minősége erősen elmaradhat a ma elvárttól, de ez van, akkoriban olyan fényképezőgépem volt, ami ennyit tudott. Erre az útra még nem mostani párommal és szerzőtársammal, Ágotával utaztam (akinek első hátizsákos útja szintén a Balkánra, Szarajevóba vezetett), hanem egy négy fős baráti társasággal mentünk. Az eltelt hosszú idő miatt nem emlékszem már minden apró részletre pontosan, így lehetnek a szövegben kisebb tévedések. Mondjuk, hogy én így emlékszem az eseményekre, tekintsetek hát a lenti történetre úgy, mint egy mesére, ami akár így is megeshetett :)!

A kezdetek, Budapesttől Belgrádig

 

2007-ben, mikor erre az útra mentünk, még elég tapasztalatlan voltam, így valamiért az a fantasztikus (értsd: borzalmas) ötletem támadt, hogy biztos olcsóbb úgy menni Belgrádba, hogy Budapestről előbb lemegyünk Szegedre, onnan át Szabadkára, majd le Belgrádba. Ma már másképp csinálnám természetesen. Szabadka útba ejtésére mondjuk megvolt az okunk, ott vettük meg ugyanis a Balkan Flexi Pass-t, amivel innen utaztunk tovább. De ne szaladjunk még ennyire előre!

Reggel 5 órakkor keltünk útra Budapest Nyugati-pályaudvarról a napi első Szegedre tartó IC-vel. Az út ezen szakasza eseménytelenül telt. Szegedre megérkezve kb. fél óránk volt a szabadkai vonatig. A vont egy egykocsis kis szerb dízelmotorvonat volt, a híres, ezüst színű “Sinobus”. A kis vonat már bent állt az állomáson, így fel is szálltunk. Ezzel felriasztottuk a vonat kétfős személyzetét (vezető+kalauz), akik békésen aludtak az első két üléssoron. A kalauz tudott magyarul, így kissé álmos fejjel kérdezte, hogy “Mennyi az idő?”. Mikor megmondtuk a választ, mondta, hogy “Ajjaj, mindjárt mennünk kell!”, majd elkezdte noszogatni társát, aki be is ült a vezetőfülkébe, és beröffentette a motort.

DSC05659

Szerb sínbusz vár indulásra Szegeden.

Még jött néhány utas, majd útnak indultunk Röszkén át Szabadka felé. Röszkéig egy jó 40-50-es tempóban haladtunk, majd rövid útlevélellenőrzés következett. Ez volt az első alkalom, hogy vonattal keltem át határon. A vizsgálat után még vártunk picit, majd nekiindultunk Horgos felé. A menekültválsággal szinte világhíressé lett vasúti határátkelő ekkor még csak egy jelentéktelen, ütött-kopott vasúti pálya volt. A vonat Röszkéről megindulva szépen felgyorsult. Mivel kiláttunk előre, láttuk, ahogy a vonat előtt a sín egyszer csak eltűnik egy ferdén keresztbe futó, kb. fél méteres gaztengerben. Ez előtt a vonat szinte lépésre lassított, és így gurultunk bele a dzsindzsába. Ezzel megérkeztünk Szerbiába!

A kb. 10-el döcögő vonat alját súroló gaz zaja kísérte utunkat, ahogy begördültünk Horgos állomásra. Itt ismét útlevél-ellenőrzés következett, ezúttal a szerbek részéről. Horgoson is álltunk egy kicsit, majd folytattuk idegtépő vánszorgásunkat a Vajdaság végtelen búzamezői között. Bár Szeged és Szabadka kb. 50km-re vannak egymástól, az út 3-4 órát vett igénybe (sajnos pontosan már nem emlékszem, de nagyon hosszú volt, az biztos). A Szabadka melletti népszerű fürdőhely Palics közelében kezdett kicsit javulni a helyzet, innen már az észveszejtő 20-30km/órás tempót is elértük. Szabadkára végül dél körül futottunk be.

Itt meg kellett vennünk a Balkan Flexi Passt, hogy tovább tudjunk utazni Belgrád felé. Volt egy vonat, ami kb. 15 perc múlva indult, ez elég kevés idő, de nem volt gond, mert ha azt lekéssük, akkor 3 órával később is ment egy vonat Belgrádba. Először meg kellett találnunk a nemzetközi pénztárt, szerencsére ez hamar megvolt. A nemzetközi pénztárban aztán egy magyarul tudó embert kellett keríteni (miután az angol és a német nem vezetett eredményre), ezzel is elment egy kis idő. Mire nagy nehezen megkezdődött a jegyek kiállítása, már le is mondtunk a korábbi belgrádi vonatról. Kérdezte a magyar kasszás, hogy hova utazunk, mondtuk, hogy innen most Belgrádba. A jegyek kiállítása pepecselős munka volt, át kellett adni az útlevelünket, hogy az adatokat felvigyék a kinyomtatandó jegyre. Le is tettünk arról, hogy a korábbi vonattal menjünk Belgrádba. Amikor a pénztáros átadta a jegyeinket, a belgrádi járatnak már 20 perce el kellett volna mennie, így nagyon megdöbbentünk, amikor közölte, hogy siessünk, mert az első vágányon még bent áll a vonat, és csak ránk vár! Ez igen, gyorsan kirohantunk, és felugrottunk a vonatra, és tényleg, szinte egyből indultunk is. Nem győztünk hálálkodni a kalauznak.

S6302223

Szabadka vasútállomása.

Aztán persze realizáltuk, hogy nem vállaltak értünk túl nagy áldozatot, ugyanis már Szabadka szélén megálltunk egy 5-10 percre bevárni egy szembejövő vonatot. A Szabadka-Belgrád út eseménytelenül telt, a délután közepén szép lassan be is gördültünk Belgrád főpályaudvarára. A belgrádi városnézést most nem igazán részletezném, egyszer majd írok külön Belgrádról egy cikket, most legyen elég annyi, hogy el tudtuk tölteni a délutánt a városban.

iran 035

Érkezés Belgrádba.

Bár a vonatunk csak másnap reggel indult tovább Szkopje felé, de mivel kezdő, és csóró utazók voltunk, így szállást nem foglaltunk Belgrádban. Ahogy esteledett az a fenomenális ötletem támadt, hogy menjünk ki a belgrádi reptérre egy cicamosdásra. Abból indultam ugyanis ki, hogy a repterek minden országban a legreprezentatívabb épületek közé tartoznak, így ott biztos ügyelnek a tisztaságra. Azt már előre tudtam, hogy a helyi tömegközlekedés kb. éjfélig jár, így este fél 10 körül ültünk fel a belvárosban a 72-es buszra, ami a reptérre vitt. Ez a járat kicsivel 10 előtt indult el. Nem valami exkluzív reptéri expresszjáratra kell gondolni. Egy teljesen átlagos külvárosi buszjárat volt ez, aminek történetesen a reptéren volt a végállomása. Ennek megfelelően este 10-kor hosszasan kanyarogtunk Novi Beograd hatalmas lakótelepén. A busz utazóközönség egyre fogyott, és egyre bizarrabb emberek alkották a maradékot. Eleinte még a belgrádi esti csúcsforgalomban haladtunk kifelé, ment a tülkölés, egymás elé vágás, szitkozódás mindenki részéről, végül egyre kihaltabb utakon haladtunk. Lassan a lakótelepet felváltották a sötétbe burkolózó kertes házak. Végül leszállt az utolsó utas is rajtunk kívül, a város magunk mögött hagytuk és a sötét pusztában hasítottunk kifelé az ősöreg busszal (este 10-kor már nem megy senki a reptérre). A sofőr hátrafordult, és csak annyit kérdezett, hogy “Aerodrom?” (“Repülőtér?”). Mi illedelmesen bólintottunk, majd visszafordult és nyomta neki rendesen. Innen már hamar odaértünk a kisértetiesen kihalt repülőtérre.

Fél 11 fele járt az idő, ezen kívül még két busz indult be a városba, ami azt jelentette, hogy max egy óránk volt (a busz ekkor fél óránként járt). Erre azonban nem volt szükség, az első reptéri mosdóban egy minimál-mosakodást gyorsan letudtunk, így a fél óra múlva induló buszt kényelmesen elértük. Itt már nem voltunk teljesen egyedül egy légiutaskísérő hölgy utazott még haza a reptérről. Értelemszerűen a városba befele alig utaztak, így a busz szinte végig üresen ment. Majdnem éjfél volt, mire beértünk a belvárosba. Az éjszakát a belgrádi vár, a Kalemegdan falán töltöttük el, mert úgy gondoltuk, hogy ez kellően félreeső hely. Jól gondoltuk, az éjszakánk nyugalmasan telt (persze nem aludtunk, egész éjszaka ébren voltunk).

S6302246

Kilátás a Kalemegdanból éjszaka.

Belgrádtól Thesszalonikiig, az igazi Balkán hangulat…

Ahogy az ég alja megvilágosodott keleten, a Duna fekete szalagja mögött, úgy döntöttünk, hogy ideje elindulnunk a pályaudvarra. Igazából a vonatunk csak reggel 7-kor indult Szkopjébe, de már untuk magunkat, így hogy legalább történjen valami, elindultunk. A korahajnali (még 5 óra se volt) Belgrád még teljesen kihalt volt, ahogy a vártól baktattunk a pályaudvar felé. A kihalt utcán egy éjjel-nappaliban vettünk némi élelmet és vizet az útra. Az állomás is teljesen kihalt volt még, egy darab vonat nem állt bent, és csak egy-két ember lézengett a peronokon.

A mi vonatunk egyébként Ljubljanából érkezett, és közlekedett tovább Thesszaloniki felé. Ma már sajnos Európában (főleg keleten) szinte elképzelhetetlen egy ilyen, 5 országon át közlekedő nemzetközi vonat, de akkor még voltak ilyenek. Aztán ahogy telt az idő, szépen lassan elkezdett megélénkülni az állomás, bár vonatok még mindig nem nagyon jöttek. Aztán eltelt a járatunk érkezésének ideje, de vonat sehol. Persze ekkor a hangosbemondó már szinte folyamatosan karattyolt valamit, de hát azt ugye nem értettük. Aggódni nem aggódtunk, ahhoz már túl fáradtak voltunk az előző napi korán kelés, és az egy napi nem alvás után. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy ne aludjunk el. Végül 1 óra késéssel 8 óra tájt begördült a vonatunk. Gondolkodás nélkül, zombiként felszálltunk rá, és beültünk az első utunkba akadó üres fülkébe. Szerencsére volt ilyen. Pár perc után álomba szenderültünk, amiből az út elején csak a kalauz ébresztett fel egy rövid jegyellenőrzés erejéig, de utána egyből visszaájultunk.

11 fele járt az idő, amikor felébredtem, méghozzá arra, hogy nagyon meleg van. A vonat közben szépen megtelt, rajtunk kívül egy szerb apuka a kislányával, és egy szerb lány ült a fülkében. Gondoltam sebaj, lehúzom az ablakot, majd szólnak érte, ha zavarja őket. Nem kellett szólniuk, ugyanis az ablak meg sem mozdult. Indulás után szétnéztem a vagonban, hátha van másik fülkében ülőhely, de sajnos nem volt. Így maradtunk egyelőre a szauna fülkében. A folyosó felé nyitva volt az ajtó, de ahhoz egy lovasszekér sebességénél gyorsabban kellett volna haladnunk, hogy érdemi légmozgás keletkezzen a folyosón, amiből így már nekünk is jutott volna. De nem nagyon haladtunk gyorsan, így maradt a lassú párolódás.

S6302258

Vasútállomás valahol Szerbiában.

Ahogy egyre izzasztóbb lett a helyzet, úgy lettünk egyre szomjasabbak. A vizünk hamar elfogyott, maradt egy két literes sör, amit még este vettünk. Út közben kiment belőle a szénsav nagyja, cserébe felvette a kocsi levegőjének kb. 38 fokos hőmérsékletét. Ez ideális kombináció volt arra, hogy csak végszükség esetén igyunk a sörből. Inkább szomjaztunk… A hangulatot a fülkében keringő 4-5 légy tette teljessé, akik szívesen kínoztak minket azzal, hogy a leglehetetlenebb helyekre szálltak le a testünkön. A helyi erők ezeket a megpróbáltatásokat elég jól viselték, látszott, hogy ők tudták mire vállalkoznak, amikor felszálltak erre a vonatra. Rólunk ez nem mondható el…

S6302265

Nis látképe a vonatból.

Menetrend szerint délután 3 körül kellett volna Szkopjéba érnünk. Azt terveztük, hogy ott leszállunk, és onnan egy éjszakai vonattal megyünk tovább Thesszalonikibe. Nos fogalmunk se volt merre járunk, elmúlt dél, aztán egy óra, végül 2 körül megérkeztünk Nisbe. Ezt a várost el tudtam helyezni, így gyanús lett, hogy 3-ra aligha fogunk Szkopjéba érni.

S6302273

Nis állomása.

Nisben a vonat hosszabb ideig állt. Eléggé ki voltunk tikkadva, így amikor megláttam, hogy a peronon egy árus gurulós kocsiból üdítőket (és ételeket, de az kit érdekel… :)) árul, azonnal megélénkültem. Persze az ablakot nem lehetett lehúzni továbbra sem, így átrongyoltam a szomszéd fülkébe, szinte letéptem az ablakot, és egy 1,5 literes ásványvizet kértem. Két lány ült a fülkébe, rendesen megszeppentek szegények, de szinte felocsúdni se volt idejük, már vissza is tértem a fülkébe, és örömmel kortyolgattuk a friss, hideg vizet.

Örömünk nem tartott sokáig, épp, hogy elindult a vonat, a 1,5 liter víz el is fogyott. Én marha, vehettem volna többet! De már késő volt, a vonat folytatja útját, nekünk meg ott maradt a 35 fokos sörike, ami továbbra is csak igen lassan fogyott. A szomjunk csak rövid időre csillapodott, így alig fél órával Nis elhagyása után a helyzet változatlan volt, meleg volt, izzadtunk, legyek röpködtek a fülkében, mi meg fintorogva iszogattuk a 35 fokos sört, amikor már nagyon muszáj volt.

S6302255

Gazos vasúti pálya dél-Szerbiában.

Itt Nis után figyeltem fel arra, hogy a vonat az útátjáróknál mindig szinte lépésre lassítva gurul át. Ezt azért csinálták, mert ezeknél a helyeknél a vonatról emberek ugráltak le, és indultak meg gyalog a bekötő út végén lévő falu felé! A táj egyébként egyre szebb lett, hegyek között egy folyó partján kanyargó vasútvonalon haladtunk. Közben elmúlt délután 3, amikor elvileg Szkopjéba kellett volna érkeznünk, de még a szerb-macedón határon se voltunk. Végül délután 4 körül befutottunk Presevo-ba, a határ szerb oldalán lévő utolsó városba.

DSC05696

Vasútállomás valahol Nis és Presevo között.

Az útlevélellenőrzés gyorsan megvolt, ám valamiért nem akartunk tovább indulni. Sőt egy idő után azt vettük észre, hogy az utasok leszállnak és a peron szélén üldögélnek. Kerestünk egy fiatalt, aki tud angolul (szerencsére találtunk), és megkérdeztük, hogy mi történt. Azt mondta, hogy elromlott a mozdony, és meg kell várni, amíg a szerelők megérkeznek, és életet lehelnek bele. Hát oké, várjunk… Szkopje megtekintése egyre valószínűtlenebbnek ígérkezett. Mi nem mertünk nagyon leszállni a vonatról, nehogy nélkülünk menjen tovább. Azt viszont láttam, hogy emberek vizes-palackokat töltenek meg egy fekete tömlőből, ami két vágány között fekszik. Kérdeztem az angolul tudó srácot, hogy az milyen víz, szabad-e használni stb. Azt mondta, hogy nyugodtan, így megtöltöttem vele palackjainkat. Továbbá az állomáson egy árustól vettem némi üdítőt is, a biztonság kedvéért.

DSC05697

Presevo állomás, az utasok várják, hogy életet leheljenek a mozdonyba.

Aztán vártunk, és vártunk. Végül közel két óra elteltével elindultunk. Kicsivel 6 után érkeztünk meg Tabanovci-ba a határ macedón oldalára. Ismét útlevélellenőrzés következett, ami ismét hamar megvolt. Aztán ismét nem indultunk tovább… Úgy jó fél óra elteltével megkérdeztük az előbb előkerített, angolul is tudó srácot, hogy mi van. Azt mondta, hogy erdőtűz miatt egyelőre nem mehetünk tovább… biztató. Nem volt mit tenni, vártunk. Ami viszont jó volt, hogy az idő előrehaladtával egyre viselhetőbb lett a hőmérséklet.  Végül itt majdnem 3 órát vártunk, mire nagy nehezen tovább tudtunk indulni.

Ekkor már erősen estébe hajlott az idő, a nap még épphogy narancsvörösre festette az ég alját. A fülkénk is elfogadható hőmérsékletűre hűlt, a legyek aludni tértek, és bőséges étel-ital készlet állt rendelkezésünkre, így egész jó lett a hangulatunk.

Aztán, ahogy ígérték, valóban, alighogy elhagytuk Tabanovci állomását, csinos kis tüzecskék égtek, bár ez inkább bozóttűz volt. Néhol egész közel a vasúthoz égett a bozót, valóban nem volt túl biztató. Rövid idő elteltével megérkeztünk Kumanovo-ba. Itt a változatosság kedvéért várnunk kellett. Ahhoz viszont már túlságosan elegünk volt, hogy megérdeklődjük az okát. Megbeszéltük, hogy most már nem sok teteje lenne leszállni Szkopjében. Este 10-nél előbb már biztos volt, hogy nem érünk oda, akkor meg lenne 4 óránk este 10-től éjjel 2-ig, míg a következő vonatra fel kéne szállnunk. Annak nem sok értelme lenne. Ha meg az a járat is ilyen késésben van, akkor ki tudja mikorra ér Szkopjéba, de ugye éjjel kettőtől mindenképpen az állomáson kell dekkolnunk. Szóval megegyeztünk, hogy ezzel a vonattal megyünk tovább Thesszalonikibe. Szkopje tehát ekkor kimaradt, végül hét évvel később adódott rá lehetőségem, hogy megnézzem a várost.

DSCF6725

A Belgrád-Thesszaloniki vonat szerb és macedón kocsijai (a kép 2014-ben készült)

Kumanovoban 1,5 órát álltunk, így már a koromfekete éjszakában haladtunk tovább Szkopje felé, ahova végül 8 óra késéssel, este 11-re érkeztünk meg. Le tehát nem szálltunk, maradtunk a vonaton. Szkopjéban a kései időpont ellenére egész sokan szálltak fel. Indulás után megpróbáltunk egy kicsit aludni. A macedón határőrök keltettek éjjel kettő körül, majd rövid idő elteltével a görög határőrökön volt a sor. Az azóta szintén a médiafigyelem középpontjába került Idomeni álmos állomása akkoriban elég világ-végi helynek tűnt. Órát kellett állítani, így egy csapásra hajnali 4 lett, mire elindultunk Idomeniből.

SAM_3352

Egy hasonlóan jól sikerült éjszakai vonatúton egy szerb ülőkocsiban (A kép 2012-es, Némethy András készítette)

Görögországban érződött, hogy megérkeztünk az EU-ba, a pálya jobb állapotban volt, mint az út során eddig bárhol. Ez abban mutatkozott meg, hogy a vonatunk a hátralévő kb. 70km-en megpróbálta behozni az összeszedett késést, és iszonyatos tempóban haladtunk. Ezzel nem lett volna baj, ha nem egy 30-40 éves szerb kocsiban ültünk volna, ami iszonyatos nyikorgásokkal, reccsenésekkel, nyögésekkel és rázkódással repesztett a pályán. Szó szerint imádkoztam, hogy ne essen szét a kocsi, iszonyúan félelmetes hangokat adott ki magából szegény öreg vagon. Végül kicsivel 5 óra előtt befutottunk Thesszaloniki pályaudvarára.

DSC05701

Az ébredező Thesszaloniki.

 A levezetés, Thesszaloniki – Athén

Thesszolnikiben egy kellemes napot töltöttünk, amit itt most szintén nem részleteznék. Nagyjából inkább pihentünk, strandoltunk, mert a közel egy napos szauna-vonatozás eléggé kifárasztott minket. Este éjszakai vonattal mentünk tovább Athénba. Ekkoriban két vonat volt éjszaka Thesszalonikiből Athénba, egy IC és egy gyorsvonat. Mi nem akartunk helyjegyet fizetni, így elengedtük az IC-t és a kicsit később induló gyorsvonatra pályáztunk.

Sajnos nem voltunk egyedül, szép kis tömeg gyűlt össze az állomáson. Amint betolták a vonatot, mindenki megrohamozta a szerelvényt. Mi is így tettünk, nem akartunk lemaradni az ülőhelyekről. Kár volt ennyire sietni, ugyanis mint kiderült, itt Görögországban a sima gyorsvonatra is lehet helyjegyet venni. Mi persze nem vettünk, így szépen lassan mindenhonnan felállítottak minket. Egy helyet találtunk, ahol egy bácsi megengedte, hogy a feje felett a csomagtartóra tegyük a hátizsákjainkat. Ez is valami, megálltunk hát ezen fülke előtt a folyosón.

A vonat közben elindult, mi pedig álltunk az ablakban, és néztük a sötét tájat. Azon gondolkoztam, hogy vajon, ha elég fáradt vagyok, akkor tudok-e állva aludni. Hosszúnak ígérkezett az este, a vonat ugyanis 11-körül indult és elvileg kicsivel 6 előtt ér Athénba. Szerencsére az utasok közül sokan csak a szomszédos városokba utaztak haza, így alig 1 órán belül lett annyi ülőhely, hogy le tudjunk ülni. Én szinte azonnal álomba zuhantam.

Hajnalban keltem. A vonat csendesen száguldott dél felé, a fülkében alig maradtak utasok. Nem sokkal később megérkeztünk Athénba. Kissé fáradtan kászálódtunk le a vonatról, majd nekiindultunk a város felfedezésének.

DSC05726

Athén reggel.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük