Ebben a cikkben egy Csap-Kijev vonatutat mutatok be. Az írás annyiban fiktív, hogy nem egy konkrét utazás leírása, hanem az általam megtett 10-12 Csap-Kijev, illetve Kijev-Csap vonatutak során szerzett élményeimet írom le. Emiatt az illusztrációnak használt képeken a napszak, és a menetirány nem mindig egyezik tökéletesen a szöveggel, remélem ezt elnézitek nekem.  Annyiból azonban mégis valós a leírás, hogy kb. tényleg így néz ki egy ilyen vonatút.

Ukrán távolsági vonat Csapon

Csapon vagyunk, egy rekkenően meleg, nyári napon. Koradélután van, a távolsági állomás roppant csarnokában ülök. A szovjetesen túlméretezett állomás szinte kong az ürességtől, csak néhányan lézengenek benne. Egy néni éppen felmos, a párolgó víznek köszönhetően a váróteremben kellemesen hűvös van. Az állomás csendjét a hangosbemondó recsegése töri meg, mely az Ungvár-Kijev járat érkezéséről tájékoztatja az utasokat.

A csapi vasútállomás csarnoka.

Kimegyek a peronra, a vonat a legtávolabbi vágányra érkezik. A szerelvény még nem látszik, de az állomás megtelt élettel, emberek jönnek a peronra, ki-ki igyekszik úgy helyezkedni, hogy nagyjából ott álljon, ahova a kocsija esni fog. Jobb felől feltűnik a végtelennek tetsző, valójában 18 kocsis kék szerelvény.

Végtelennek tetsző szerelvény érkezik Csapra.

Bár szinte csak lépésben gurul be az állomásra, a hatalmas, szovjet kocsik alatt beremeg a föld. A vonat egy hirtelen rántással megáll, és már nyílnak is a vagonok ajtajai, megjelennek a kocsikísérők, akik akkurátusan letörölgetik a kapaszkodókat, majd lenyitják a lépcsőket. Megigazítják az egyenruhájukat, és megállnak az ajtó mellett, lehet felszállni.

Vonat Csapon

Megkeresem a kocsimat (a vonat kb. 20 percet áll Csapon, így szerencsére nem kell nagyon sietnem), és átadom a jegyet a kocsikísérőnek, valamint megmutatom neki az útlevelemet, a jegy ugyanis névre szól. A jegyet megtartja, de a helyemet még hangosan a tudtomra hozza. Elfoglalom a helyemet, és a széles asztalra máris kipakolom az üdítőt, illetve az élelmet. A vagon még szinte üres, viszonylag kevesen jönnek Ungvárról, és Csapon sem szállnak fel túl sokan.  Viszonylag meleg van, az Ungvár és Csap közötti rövid úton nem jutott annyi légmozgás, hogy igazán lehűljön a napon átforrósodott vagon.

A még szinte üres plackart kocsi Csapon (Csizmadia Réka fényképe).

A 20 perces állásidő viszonylag hamar letelik, és a vonat egyszer csak nekiiramodik. Nem haladunk túl gyorsan, 20-30-al dülöngélünk el Csaptól a következő megállóig, Bátyúig. A két állomás között hatalmas rendező-pályaudvarok, átrakók, mozdonyszínek váltják egymást, itt zajlik a nyugat-Európa és Ukrajna között közlekedő tehervonatok átrakása. Az egymást érő váltók miatt megyünk ilyen lassan. Közben a kocsikísérő kiosztja az ágyneműket. Egyelőre nem bontom ki a csomagot, csak leteszem magam mellé az ágyra, és nézelődök ki az ablakon. Az Alföld észak-keleti csücskében járunk, a táj alapján akár Magyarországon is lehetnénk (igaz, egy kicsit szegényebb kiadásban), a Kárpátok hegyei itt még csak bizonytalan csíkot alkotnak láthatáron.

Csap és Bátyú között haladunk.

Bátyúban rövid ideig állunk csak, tovább indulás után a korábbi délkeleti irányú vonalról észak-kelet felé fordulunk, megcélozva a hegyeket. A vonat itt már érezhetően gyorsabban halad, 60-80-as tempóban közelítjük a hegyeket. A falvakban feltűnnek az első, aranyozott, hagymakupolás templomok, majd az első hegy is szépen beúszik a képbe, ez nem is akármilyen hegy, a munkácsi várhegyről van szó. A Kárpátok is egyre valószerűbb formát ölt, amint a vonatunk befut Munkács állomására.

Az első hegyen Munkács vára áll.

A vonat Munkácson csak 5 percet áll, de itt telik meg igazán a vonat, ugyanis a kissé félreeső Ungvár helyett Kárpátalja keleti részéről ide jönnek busszal az emberek. Tovább indulás után nekiveselkedünk a Kárpátoknak. A Latorca eleinte széles völgyében száguldunk felfelé. Az eleinte széles folyót gyakran keresztezi a vonal, így megfigyelhetjük, ahogy egyre feljebb érve, egyre vékonyabban csörgedezik a Latorca. A völgy egyre jobban szűkül, a vonal pedig egyre kanyargósabb lesz, ahogy vonatunk egyre magasabbra jut. Az erdővel borított meredek hegyoldalak, a sebesen robogó patak kellemes környezetet nyújtanak az utazáshoz.

Munkács után nem sokkal még széles völgyben haladunk.

Szolyva után elhagyjuk a Latorca völgyét és a Vecsa-patak völgyében haladunk egyre följebb. A vonatunk itt ismét belassul, az emelkedővel egyre nehezebben birkózik meg a mozdony, inkább egyfajta kellemes városnéző tempóban haladunk. Végül elérjük Volóc (Volovec) állomását, ez az utolsó jelentősebb megálló a Kárpátokon innen.

Feljebb viszont szűkebb helyen megy vonatunk.

Volóc után még meredekebb lesz a pálya, így itt egy plusz mozdonyt akasztanak a vonat elé. Tovább indulás után, ahogy közelítjük a Kárpátok fő gerincét, egyre drámaibbá válik a táj. Lélegzetelállító viaduktokon haladunk keresztül, ezekről csodás kilátás nyílik a környékre. A viaduktok mellett egy-két alagúton is áthaladunk. A vonatunk egyre lassabban halad, végül szinte lépésben begördül az egyvágányos Beszkid-alagútba, ahol, mindössze néhány kilométerre a Vereckei-hágótól kilépünk a Kárpát-medencéből.

A hágóhoz közeledve már két mozdonyra van szüksége a vonatnak.

Az 1886-ban épült 1764m hosszú alagút még a Monarchia idején épült, akkor Magyarországról vezetett Galícia felé. Az öreg alagút helyett már építik az új kétvágányú alagutat, de mi még ezen kelünk át. Az alagút elsőre elég ijesztő: Vonatunk szinte lépésben halad, a kerek egyébként halk kattogását az alagút falai százszorosan felerősítve verik vissza, hangos csattogással gurulunk a szűk falak között. A régi alagútban itt-ott szivárgó víz, és a villódzó világítás tovább erősíti az alagút poszt-apokaliptikus hangulatát. Az alagút közepe fele járva apró huppanást érzek: A vonat elérte a pálya legmagasabb pontját 800 méteren vagyunk a tengerszint felett. Néhány másodperc múlva már észrevehetően elkezdünk gyorsulni, a csattogás egyre sűrűbbé válik. A vagon derengő világítása mellett elkezd kivilágosodni az alagút is, és hirtelen kint is vagyunk ismét a szabadban.

A Kárpátok a Vereckei-hágó közelében.

A vonat elkezd fékezni, innen ugyanis már lefelé gurulunk, így a szerelvényt folyamatosan fékezni kell. Érezhetően gyorsabban haladunk, a magas vagonok erősen ringatóznak az éles kanyarokban. Az első megálló Lavocsne, itt lekapcsolják a  segéd-mozdonyt, és már indulunk is tovább. Az Opir-patak völgyében haladunk egyre lejjebb. A táj pont olyan, mint a Kárpátok nyugati oldalán, erdők, legelők, szénaboglyák suhannak el a vonat ablaka előtt.

Segéd-mozdonyok Lavocsne állomáson. Ezek a gépek segítik át a vonatokat a Kárpátok fő gerincén.

Megéhezem, ezért előveszem a műanyag bögrémet, és kimegyek a kocsikísérő fülkéje előtti szamovárhoz. Tésztás leves a menü, a tésztát és a fűszereket előre beteszem a bögrébe, és erre engedem a forró vizet. Visszamegyek a helyemre, és várok, hogy a tészta megfőjön. Pár perc, és már ehetek is. Nem az évszázad kulináris élménye, de egy vonaton kb. 100Ft költségből egész jó ez is.

Még mindig közel járunk a Kárpátok fő vonulataihoz, a táj gyönyörű.

Ahogy haladunk, egyre inkább délutánba, majd estébe hajlik az idő. A hegyek egyre lankásabbá válnak, és egyre szélesebb lesz a völgy is, melyben ereszkedünk lefelé. Az Opir-t elnyeli a Stríj folyó, és ezzel meg is érkezünk a síkság szélére. Bár két oldalt még hegyek övezik a tájat, szántóföldek között haladunk, a pálya is kiegyenesedik. Itt már egész gyorsan haladunk, a nap mögöttünk végleg lebukik a látóhatár alá, így a vagonban felkapcsolják a lámpákat.

Lejjebb érve ismét kiszélesedik a völgy.

Ekkor érzem elérkezettnek az időt arra, hogy megágyazzak. Leveszem a felső csomagtartóról a matracot és a párnát, kibontom a kocsikísérőtől kapott csomagot, és szépen (vagy kevésbé szépen) megágyazok. A vagonban nagy az élet ekkor, mások is ágyaznak, vacsoráznak, beszélgetnek. A vonatunk az egyre mélyülő éjszakában robog kelet felé. Megállunk Sztrijben, majd tovább indulás után félig már le is kapcsolják a villanyt. Ez jelzi, hogy hamarosan eljön a teljes lámpaoltás. Ez az átmenet azért van, hogy ebben a fényben még meg tudjanak ágyazni azok, akik akarnak, de már azokat se zavarja annyira a lámpa, akik aludnának.

Itt az esti vonatbelső helyett egy kárpátaljai képet tennék be, mert olyan szép a táj, hogy nehéz megunni.

Elmegyek fogat mosni, és egy kicsit megmosakodni. Ehhez az ágynemű-csomagban egy apró törölközőt is biztosítanak. Nagy fürdést persze nem lehet csapni, de a semminél ez a szappanos cica-mosdás is jobb.

Én is lefekszem aludni. A vonat egyenletesen ringat, de egyből nem jön álom a szememre (általában nehezen alszom el, ez otthon is így van). Még ébren vagyunk, amikor megérkezünk Lvivbe, hallom, amint az állomási hangosbemondó kissé tört angolsággal üdvözöl: “Welcome to Lviv!”. Itt ismét kicsit megélénkül a vagon. Sokan leszállnak, helyükre egyből új utasok érkeznek. Sokan csak vásárolni szállnak le, a 22 perces állás ezt kényelmesen lehetővé teszi.

Egyik utazásom alkalmával én is éltem a lehetőséggel, és leszálltam Lvivben.

Lvivből este 11-körül indulunk tovább, a szurokfekete éjben robogunk kelet felé, és szépen lassan álomba merülök. Bár az éjszaka közepén néha félig felébredek, amikor egy-egy nagyobb állomáson mozgolódás támad, de alapvetően jól alszom, az éjszaka a vonaton eseménytelenül telik. Reggel 6 óra után picivel ébredek. Csendesen száguldunk a felkelő nap irányába, a pálya itt sokkal jobb állapotban van, mint Kárpátalján, így a kerekek nem kattognak olyan hangosan a jóval nagyobb (120-140 km/órás) sebesség ellenére sem.

Sepetivka már Kijev közelében van, némelyik Csap felől érkező vonat kora-hajnalban jár erre, így egy ilyen képet lehet erről az állomásról lőni.

Mivel még sokan alszanak, kihasználom a lehetőséget, és gyorsan elmegyek wc-re. Ébresztés után nagy sorok állnak a wc előtt, de ilyenkor még könnyen be lehet jutni. Épp visszaérek a helyemre, amikor a kocsikísérő elindul végig a vagonon, és hangos “Kijiv! Kijiv!” kiáltásokkal ébreszti az embereket. Innen még kb. egy óra van hátra. A kocsikísérőtől kérek egy teát. Az 50 forintba kerülő ital nem annyira különleges, viszont a pohár, és az elegáns pohártartó kétségtelenül kölcsönöz egy hangulatot a teázáshoz.

A tipikus vasutas tea.

A tea mellett ülve kinézek az ablakon. A Dnyepper-vidéken járunk, erdők és szántóföldek váltják egymást. A terület síkság, de nem az Alföldről ismert tökéletes asztallap-simaságú síkság, hanem szélfútta dimbes-dombos fajta. A dombok vagy buckák persze nem túl nagyok, mindössze néhány méteresek. Az erdőben kisebb ködfoltok úszkálnak.

A táj Kijev közelében.

A kocsi megelevenedik mindenki igyekszik wc-re, többen nekiállnak megágyazni, és a szamovárnál is egymást váltják a reggelire kávét, teát ivók. Én is összeszedem az ágyneműt, és visszaviszem a kocsikísérőnek, a matracot és a párnát összetekerem, és felteszem a felső csomagtartóra. Kint kezdenek sűrűsödni az állomások, települések. Dácsák sokasága mellett haladunk el, a kijeviek töltik itt hétvégéiket.

A nap első sugarai besütnek a kocsiba.

A települések között azonban még mindig sűrű erdőben fut vonatunk, így Kijev szinte a semmiből bukkan elő. Néhány kertes ház után egyből 15-20 emeletes panelek, gyárak következnek. Újabb építésű 20-30 emeletes házak, és még épülő lakóparkok mellett haladunk el, ebből is látszik, hogy Kijev, háború ide- válság oda, mind a mai napig fejlődő nagyváros. Közben jön a kocsikísérő, és kiosztja a jegyeket azoknak, akik kérik. Én elteszem emlékbe, így kérem :).

Vonatunk lassít, egyre sűrűbben hagyjuk magunk mögött a megállókat, melyek így munkanap  reggel tele vannak munkába igyekvő kijeviekkel, akik az elektricskát várják. A távolban felbukkannak az első felhőkarcolók, a vonatunk elhalad a személykocsik tárolására szolgáló kocsiszín mellett, és végül szép lassan begördül a kijevi fő-pályaudvarra.

Érkezés után a kijevi állomás peronján.

7:17-van, 7:18-ra kellett volna megérkeznünk, vagyis szokás szerint pontosak vagyunk. Az emberek felsorakoznak a kijáratnál. Én nem nyomakodok, megvárom, míg a nagyobb tömeg leszáll, még egyszer megnézem, hogy nem hagyok-e semmit a vonaton, majd felkapom a táskám és én is leszállok, és ezzel meg is érkeztem Kijevbe!

Kijev fő-pályaudvara.

Az ukrajnai vonat-menetrendekről, árakról, köztük a kijevi eljutásról is, itt olvashattok bővebben: Ukrajna, vonattal legnagyobb szomszédunkhoz.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!