A trolibusz nem épp az a közlekedési eszköz, amit a magyarok a nyaraláshoz kötnek, és ez érthető is, nem sokan járnak ezzel nyaralni. Van azonban egy hely, ahol értelmet nyer a cím, és valóban trolival lehet lemenni nyaralni a tengerhez. Ez pedig a Krím-félsziget. Az itt üzemelő Krími-trolibuszhálózat leghosszabb vonala a Szimferopoli vasútállomástól Jaltáig 86km hosszú! A vonalat vasút helyett építették a szovjet időkben, megkönnyítendő az emberek lejutását a népszerű tengerparti üdülőhelyre (A Szovjetunióban egyébként egyáltalán nem volt ritkaság a városközi, távolsági trolibuszüzem, ha érdekel a téma, ide kattintva olvashatsz még pár példát). Én magam 4-szer tettem meg a teljes, 86km-es utat. Ebben a cikkben bemutatom, hogy hogyan is nézett ki egy ilyen út.

Krími táj a troli ablakából

Érkezés, indulás

Hirtelen ébredek a kocsikísérő hangos “Szimferopol, Szimferopol!!” kiáltására. Az ágy még ringat, a vonat sebesen halad a sötét hajnalban. Kinézek, még épp csak elkezdett enyhülni a sötétség keleten, nyugat felé viszont még az éji sötét az úr. Sajnos csak erre a korán reggel érkező vonatra volt hely, magamban megfogadom, hogy többet nem veszek olyan vonatra jegyet, ami reggel 6 előtt megérkezik a célállomásra (ezt a fogadalmamat egyébként egészen a következő útig tudtam tartani 🙂 ). A telefonomra pillantok: Picivel múlt fél 5. Kiszaladok a wc-re, majd visszaülök a helyemre, és félig kómásan nézek ki a fejemből. A vagon életre kell, mindenki jön-megy, pakolászik, készülődik. Én is összekészítem a cuccaimat, és elszopogatok egy cukorkát, amit az egyik útitárstól kaptam a vonaton. Kicsivel 5 óra után vonatunk befut a szimferopoli pályaudvarra, leszállok.

A szimferopoli vasútállomás nyaranta nagy forgalmat bonyolít(ott).

A pályaudvaron iszok egy automatás kávét, majd elindulok a trolibuszállomásra. Yaltára innen két közlekedési eszközzel lehet menni: Vannak a trolik és a marsrutkák (kisbuszok). A marsrutkák kicsit sűrűbben járnak (bár a troli is 12 percenként megy csúcsidőben), gyorsabbak, de cserébe 2-3-szor annyiba kerülnek mint a troli. A troli lassabb, a marsrutkák 1,5-2 órás menetidejével szemben 2:40 alatt teszi meg a teljes utat, de összehasonlíthatatlanul érdekesebb élmény, és olcsóbb is, így fel sem merül bennem, hogy beüljek az egyik kisbuszba, pedig többen ajánlják szolgáltatásaikat. A troliállomás a pályaudvartól úgy 50m-re van, épp bent is áll egy jaltai troli, így felszállok, és a sofőrtől megveszem a jegyet. Ezen a korai órán még nincs nyitva a jegypénztár, egyébként ott kéne jegyet venni. A trolin számozottak az ülések, a jegypénztárban helyjegyet adnak a hosszú útra!

A pályaudvar előtt rengeteg kisbuszos várja a vonattal érkezőket. Velük a Krím-félsziget összes üdülőhelyére el lehet jutni. Jaltára is, de én a trolit választom.

Még állunk egy kicsit, majd a sofőr bezárja az ajtót, és a pirkadat bizonytalan fényében nekiindulunk az útnak. Szimferopol egy 320 ezres nagyváros, az út első nagyjából 10km-ét itt tesszük meg, ugyanis a Jaltára vezető út a vasútállomáshoz képest a város átellenes oldaláról indul. Így hosszan haladunk a nagyváros 2×2 sávos útjain, körforgalmakat, lámpás kereszteződéseket hagyunk magunk mögött, az utat 8-10 emeletes panelházak szegélyezik. Ez a szakasz bármelyik egykori szovjet nagyvárosban is lehetne, semmi extrát nem tartalmaz. Trolibuszunk is kényelmes, városi tempóban halad a kora hajnalban még szinte üres utakon.

Távolsági troli utastere, az ülések számozása az ablakok felett látható.

Sztyeppe-troli

A házak kezdenek egyre alacsonyabbakká válni, végül az egyik oldalról teljesen el is tűnnek. A másik oldalon még egy darabig kertesházak sorakoznak az út mentén, ám hamarosan elhagyjuk a Szimferopol vége táblát. Trolink is nekilendül, a régi Skoda kicsit hangosabban zúg, de azért a tempónk nem valami acélos. A városi 40km/óráról talán 60-65-ig tornásszuk fel magunkat. Kissé dimbes-dombos sztyeppe-vidéken haladunk, utunkat kis falvak szegélyezik. A krími tatárok jelenlétére utalnak a falvakban álló mecsetek.

Sajnos erről a mecsetről csak ilyen elmosódott képem van, mert ezen az úton kicsit koszos volt az ablak. Azért a lényeg látszik :).

A táj, a mecseteket nem számítva nem túl izgalmas, a sztyeppe egyhangúságát csak a távolban már feketéllő hegyek törik meg. Minden faluban megállunk legalább egy helyen, a troli itt a helyközi busz funkcióját is ellátja, a falusiak mennek dolgozni a tengerpartra, vagy csak a szomszéd falu piacára igyekeznek. Az út nagyjából rendben van, de azért egy-egy bukkanón, vagy kátyún áthaladva a régi, laprugós troli nagyokat dob, ilyenkor szinte hullámvasúton érezzük magunkat.

A szántóföldek, kisebb falvak, egy-egy erdős folt nagyjából 20 kilométeren át tartanak. Ahogy haladunk szépen kivilágosodik kelet felől, és közben egyre közelebb jönnek a hegyek (melyek a rendkívül fantáziadús Krími-hegység nevet viselik). Az utolsó falu neve is beszédes, Perevalne, amit kb. “Hágófalvának” lehetne nagyjából lefordítani.

Jalta felé haladó troli a sík szakaszon.

Hegyi-troli

Perevalne után elfogynak a szántóföldek, és sűrű erdőbe ér a főút, megérkeztünk a Krími-hegységbe. Elindulunk felfelé, a troli üveghangon sivítva erőlködik felfelé az emelkedőn. Nem haladunk valami gyorsan, a személyautók és a kisbuszok folyamatosan előznek meg minket. Szerencsére az út építői gondoltak a lassabban araszoló trolikra, és az elvileg 2×1 sávos úton bőven elférnek 2×2 sávban az autók.

Beértünk a hegyekbe, kanyargósabb úton haladunk.

A lassú haladásért kárpótol a szép természet, az erdő, és a hegyek. Hosszas kaptatás után elérjük az Angarszkij-hágót, amely a tengerszint felett 752m-es magasságon fekszik, innen szinte a tengerszintig fogunk ereszkedni. A hágónál megállunk, mert bár település itt nincs, több kirándulóút indul innen.

Az Angarszkij-hágó, felette a 752-es szám a tengerszint feletti magasságra utal (Csizmadia Réka fényképe).

Továbbindulás után már lefelé megyünk, így az erőlködő motor hangos sivítását átveszi a motorfék mély morgása. Innen fentről csodálatos kilátás nyílik a hegyek lábára, és az előtte végtelenül kéklő tengerre. A nap is előbukkan a hegyek mögül, és hirtelen, mintha évszakot váltottunk volna: az addig kissé csípős-hűvös sztyeppei hajnalt felváltja egy balzsamos mediterrán nyárreggel.

A hegyi szakasz részlete.

Az út éles kanyarokat véve ereszkedik lefelé, és lassan megváltozik a növényzet is. A korábbi tölgyek, bükkök, fenyők helyét részben ciprusok veszik át, jelezve az éghajlat változását. Az út mellett szőlő-ültetvények bukkannak fel, a Krím-félsziget híres a jó borairól. Lent, a tenger partján már feltűnik Alusta az troli által érintett legnagyobb város (nem számítva persze Jaltát és Szimferopolt).

Alusta a távolból (Csizmadia Réka fényképe).

Nagyjából másfél órája haladunk, amikor reggel 7 óra magasságában megérkezünk a 30 ezres Alustába. A városnak persze csak az állandó lakossága ennyi, nyáron még legalább ennyi turista nyaral itt. Így egy ébredező nagyvárosba érkezünk meg, az utakon egyre több az autó és az ember. Szimferopoltól minden második troli csak idáig jön, ez is mutatja a város jelentőségét. A hegyvidéki szakasz (mely nagyjából 25km) ezzel véget is ért, az eddig nagyjából délkeleti irányba haladó vonal itt egy éles kanyarral dél-nyugatnak fordul

Alusta látképe, háttérben a Krími-hegyekkel.

Mediterrán tengerparti-troli

Alusta után végig a tengerpart feletti hegyoldalon futó főúton haladunk. Balkéz felé a reggeli nap fényében aranysárgán fürdő tengert láthatjuk, jobb kéz felé pedig a Krími-hegység egészen 1500 méterig emelkedő sziklás csúcsait. Az út mellett ciprusok, fenyők suhannak el, egy-egy kertből pálmafa kandikál ki, mutatva, hogy bár a pálma nem őshonos erreflé, de az itteni éghajlaton már megél.

A napkelte fényében fürdő tenger (Csizmadia Réka fényképe).

Már jó ideje úton vagyunk, kezdem érezni, hogy azért 30 éve a csehszlovákok ezt a trolit eredetileg nem 80-90km-es utak megtételére tervezték. A város forgalomra kitalált ülés kezd kicsit kényelmetlen lenni. Szerencsére a táj kárpótol minden szenvedésért. Az elhúzott ablakokon befújó szélben a tenger, a tűlevelű fák és a ciprusok illat keveredik.

A tengerparti szakasz részlete, mediterrán növényzettel.

Hamarosan elhaladunk a Medve-hegy mellett, mely nevét alakjáról kapta: Úgy néz ki mint egy medve, aki épp a tengerből iszik. A Medve-hegy után nem sokkal elhaladunk az Artek bejárata előtt. Az Artek egy gyerektábor, fénykorát a szovjet időkben élte, amikor a legnagyobb, és legjobb Úttörő-tábornak számított az országban, nagyjából a magyarországi zánkai gyermektáborhoz hasonló intézmény volt. Mára kissé megkopott, de még mindig működik, igaz közel sem fogad annyi gyereket, mint a 80-as években.

A tengerparti szakasz részlete, háttérben a hegyekkel.

Trolibuszunk lendületesen halad tovább délnyugatra az egyre magasabbra hágó nap fényében. A hegyoldalban kanyargó út alatt kis tengerparti falvak és városok maradnak el. Végül a hegyek mögül előbukkan Jalta, a Krím-félsziget legmenőbb üdülőhelye. A hegyek karéjában 10 emeletes panelházak és hasonlóan magas szállodák sora jelzi a 80ezres várost. A főút a város felső részén halad keresztül, és halad tovább Szevasztopol felé. Mi már nem folytatjuk utunkat, hanem egy lehajtónál lefordulunk a város felé.

Kis falu a hegy oldalában.

Érkezés, a hosszú út vége

A troli a lehajtótól már nem megy sokat, szépen lassan legurulunk a lehajtótól mindössze 200m-re lévő autóbuszállomásig. Itt, a buszállomás mellett van egy külön trolibuszállomás, ide fordulunk be, és ezzel meg is érkeztünk. Picivel vagyunk reggel 8 után, a teljes menetidőnk az ígért 2:40 percnél csak pár perccel lett több. A végállomáson több troli pihen, vagy vár indulásra. A buszállomás és a trolibuszállomás terén nagy a nyüzsgés, folyamatosan érkeznek a kisbuszok, buszok, trolik, amik a nyaralókat hozzák-viszik.

A jaltai trolibuszállomáson pihenő kocsik.

Jalta belső részére is mehetnék tovább trolival, ugyanis a városközi vonalak mellett Jaltán (és egyébként Szimferopolban és Alustán is) helyi vonalak is üzemelnek. Azonban nem élek a lehetőséggel, troliztam eleget, inkább gyalog vágok neki a tengernek, ami innen két kilométerre van. Hegyoldalról lévén szó végig lefelé kell menni, így a séta nem túl megerőltető. Más dolgom már nincs, mint élvezni a látványt, pihenni, strandolni.

Utunk végpontja, Jalta.

 Oldalunk szigorúan politika mentes, így nem kívánunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy melyik ország része is a Krím-félsziget. Annyira nem, hogy sem itt, sem a cikkben nem nevesítjük egyik országot sem, még ha mindenki tudja is, hogy melyik kettőről van szó. Ennek megfelelően mindkét ország alá betettük ezt a cikket, tehát a kedves olvasó bármelyik kategóriában is találta meg, az nem jelent a részünkről állásfoglalást a kérdésben. A cikkben szereplő képek több utazás képei, készítési idejük eltérhet a történet idejétől (tehát, bár a történet egy reggeli utazásról szól, bőven vannak délutáni képek), ugyanis nem volt minden helyhez időben passzoló illusztráció.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!