Intravel

Komrat, Moldova harmadik fővárosa

Moldova több szempontból különleges ország. Pici mérete ellenére például rögtön 3 fővárosa van. Hogyan lehetséges ez? Egy fővárosa természetesen minden országnak van, ez Moldova esetében Kisinyov. A második főváros a szakadár Dnyesztermenti Moldáv Köztársaság fővárosa Tiraszpol. Ez az ország hivatalosan nem létezik, ám a gyakorlatban 1992 óta egész jól elvan. A de facto nagyon is valós ország fővárosa Tiraszpol, ahol megvan minden, ami egy főváros esetén elvárható: Parlament, Jegybank, Legfelsőbb bíróság, nagykövetségek, stb. Tiraszpol tehát, bár nem egy hivatalos főváros, a gyakorlatban nyugodtan tekinthetjük egy második fővárosnak.

A harmadik főváros pedig Komrat, Gagauzia fővárosa. A Dnyesztermenti Moldáv Köztársaság néha még előkerül magyarországi hírekben, így talán ismerősen csenghet, azonban Gagauzia és Komrat szinte teljesen ismeretlenek Magyarországon. Ez nem is csoda, Gagauzia területe még Nógrád megyénél is 30%-al kisebb, lakossága alig 130ezer fő. Azonban Gagauzia nagyfokú autonómiát élvez, a helyi parlament hozhat helyi törvényeket a helyi oktatás, kultúra, költségvetés, adók(!), közigazgatás témáiban (ez csak néhány kiragadott példa). Gagauziának ráadásul saját rendőrsége is van, sőt a moldáv alkotmány szerint, ha Moldova egyesülne Romániával, Gagauziának joga lenne a teljes függetlenedésre. Nem túlzás tehát Gagauziát egy külön kis országnak, és fővárosát, Komratot egy valódi fővárosnak tekinteni Moldován belül.

DSC_1914A komrati katedárlis

Komrat nem egy igazán nagy város, a 90-es évek legelején, amikor népessége a legnagyobb volt, nagyjából 28000-en lakták, azóta a folyamatos (egyébként egész Moldovára jellemző) elvándorlás miatt mára alig húszezer ember maradt. Ennek ellenére azért van egy minimális városias nyüzsgése, a környékből sokan járnak fel a piacra, és még egy pláza is van.

DSC_1956A Komrati Egyetem épülete. Az alig 20ezres város nem is a legkisebb egyetemi város Moldovában, a 12 ezres Taracliában bolgár-moldáv egyetem működik. A kislány török-zászlós sapkája is a terület Törökországgal ápolt komolyabb kapcsolatának jele.

Mi Kisinyovból érkeztünk busszal. A moldáv fővárosból a gagauzba nagyjából óránként indulnak buszok (néha kicsit sűrűbben, néha kicsit ritkábban). A legtöbbnek ugyan nem Komrat a végállomása, hanem valamely egyéb dél-moldáv város (pl.: Vulcanesti, Ceadir-Lunga) felé tranzitban érintik Komratot. Mi az egyszerűség kedvéért azonban olyan busszal mentünk mindkét irányba, melyeknek a végállomása Komrat volt. Az út szinte végig a tipikus, dimbes-dombos moldáv tájon vezetett keresztül. A dombok tetejéről szép kilátás nyílt az alant elterülő völgyekre. Kisinyovtól délebbre a dombok egyre alacsonyabbá váltak. Gagauzia határán komoly “emlékmű” fogadott minket.

gagauzgranicaA Gagauz Autonóm Terület (Gagauz Yeri) határa, a gagauz és a moldáv zászlókkal. A kép nem a legjobb, de egy mozgó buszból, mobiltelefonnal ennyi tellett :).

Komrat egy nagyjából egy tipikus, húszezres moldáv város, sok látnivalóval a várost rendszeresen feldúló háborúk miatt nem kínál. A legtöbb moldovai településhez hasonlóan a város fő attrakciója a központban álló katedrális. A törökhöz nagyon közeli nyelvet beszélő gagauz nép az egyetlen a türk népek közül, mely ortodox keresztény vallású, így bár török szóval találkozhatunk bőven az utcán, mecsetekre ne számítsunk. A katedrális mellett kellemes kis park található, szökőkutakkal.

DSC_1913A Központi Park

A látnivalók nagyját a fővárosi státuszhoz kapcsolódó középületek adják: A parlament tipikus, szovjet épülete, illetve az egyetem két tömbje számít ezek közül említésre méltónak. Az állami hivatalokra a moldáv és a gagauz mellett oroszul is ki vannak téve a feliratok, mutatva a régió oroszbarátságát. Elég érdekesen néznek ki a tipikus szovjet középületek török feliratokkal.

DSC_1926A gagauz parlament a terület címerével és zászlajával.

Az egyetem előtt található a “Hősök sétánya” (más néven a “Híres Gagauzok sétánya”), ahol a gagauz nemzet hősei kaptak szobrot. Mivel a gagauz nemzetből sajnos nem sok hős került ki, így az összeállítás kicsit a Szkopje központjában található hasonló szoborparkra emlékeztet: Kb. mindenki helyet kapott benne, aki akár csak minimálisan köthető a ma Gagauziához tartozó területekhez. Dmitrij Karacsobán, a gagauz irodalom megalapítója érdemel említést közülük. Mellette néhány helyi tanár, forradalmár és második világháborús hős kapott helyet a sétányon. Mellettük viszont megfér Süleyman Demirel (török politikus), Nurszultan Nazarbajev (kazah elnök), Haydar Alijev (azeri elnök), Mihai Eminescu (román költő) és Dimitre Cantemir (moldáv fejedelem) szobra is.

DSC_1958A “Hősők sétánya”, háttérben a katedrális.

DSC_1952Alexandr Puskin is befért a gagauz hírességek közé…

Szintén az oroszbarátságra vezethető vissza, hogy Moldova többi régiójával ellentétben itt még több településen állnak Lenin szobrai, mi a parlament előtti Lenin szobrot láttuk. Moldova függetlenedésével Törökországgal is elmélyültek a régió kapcsolatai, így nem meglepő, hogy Mustafa Kemal Atatürknek is van egy kisebb szobra a városban. Atatürk és Lenin ráadásul egymástól alig 50m-re található, talán a világon sehol máshol nincs ilyen közel ennek a két embernek a szobra egymáshoz.

DSC_1937A parlament előtt Lenin szobra található, mellette a gagauz és a moldáv zászlókon kívül az orosz is megtalálható.

A város ezen “látnivalóit”, kényelmes tempóban sétálva is legfeljebb 2-3 óra alatt meg lehet nézni. Ebből is látszik, hogy nincs túl sok látnivaló Komratban, nem igazán várható, hogy a környék turizmusa a közeljövőben különösebben felfusson.

DSC_1940Atatürk alig 50m-re található Lenintől.

Mi egy napot töltöttünk a városban, egy éjszakára megszállva. Alapból ennyi időre való látnivaló nincs tehát a városban, azonban szerencsénkre épp június 12.-én jártunk itt. Ez a nap Oroszország Napja, ami az oroszoknál hivatalos állami ünnep (kb. a mi augusztus 20-ánknak fele meg). Moldovában természetesen nem ünnep hivatalosan, de itt Komratban mégis megemlékeznek erről a napról egy nagyszabású, 3 órás koncerttel. Mi nem tudtunk előre erről a koncertről, tehát nem ezért jöttünk ekkor (bár valószínűleg a szállodánk recepciós nénije meg van győződve róla, hogy a komrati koncert akkora esemény, hogy már Magyarországról jönnek turisták :)), teljesen véletlenül futottunk bele, de ha már ott voltunk, természetesen kimentünk este.

20170612_203429Oroszország-napi koncert.
DSC_1982Komrat főtere szépen megtelt helyiekkel.

A koncertet a Gagauziával testvér-régiói (van ilyen?) kapcsolatot ápoló Szentpétervár finanszírozta, így a fellépők egy része is szentpétervári volt, másik részük pedig moldáv. A Magyarországon teljesen ismeretlen előadók (pl.: DoReDos, Brio Sonores, Jurij Baltacsev stb.) egész színvonalas kis műsort hoztak össze. A repertoárban a gagauz népzenék, a moldáv népzenei alapú popslágerek, a nyugati (főleg amerikai) popdalok, a szovjet idők hősi katona énekei, orosz nóták és balkáni mulatós zenék is megtalálhatóak voltak, hogy csak néhány stílust említsek.

DSC_2004Jurij Baltacsev és Anna Maliseva itt éppen “Leningrádi Rock&Roll-t” adnak elő :). 

A koncert közepén beszédet mondott Szentpétervár kormányzója, és a gagauz elnök-asszony akik dicsérték a két régió együttműködését. A szentpéterváriak többször is megjegyezték, hogy milyen jó az ő hideg és szeles városuk után a meleg és napfényes Gagauziába jönni. Mi ezt annyira nem díjaztuk, mert már 8 napja voltunk Moldovában, és szinte végig 34-35 fok volt, tűző napsütéssel, így jobban értékeltünk volna egy hűvös szentpétervári napot :).

20170612_204328A gagauz elnöknő beszédet mond.

A műsor este 10-kor ért véget, utána még lehetett volna maradni bulizni, de mi inkább aludni tértünk. Másnap reggel egy kényelmes reggeli után mentünk ki a buszállomásra, és indultunk vissza Kisinyovba.

20170613_094853A komrati buszállomás.

Összességében Komratot leginkább a néprajzos érdeklődéssel rendelkezőknek tudnám ajánlani. A kis török világ Moldova csücskében nekik érdekes lehet. Aki viszont ősi katedrálisokra, várakra, esetleg egy jó strandra vágyik, annak nem Komrat az ideális választás.

DSC_1960Házikó Komrat központjában

Ha szeretnétek elutazni Moldovába, akkor a vonatos és buszos eljutási lehetőségekről itt olvashattok bővebben: Utazás szárazföldön Moldovába. Ha inkább autóval mennétek, akkor Lengyel László kiváló blogján olvashattok tanácsokat: Olcsón Moldovában .

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

5 gondolatok ezen: “Komrat, Moldova harmadik fővárosa

  1. lengyel laszlo

    Komratban van torok konzulatus, ebbol a szempontbol meg Tiraszpolnal is igazibb fovaros, mert igaz, hogy ott ketto nagykovetseg is van (Abhazia, D-Oszetia), de azok megintcsak ilyen felig-meddig orszagok, ezzel szemben Torokorszag mar teljesen igazi orszag.☺

  2. Pingback: Kisinyovi Közlekedési Kisokos - Intravel

  3. Pingback: Bender - Intravel

  4. Pingback: A "kommunista Transzinsztria", avagy a "Szovjetunió utolsó darabja" mítosz - Intravel

  5. Pingback: Utazás szárazföldön Moldovába - Intravel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük