Intravel

Göteborg ötezer forintból. Lehetséges?

Bár oldalunk főleg a szárazföldi utazási lehetőségek bemutatásáról szól, azért a repülést sem vetjük meg, ha nagyon kihagyhatatlan ajánlat jön velünk szembe. 2013 januárjában így töltöttem két napot a svédországi Göteborgban mindössze 5000Ft-ból. Egy barátom hívott, hogy talált repülőjegyet irányonként 290Ft-ért. Mivel nem vetett fel akkoriban a pénz, így mondtam, hogy szívesen megyek, de csak ha tényleg összesen 580Ft a repjegy, mindenféle trükkös díjakra már nincs pénzem. De nem volt trükkös díj, így várt Göteborg!

DSCF9544

Göteborgi utcakép.

Annak persze ára volt, hogy ilyen olcsón utazzunk: Januárban, hétköznap kellett utaznunk, amikor egyébként nem utaznának túl sokan. De lényeg, hogy a jegy tényleg ennyi volt, így egy hűvös januári kedd reggelen útnak indultunk a világ egyik legdrágább országába 4500Ft-nyi svéd koronával.

Az persze nyilvánvaló volt, hogy ebbe a keretbe nagy dőzsölés nem fér bele, így múzeumokban nem voltunk (pl. a világhírű Volvo múzeumot is kihagytuk), de amennyire tudtuk, kihasználtuk ezt a két napot. Érkezés után rögtön megtapasztaltuk, hogy Svédország mennyire más világ. Busszal szerettünk volna a belvárosba menni a reptérről. Van ugyan egy direkt reptérbusz, ám ez nagyon drága, majdnem a teljes költőpénzünk ráment volna egy retúrjegyre.

DSCF9615

Göteborg egyik fő utcája a Kungsportsavenyen :).

Azonban a városi közlekedési vállalat egyik helyi járata óránként megáll a reptértől nem messze. Az erre szóló vonaljegy sokkal barátibb áron elérhető, így ezt választottuk. Egy gond van csak, a buszon nem lehet jegyet venni, csak előreváltott jeggyel lehet felszállni. A reptéren viszont nem lehetett jegyet venni, azon kívül pedig csak svéd mobiltelefonnal lehet jegyet venni. Ezért bevetettük a hülye turista trükköt. Felszálltunk a buszra, és már nyújtottam a 100 koronást, hogy akkor 3 jegyet kérek. Erre közölte, hogy jegyet nem lehet venni, de jöjjünk, majd a végállomáson veszünk. A végállomáson megmutatta, hogy merre van a pénztár, majd elhajtott a busszal. Így volt egy ingyen utunk a belvárosba.

DSCF9537

Vitorlás hajó a Göta-älv vizén

Az első napot sétálgatósra terveztük, ekkor jártuk be Göteborg belvárosát. De először a szállásunkat foglaltuk el, ami egy helyi srácnál volt, akit Couchsurfingen találtunk. A couchsurfing segítségével tudtunk ingyen megszállni a városban, e nélkül nem tudtuk volna ilyen alacsonyan tartani a költségvetésünket. Szerencsére szállásadónk a belváros szélén lakott, így gyalogosan elérhető volt a központ.

DSCF9564

A belvárostól 10 percre, de már lakótelepi környezetben laktunk.

A belváros takaros, rendezett, de aránylag kevés régi épület maradt fenn. A Dóm környékén találjuk a legtöbb történelmi épületet, de azon kívül kicsit olyan érzésem volt, mint azon német városoknál, melyek óvárosa szinte teljesen megsemmisült a második világháborúban. Itt viszont nem pusztított a háború, így nem tudom mi az oka annak, hogy aránylag sok épület a 60-as, 70-es években épült. A Dóm környékén kívül említésre méltó még a Gustav Adolfs torg (Gustav Adolf tér), ahol a városháza található, valamint a pályaudvar.

DSCF9603

Belvárosi sétálóutca

Göteborg a Göta älv folyó torkolatánál fekszik, itt a folyó több csatornára válik szét, így a belvárost kis kanálisok szelik át (a nagyon elcsépelt „észak-Velencéje” közhelyt itt kéne most elsütnöm, de nem teszem). A csatornák egyike az egykori várárokból keletkezett, bár a vár már nincs meg, a csatorna folyásiránya a mai napig őrzi az egykori várfal vonalát. Az egyik csatorna partján széles parkos sáv terül el. Január lévén nem volt valami nagy élmény a park, de nyáron igen szép lehet.

DSCF9599

A Dóm-tér.

A park után a belváros külső részeit jártuk, itt található az egyetem, és egy-két szép templom, de nagyrészt a 20. század elején épült 4-5 emeletes lakóházak találhatóak itt. Január lévén elég korán elkezd sötétedni, már délután 2-kor érezhetően „szürkület” van, viszont mivel eléggé északon jártunk, így ez a sötétedés nagyon lassú. Azonban ötre így is teljesen besötétedett. Új helyek helyett a belvárosba mentünk vissza, hogy a korábban látott történelmi épületeket megnézzük esti kivilágításban is.

DSCF9633

Lakóházak a belváros szélén.

Este aránylag korán lefeküdtünk, hogy reggel korán fel tudjunk kelni, kihasználva az aránylag rövid világosságot. Reggel első utunk az egyik jegypénztárba vezetett, ahol napijegyet vettünk. Erre költöttünk komolyabb összeget. Ezt a napijegyet úgy vettük, hogy másnap reggel még ki tudjunk vele menni a reptérre.

A napijeggyel villamosra szálltunk, és elindultunk a város szélén lévő Saltholmen kikötőig. Göteborg városának közigazgatási területe ugyanis a tengerre is kiterjed, és több, a város közelében lévő lakott sziget is hozzá tartozik, emiatt napijegyünk érvényes volt a szigetek felé közlekedő, a városi tömegközlekedési hálózat részét képező hajójáratokra. Célpontunknak a legmesszebbi szigetet, Vrangö-t választottuk, egyrészt mert az tűnt az egyik legfalusiasabbnak, másrészt kicsit át is akartunk melegedni a fűtött hajón, és a hajókázás élménye is szempont volt.

DSCF9752

Irány a tenger!

Már maga a hajóút is igen érdekes volt. A rengeteg kisebb-nagyobb sziget között vezető útvonal önmagában nagyon szép. A szigeteken tipikus skandináv faházacskák állnak, a kikötőkben halászhajók, csónakok pihennek. Az út azonban a felétől lett igazán izgalmas: Itt a néhány napja még fagyott tenger (ottjártunkkor relatív kellemes, +1-+5 fok közötti hőmérséklet volt napközben, de szállásadónk elmondta, hogy az előző napokban nem volt ritka a -20fok sem) hatalmas jégtáblái között haladtunk. Ameddig csak a szem ellátott, a tengert jégtáblák borították, melyek hangosan zúgtak a hajó oldalán, ahogy elhaladtunk közöttük. A tengert borító jéggel együtt, a kopár, skandináv faházakkal borított szigetek előtt haladni olyan volt, mintha Grönlandon járnánk (persze Grönlandon még nem voltam, de ilyennek képzelem).

DSCF9967

Jeges tenger, mögötte a szigeten skandináv faházak. Azóta is ez a kép ugrik be, ha meghallom a “Skandinávia” szót.

Miután kikötöttünk Vrangö-n a sziget felfedezésére indultunk. Sok épített látnivaló nem akad a szigeten, inkább a hamisítatlan skandináv vidékies hangulat, valamint a természet miatt látogattunk ki ide. Az egyetlen közösségi épület a templom, ezt meg akartuk nézni, de zárva volt.

DSCF9815

Vrangö temploma elég puritán, mint általában a skandináviai templomok.

A sziget elég pici, kb. akkora lehet, mint a Margitsziget, alig 300-an lakják. Autó nem is nagyon van, a hajóállomásnál hatalmas biciklitároló található. A biciklik persze nincsenek lelakatolva. A szigeten álló házak tipikus skandináv faházak, kerítés nem nagyon van, ahol van is, ott is legfeljebb térdig ér, a kertajtó több helyen látványosan nyitva van. Látszik, hogy nem igazán ismert fogalom a bűnözés a szigeten.

DSCF9863

Vrangö-i házak.

A falucska bejárása után a sziget északi részén kicsit behatoltunk a kopár sziklákkal tarkított erdőbe, majd kimentünk a tengerhez is kicsit. Szerencsénkre ezen a napon ragyogó napsütéses időben volt részünk, ami még élvezetesebbé tette az itt eltöltött időnket.

DSCF9895

A sziget elég sziklás. Erről a magaslatról szépen látszik a tenger.

A tengertől visszafele keresztülhaladtunk egy pici temetőn, és elmentünk a falu focipályája mellett, majd átmentünk a hajóállomással átellenes oldalra, mely a nyílt tenger felé néz. A tenger itt is jeges volt, a távolban kisebb szigetek látszottak. Mivel a hajó óránként egyszer járt, így nem akartuk lekésni a következőt, ezért visszaindultunk a kikötőbe.

DSCF9834

A jeges tenger a sziget túloldalán.

A visszaúton ugyanarra mentünk, amerre idefel jöttünk, így nagy újdonságokat az utazás nem tartott, de így is kellemes volt a szép környezetben hajókázni. Jól esett végre kicsit átmelegedni is, mert azért a nyílt tenger szélén lévő szigeten elég szeles, hideg idő volt, ezen csak kicsit enyhített a szikrázó napsütés.

DSCF9935

Hatalmas jégtáblák között haladt a hajónk.

Visszatérve a szárazföldre ismét villamosra szálltunk. Kihasználva napijegyünket a város külsőbb részeit terveztük kicsit megnézni. Rögtön a kikötőtől nem messze egy tipikus északi templomot láttunk, így itt gyorsan le is szálltunk a villamosról, hogy megnézzük ezt a templomot.

DSCF0036

Tipikus északi templom.

A korai sötétedés már akkor éreztette hatását, amikor kiléptünk a templomból. Emiatt érdemben már csak egy helyre mentünk el, ami egy tipikus külvárosi lakónegyed volt a Frölunda Torg villamos-megálló környékén, Göteborg szélén. Ez után gyakorlatilag besötétedett, minimális pénzünkből vettünk egy kis harapnivalót, majd visszaindultunk a szállásunkra.

DSCF9687

A vasútállomás előtti tér este.

Utolsó nap igen korán kellett kelnünk, hogy időben kiérjünk a reptérre. Az előző napi napijegyünk még érvényes volt, így villamossal, majd a reptér mellett elhaladó busszal mentünk ki a repülőtérre. Felszállás után láthattuk Göteborg kis szigeteit, melyek között elhajókáztunk. Felülről nagyon szépen látszottak a jeges részek a tengeren. Ezzel a szép látvánnyal búcsúztunk Skandináviától.

DSCF0105

Göteborg szigetei a levegőből nézve. A képnek nagyjából a közepén Vrangö látható. Jól látszik, hogy a jég a nyílt tenger felől a part felé halad az áramlásokkal. A jégben megfigyelhető a szigeteket összekötő hajójárat által hagyott nyom is.

Összességében Göteborg egy aranyos város, bár sok helyen rányomja a városra a bélyegét az ipar, erősen érződik, hogy egy kikötő-iparvárosról van szó. Én ennek ellenére mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el ide, ha teheti!

DSCF9998

A hajónk a jeges tengeren, ragyogó napsütésben.

A végén még egy-két száraz tény, hogy hogyan is jött ki ennyiből az út. A repülőjegy árát már írtam, illetve azt is írtam, hogy a couchsurfing lévén ingyen tudtunk megszállni Göteborgban. Lehet, hogy kissé garasos hozzáállásnak tűnik, de élelmiszert vittünk itthonról, így a 2 napra az élelmiszerünk is biztosítva volt (ha az itthon megvett, de ott elfogyasztott élelmiszert hozzászámoljuk az útiköltséghez, akkor kb. 6000Ft jön ki, ez még mindig nagyon baráti), a svéd árak mellett csak igen drágán tudtuk volna megoldani az étkezést két-két és fél napra. A legnagyobb kiadás a göteborgi napijegy volt, ez kb. 2500Ft volt akkor. A maradék pénzből némi élelmiszert vettünk, pl. megkóstoltuk a rénszarvas-szalámit :).

DSCF9568

A vasútállomás előtti tér.

Hogy egy ilyen utat ennyire olcsón ki lehetne hozni ma, azt erősen kétlem. Akkoriban, nem sokkal a Malév csődje után a fapadosok között még ádáz küzdelem dúlt a budapesti utasokért. Mára a légi-közlekedési piac kicsit letisztult, így ma már sajnos nincsenek ennyire olcsó jegyárak, irányonként 3-4ezer forint alá még klubkártyákkal sem nagyon lehet menni. Ettől függetlenül persze ha ennyire olcsón nem is, azért olcsón még ma is lehet utazni. Göteborg pont az egyik olyan város, ahova mostanában is vannak jó ajánlatok, érdemes nézelődni!

DSCF9592

Göteborg talán legszebb épülete a múzeum.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

2 gondolatok ezen: “Göteborg ötezer forintból. Lehetséges?

    1. ruba A Bejegyzés szerzője

      Szia!
      A 36-os busz Säve Flygplats megállója van a reptér mellett, ez a Hjalmar Brantingsplatsenig megy be a városba, ott már át lehet szállni villamosokra.
      Viszont ez a Göteborg City Airport volt, ha jól tudom, ma már nem oda repül a WizzAir, hanem a Landvetter-re.

      Üdv.:
      Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük