Intravel

A Gördülő hoteltől a gördülő kollégiumig: Kocsi-osztályok az egykori Szovjetunió éjszakai vonatain.

Magyarként a legvalószínűbb, hogy valamely ukrán belföldi vonaton találkozunk az egykori Szovjetunió sajátos vasúti világával. Azonban Rigától Vlagyivosztokig, Murmanszktól Buharáig elég nagy területen közlekednek olyan vonatok, melyek a lenti kategóriákba sorolható kocsikból állnak. Annak érdekében, hogy ne vesszetek el a megnevezések között, ebben a cikkben részletesen bemutatom az egyes kocsi-osztályokat, valamint néhány általános tudnivalót, szabályt is bemutatok. Akár egy Csap-Kijev járaton, akár egy Habarovszk-Vlagyivosztok vonaton szeretnétek utazni, a lenti információk nektek szólnak!

s6301855

Az egykori Szovjetunió vasútvonalai. A kép a szevasztopoli vasútállomáson készült.

Kocsiosztályok

Elsőnek nézzük meg a különböző osztályokat részletesen!

  1. 1. osztály (SZV/Ljuksz/Mjagkij/Szpalnyij Vagon)

Az első osztályú hálókocsik fülkés elrendezésűek, egy fülkében kettő ágy található, általában a fülke két oldalán „földszinten”, de néha előfordul olyan kocsi, ahol a két ágy egymás alatt van, a fülke egyik oldalán. Az ajtók belülről zárhatóak, úgy, hogy azt kívülről legfeljebb résnyire lehet kinyitni. A fülkében egy beépített rádió is található, melyen központilag meghatározott zene szól, így legnagyobb eséllyel borzasztó orosz/ukrán popslágereket hallgathatunk. Az első osztály nagyon drága, sokszorosa a másodosztály árának. Már a sok névből is látszik, hogy ezt igyekeznek a leginkább eladni, mindig kitalálnak neki valami „trendi” új nevet. Pároknak ideális lehet, de nagyobb baráti társaságoknak véleményem szerint felesleges ilyen kocsiba jegyet venni. A legtöbb vonaton elérhető ez az osztály, de bizonyos alacsonyabb komfort-fokozatú, vagy rövidebb távot megtevő vonatokon előfordul, hogy nincs első osztály.

DSC_2194

Elsőosztályú kocsi utastere. A kép a Kijev-Ungvár vonaton készült.

  1. 2. osztály (Kupe) 

Szinte minden vonaton van, ez a legelterjedtebb kocsi-osztály. Fülkés elrendezésű, egy fülkében 4 ágy található, oldalanként 2-2 egymás alatt. Az alsó ágyak alatt csomagtartó rekeszek vannak, a felső ágyak tulajdonosai pedig a közlekedő-folyosó fölé benyúló rekeszbe tehetik csomagjaikat. Az ajtók belülről zárhatóak, úgy, hogy azt kívülről legfeljebb résnyire lehet kinyitni. A felső ágyakra való feljutást pici létra segíti, melyet a falból lehet kihajtani. Minden ágyhoz tartozik egyéni olvasólámpa, bár tény, hogy ezek nem minden esetben működnek. Rádió a másodosztályon is van, melyet természetesen mi szabályozunk. Árban az első osztály harmada-negyede egy másodosztályú jegy, tehát jelentősen olcsóbb. A 4 ágyas fülke ideális nagyobb baráti társaságoknak.

s6300809

2-od osztályú kocsi fülkéje. Az ablak fölött középen a rádió szabályozója látható, de látszanak az olvasólámpák is. A kép a Bukarest-Kisinyov (Chisinau) vonaton készült, melyet a Moldáv Vasút (CFM) üzemeltet.

  1. 3. osztály (Plackart)

A harmad-osztály a második legelterjedtebb, és legáltalánosabban használt a „kupe” kocsik után. Itt már nincsenek fülkék, csak elválasztó oldalfalak. Egy kocsiban 54 embernek van hely, 4 ember a menetirányra merőlegesen, kettesével egymás alatt alszik, ketten pedig menetiránnyal párhuzamosan, a folyosó oldalán kapnak helyet, szintén egymás alatt. Ez elsőre egész borzasztóan hangzik, de a gyakorlatban egyáltalán nem vészes. Az oldalfalak miatt igazából érzetre olyan, mintha egy 6 ágyas fülkében lennénk, legfeljebb az ágy folyosó felőli szélén ülve láthatunk végig az egész vagonon, és ekkor tudatosulhat bennünk, hogy itt 52 emberrel vagyunk egy légtérben (megjegyzem, egy Eurolines távolsági buszon nagyjából ugyanennyi emberrel utazunk együtt, sokszor éjszaka, szóval az, hogy ez mennyire extrém, az csak nézőpont kérdése).

s6303236

Plackart kocsi utastere nappal. A kép bal oldalán kicsit látszanak az oldalsó helyek, még a jobb oldalon a “normál”, menetirányra merőleges ágyak találhatóak. A kép a Jereván-Batumi vonaton készült, melyet az örmények vasúttársasága a Dél-Kaukázusi Vasút üzemeltet.

Az alsó ágyak alatt csomagtartó-rekesz található, ide érdemes betenni a csomagokat, hiszen innen csak úgy lehet azokat kivenni, ha az ágyat (a rajta alvó emberrel együtt) megemelik. A felső ágyak fölött is van egy-egy csomagtartó, ez azonban nem zárható. Mivel itt már nincsenek külön fülkék, így a lámpa-oltást a kocsikísérő intézi, általában este 10-körül (kivéve, ha a vonat később indul). A lámpaoltás két fázisból áll, először csak félig kapcsolják le őket, ekkor olyan félhomály van, mely már nem zavarja annyira az aludni akarókat, de az ébren lévők még rendesen meg tudnak ágyazni, össze tudnak pakolni. Ez az átmeneti állapot kb. fél óráig tart, utána jön a teljes lámpaoltás, ami után csak egy-egy kis izzó marad égve, azok kedvéért, akik esetleg az éjszaka közepén szálnak le/fel, illetve azoknak, akik mondjuk ki kell menjenek wc-re. A plackart jegyek ára általában a kupe jegyek felére tehető.

dscf-3551

Plackart kocsi egy többnapos úton: A képen a Szent-Pétervár – Asztana vonat egyik kocsija látható. A 3 napos út alatt mindenki szépen belakja a rendelkezésére álló területet.

  1. 4. osztály (Obscsij)

Ma már viszonylag ritka, hogy egy vonaton ez a kocsi-osztály is elérhető legyen. A kocsi fizikailag ugyan úgy néz ki, mint egy plackart kocsi, csak a jegyeket értékesítik rá máshogy: Itt nem ágyanként, hanem ülőhelyekként árulják a jegyeket. Egy alsó ágyra 3 ülőhelyes jegyet adnak el. A felső ágyakat nem értékesítik, így az élelmesebbek fent ugyanúgy aludhatnak, mintha plackarton utaznának, igaz itt nem osztanak ágyneműt, és a lámpát sem oltják le, hiszen ez a kocsi-osztály elsősorban rövidebb utazásokra (1-2 megálló) van kitalálva. Jellemzően nem is az igazán hosszú távolsági vonatokon fordul elő, hanem azokon az éjszakai vonatokon, melyek relatíve rövid távot tesznek meg (300-400km), vagy olyan mellékvonalon haladnak, ahol nem nagyon közlekedik más (helyi) vonat. Árban a plackart fele alatt van picivel, de ezért tényleg ne várjunk sokat.

Kocsiosztálytól független szolgáltatások

Mindegy, hogy a legdrágább luxusban, vagy a legolcsóbb, „fapados” osztályon utazunk, minden kocsinak van néhány közös jellemzője és szolgáltatása.

Kocsikísérő (pravodnyik/pravodnyica)

Minden kocsihoz tartozik egy (hosszabb utakon kettő) kocsikísérő. Neki még a leglepattantabb obscsij kocsiban is jár a saját fülke fényűzése. Minden megállóban leszáll, és az ajtóban ellenőrzi a felszállók jegyeit, és csak olyanokat enged fel, akinek a jegye az adott kocsiba szól. Éppen ezért ha ilyen vonaton utaztok, fontos, hogy megnézzétek, melyik kocsiba szól a jegyetek, és csak ott érdemes próbálkozni. Szintén ebből következik, hogy csak egy ajtón lehet fel- és leszállni. A jegyeket elveszi az utasoktól, és az utazás végéig megőrzi. Ha a jegyen meg lett rendelve, akkor indulás után pár perccel kiosztja az új felszállóknak járó ágyneműket. Vásárolni is lehet tőle, a kávé, tea alap, de üdítők, kekszek, csokik sörök is kaphatóak nála, a pontos kínálat mindig ki van rakva valahol a kocsikísérő fülkéjénél. Folyamatosan nyilvántartja az utasokat, és akinek hamarosan le kell szállni, azokat felébreszti. Neki kell leadni az ágyneműt leszállás előtt. Emellett figyel a rendre, és arra, hogy éjszaka ne zavarják esetleges hangoskodással az alvókat. Hosszabb utakon takarít is (naponta-másfél naponta egyszer), pótolja a wc-papírt a wc-n, nyitja és zárja a wc-t (lásd később), felügyeli a szamovárt, megoldja az esetlegesen felmerülő problémákat. Röviden összefoglalva ő felelős azért, hogy a kocsiban mindenki kulturáltan tudjon utazni, és kényelmesen tudjon aludni.

dscf-3485

A kocsikísérők ellenőrzik a felszállók jegyeit a Szent-Pétervár – Asztana vonat ajtajaiban állva. A kép Szent-Péterváron készült.

Szamovár

Minden kocsi egyik legjobb szolgáltatása a szamovár, melyből az egész út során korlátlan mennyiségben tudunk forró vizet vételezni. Mivel a vizet egészen forrásig hevítik, így teljesen biztonságosan fogyasztható. Zacskós levest, 3 az 1-ben kávét, teát simán lehet készíteni segítségével, csak annyi a lényeg, hogy az ember vigyen magával bögrét és kanalat hozzá. Végszükség esetén, ha fogytán van a sima ivóvizünk, akkor ivóvíz vételezésére is használhatjuk a szamovárt. Én magam ezt úgy szoktam, hogy amikor már látom, hogy fogytán van a palackban a víz, már akkor rátöltök, így a forró víz nem ugrasztja össze a műanyag palackot (vagy legalábbis nem annyira). Egy-két órát ez után várni kell, míg iható hőmérsékletűre hűl a víz, utána lehet is fogyasztani. A használt bögre/kiskanál elmosására is kiváló a szamovár forró vize. Pici forró vízzel átöblögetjük a bögrét, vagy a kiskanalat, majd a vizet nyugodtan ki lehet önteni a szamovár alá, ott van egy kis lefolyó. Előfordulhat, nagy ritkán, hogy a szamovár valamiért nem működik, ez esetben a kocsikísérő szokott forró vizet hozni a szomszéd kocsiból egy kis kannában. Ez nem mindig olyan forró, mint a szamovárból direktben jövő víz, de ez is nyugodtan fogyasztható, illetve természetesen az utas maga is átmehet a szomszéd kocsiba forró vízért. A szamovárnak kell egy kis idő, míg igazán felmelegszik, ezért előfordulhat, hogy a végállomásról való indulás utáni egy-másfél órában még nem működik. A szamovár mindig a kocsikísérő fülkéjével szemben található.

DSC_2063

Szamovár egy ukrán vonaton.

Kifüggesztett menetrend

Minthogy a legtöbb kocsi dedikáltan egy bizonyos vonatban közlekedik, így az adott vonat menetrendje mindig ki van téve a kocsiban, általában az utastér bejárati ajtaján (a kocsikísérő fülkéje felőli végen). Ez azért hasznos, mert így lehet látni, hogy mikor érkezik a vonat legközelebb nagyobb városba, ahol a vonat hosszabban áll (ebben a menetrendben az állásidő is fel van tüntetve). Ez azért jó, mert az ilyen nagyobb állomásokon le lehet szállni, elszívni egy cigit, kicsit nyújtózkodni, vagy akár vásárolni is lehet, a peronon sűrűn előforduló árusoktól. A vonatok általában pontosak, így a kifüggesztett menetrend arra is jó, hogy be lehet azonosítani, hogy épp merre jár a vonatunk (sajnos az állomások neve sokszor csak az állomás épületére van kiírva, ami nem biztos, hogy látszik a 18-ik kocsiból…).

20170615_161128

Menetrend az Odessza-Csernyivci vonaton.

Asztal

Elsőre talán nevetségesen hangzik, felmerül az emberben, ha az asztal egy plusz szolgáltatásnak számít, akkor mi lesz a következő, hogy van üveg az ablakon? Az asztal azért szerepel itt, mert ezeken a vonatokon a nyugat-Európában, vagy nálunk megszokottnál jóval nagyobb asztalok vannak. Úgy értem, hogy tényleg nagyon nagy asztal van, és ez igazi áldás. Míg egy magyar gyorsvonaton kis túlzással még egy párizsis szendvics is lelóg az asztalról, addig ezeken a vonatokon az asztal 70 cm (!) hosszan lóg be az ágyak közé, szélessége pedig az ablaknál 40cm , míg a végén 35 centi körül alakul. Ekkora asztalon nagyon sok minden elfér, nyugodtan kitehetjük könyvünket, és olvasás közben a mellettünk lévő bögréből kanalazhatjuk a szamovár vizével készült levest. Nagyobb társaság akár kártyázásra is használhatja az asztalt, a lapok kényelmesen elférnek rajta, nem kell úgy bűvészkedni, mint a magyar vonatokon. Hosszabb, több napos utakon az asztalt szépen belakják az utasok, mindig kint van az üdítő, egy könyv, keksz, stb.

s6300635

Asztal az egyik ukrán plackart kocsiban.

Ágynemű

Az obscsij kivételével minden osztályon jár ágynemű, mely két részből áll. Az egyik része a matrac és a párna, ezek az ágy feletti csomagtartón vannak, nem kell őket visszavinni a kocsikísérőnek. A matrac szépen fel van tekerve, úgy, hogy a közepén van a párna. Megágyazáskor a hengert letesszük az ágy végén (ahol a lábunk lesz) és kigördítjük a matracot, ezzel a párna magától oda kerül, ahol a fejünk lesz.

DSCF0081

A matracok, a párnával a felső csomagtartón vannak. A képen a rádió hangszórója is jól látszik.

Az ágynemű többi részét lefóliázott csomagban a kocsikísérő osztja ki. A csomagok tartalma kocsi-osztályonként változó, de mindegyikben van két lepedő (egyik a matracra huzatnak, a másik pedig takaróként funkcionál nyáron, télen pedig a takarótól választja el testünket), egy párnahuzat és egy kis törölköző. Ezen kívül hidegebb időszakokban egy vastag takaró is jár, melyet vagy a kocsikísérőtől lehet kérni, vagy ki van osztva az ágyakhoz,a csomagtartóra, mint a matrac. A lefóliázott csomagban mindig benne van, hogy melyik kocsiszín, melyik mosóbrigádja készítette az adott ágyneműt, ez igen szimpatikus, hiszen ha problémánk van, akkor tudjuk, kire kell panaszt tenni. Én magam eddig közel 60 éjszakát töltöttem különböző poszt-szovjet hálókocsis vonatokon Ukrajnától Kazahsztánig, Lettországtól Örményországig rengeteg helyen, és még soha nem volt problémám az ágynemű tisztaságával.

s6308036

Frissen mosott ágynemű az Odessza-Harkov vonaton.

Rádió

Fentebb már volt róla szó, hogy minden fülkéhez (plackarton és obscsijban minden fülkényi rekeszhez) tartozik egy kis hangszóró, melyből zenék szólnak. Tetszés szerint ez felhangosítható, vagy lehalkítható (teljesen ki is lehet kapcsolni). Az egyterű kocsiknál, lámpaoltás után már nem lehet feltekerni, ekkor a kocsikísérő a rádiót is központilag lekapcsolja. A kocsikísérők a rádiót központilag fel is tudják hangosítani, ezt akkor szokták alkalmazni, ha a vonat a végállomásra viszonylag korán reggel érkezik, és mindenkit fel akarnak ébreszteni. Ekkor végig mennek a kocsin hangosan mondogatva az állomás nevét (pl.: „Kijiv, Kijiv, Kijiv!”), majd visszaérve fülkéjükbe feltekerik a rádiót, hogy mindenki felébredjen. A rádióban általában az adott ország legközépszerűbb popslágerei szólnak, így a kulturális akklimatizálódást segítheti a rádió hallgatása :).

Vonatrendőrség

Ritka, nem minden vonaton van, de a hosszabb távú vonatokon előfordul, hogy külön rendőr-páros van beosztva a vonatra. Ők is a rendre ügyelnek, így még nagyobb biztonságban alhatunk.

Tea

Bár fent már írtam arról, hogy a kocsikísérőnél lehet mindenféle földi jót venni, ezek közül ki szeretném emelni a teát. Ez ugyanis ott a vonatos utazási kultúra egyik alapvető eleme, így egyrészt ezt fogyasztják az utasok a leggyakrabban, másrészt ennek adják meg leginkább a módját. Az elegáns pohártartóval felszolgált tea elengedhetetlen kellék, így érdemes legalább egyszer kipróbálni. A cukor alapból jár, de citromot is lehet hozzá kérni. Mivel szinte alapszolgáltatásról van szó, így az ára sem vészes, 50-100Ft között szokott mozogni egy pohár ára.

s6309471

Tea az Odessza-Ungvár vonaton. A pohártartó általában a vonatot kiállító vasút egyedi díszítését viseli. Ez esetben például a tartón Odessza egyik szimbóluma, Armand-Emanuel du Plessis szobra látható, fölötte a felirat: “Odesszai Vasút”, alul pedig az Ukrán Vasút logója.

Negatívumok

Nem fogok rózsaszín-ködös álomvilágot hazudni, az ilyen hálókocsiknak van néhány gyenge pontja, nézzük meg ezeket is!

Vonat WC

Bizony a retteget vonat wc itt is vonat wc. Bár igyekeznek rendben tartani, és az újabb kocsikon sokszor egész kulturált, azért a legtöbb kocsiban lévő wc-n meglátszik az elmúlt 40-50 év. Nem kell förtelmes dolgokra gondolni, de azért így sem kellemes. A wc-ben van fogas, és tükör, valamint egy apró polc a mosdókagyló felett, hiszen ezt kisebb mosakodásokra is használják a hosszabb utakon. Szintén a mosakodás megkönnyítésére kissé tágasabbak ezek a wc-k, mint MÁV-os társaik, de azért ne várjunk táncparkettet. A csap is furcsa, nincs rajta tekerő, vagy nyomó, hanem egy fém rúd áll ki lefelé magából a csapból, ott, ahol a víz is kijön. Ezt kell felfelé benyomni, hogy jöjjön a víz. A modernebb kocsikon már nem ezt a megoldást használják, hanem rendes tekerős csap van, de azért a legtöbb kocsiban még ezzel a régi megoldással találkozhat az utas.

WC-menetrend

Elsőre talán hülyén hangzik, hogy a wc-nek van menetrendje, pedig van neki! Ezen a vidéken ugyanis szintén él az a szabály, hogy „Amíg a vonat az állomáson tartózkodik, a wc-t használni tilos!”. Csakhogy ennek a szabálynak a betartását nem az utasokra bízzák, hanem jó szovjetes módszerrel eleve ellehetetlenítik a megszegését, azáltal, hogy a wc-ket a kocsikísérők bezárják. Ráadásul itt a szabály nem csak az állomásra vonatkozik, hanem a városok egész területét igyekeznek óvni (ami egyébként dicséretes dolog, gondoljunk csak bele, mit éreznének a vasút mellett lakók egy meleg nyári napon, ha az összes elhaladó vonaton éppen dolgukat végeznék az emberek…). Ezért aztán már az állomásra érkezés előtt percekkel bezárják a wc-t, és csak a tovább indulás után jó pár perccel nyitják ki újra. Az, hogy pontosan melyik állomás előtt mikor zár, és után mikor nyit a wc, az állomásonként eltérő, hiszen a városok mérete is eltér. A 3 milliós Kijevnél már érkezés előtt 20 perccel bezár a wc, a mindössze 80 000-es Munkácsnál csak 5 perccel érkezés előtt kerül erre sor. Ebből alakul ki az általam csak „wc-menetrend”-nek nevezett kis táblázat, ami mindkét wc ajtajára ki van függesztve. Ezt érdemes felszállás után tanulmányozni, és inkább elmenni előbb, mint hogy ne lehessen akkor elmenni, amikor igazán kéne. Ez különösen akkor okoz nagy gondot, ha mondjuk egy vonat korán reggel érkezik egy nagy városba, és alacsonyabb kocsiosztályon utazunk. Például, ha egy olyan vonattal megyünk, mely reggel 7-re érkezik Kijevbe, és plackart kocsin utazunk, akkor a kocsikísérő felkelti az embereket 6-kor, a wc-t pedig bezárja mondjuk 6:30-kor. Ilyenkor tehát van 52 utas, akik kettő wc között oszlanak meg, vagyis egy wc-re jut 26 utas, és 30 perc, emiatt ilyenkor előfordul, hogy kisebb sorok alakulnak ki. Ez a wc-menetrend elsőre talán elég embertelennek tűnik, de igazából csak akkor okoz kellemetlenséget, ha az ember nem számít rá, hogy ilyen van. Ti már számítani fogtok rá, így nem lesz gond :).

Szemetesek (hiánya)

Nos, az asztalka kapcsán szidtam a MÁV-os vonatot, most viszont pozitív példaként hozom fel: Míg nálunk minden fülkében, vagy ülőhelyhez jár a kuka, addig ezeken a vonatokon csak a kocsi két végében van egy-egy kuka. Igaz, ez jóval nagyobb, mint a pici MÁV-os, de egy egész kocsinyi ember, főleg ilyen hosszú utakon, hamar teletölti ezeket. Érdemes ezért megtartani az ágyneműs zacskót, és abba gyűjteni a szemetet, aztán az út végén magunkkal levinni, és az első kukába kidobni. A zacskót tarthatjuk az asztal alatt a földön.

Ablakok

Az ablakoknak nem a léte persze a probléma, hanem az, hogy elég nehézkesek. A legtöbb régi kocsiban nem nagyon lehet őket megmozdítani. A 40-50 éves kocsik fa keretben fakeretes ablakai sokszor meg sem mozdulnak, a fa megvetemedése miatt. Bár minden kocsiban van olyan ablak, amit le lehet húzni, sajnos jó esélyünk van rá, hogy mi nem egy ilyen helyre kerülünk. A melegben ez igen zavaró tud lenni. Persze az is okozhat problémát, ha az ablak le van húzva, hiszen előfordulhat olyan is, hogy nem megy fel. Ez utóbbi igen zavaró lehet, hiszen az éjszaka, 100-as tempónál bevágó menetszélben aludni minimum egy garantált megfázás. Ilyen esetben mindig nyugodtan szóljatok a kocsikísérőnek! Nekem kétszer volt ilyen élményem, egyszer buta voltam, nem szóltam, meg is fáztam. Másodjára szóltam, és nagyon kedvesen segített megoldani a problémát, még ha nem is sikerült elsőre neki se, de végül megoldotta a vonat szerelőjének (igen ilyen is van! J) bevonásával. Sajnos sokszor a modernebb kocsikon sem jó a helyzet, mert az ablakok nagyobb része teljesen nyithatatlan (feltehetően a kocsik lég-kondícionálója miatt, ami viszont az esetek többségében vagy nem működik, vagy alig érzékelhető), és bár van egy-két bukó-ablak, ezeken minimális levegő jön be. Az ablak tehát egy problémás kérdés, itt igazából csak a szerencsében bízhattok.

Egyéb tudnivalók

Jegyárakról

Az egyes kocsiosztályok között többszörös különbség van, de nem lehet egy egységes „szorzótáblát” meghatározni, hogy mondjuk a kupe kétszer drágább, mint a plackart, inkább csak nagyságrendeket lehet meghatározni. Ráadásul kis mértékben országonként is eltér, hogy mennyire áraznak be egy-egy szolgáltatást. Azonban országtól függetlenül van egy-két érdekesség, amire érdemes odafigyelni. Sok országban (ilyen pl Lettország) a plackarton az oldalsó helyek kicsit olcsóbbak, mint a normál helyek. Ha igazán spórolni akartok, akkor ezen lehet fogni néhány százalékot. Szintén előfordul, hogy a felső helyeket adják kissé olcsóbban. Az is megfigyelhető, hogy ha két város között több vonatjárat közlekedik, akkor még ugyanazon a kocsiosztályon is eltérő áron utazhatunk. Ilyen például az Ungvár Kijev vonal, ahol naponta 3 vonat közlekedik. Kupe kocsiban ezen a vonalon a 3 vonat árai például a következők: 13-as vonat: 287 UAH, 81-es vonat: 283 UAH, 99-es vonat 198 UAH. Tehát ugyanazon két állomás között, ugyanolyan kocsiban utazva 3 vonaton, 3 féle árat kell fizetni. Ennek több oka is lehet, egyrészt ilyen hosszú távon már több útvonal is lehetséges, ami miatt a vonatok eltérő távot tesznek meg (ez nálunk sem ismeretlen: Budapestről Nyíregyházára mehetünk Miskolc és Debrecen felé is). Ezen kívül a vonatok különböző komfort-kategóriákba vannak sorolva. Az új, vagy felújított kocsikkal közlekedő vonatok magasabb kategóriájúnak számítanak, mint a régi kocsival közlekedő vonatok. Általában minél kisebb egy vonat száma, az annál előkelőbb. Ez jól látszik a Kijev-Ungvár vonalról hozott példámban is: A legdrágább (igaz csak picivel megelőzve a másodikat) a 13-as számú vonat, a második legdrágább a 81-es, a legolcsóbb pedig a 99-es.

Jegyek megvétele

Mivel az ilyen vonatok mind helyjegyesek, így minden jegy konkrét vonatra, és helyre szól. A nyári időszakban, illetve ünnepek idején a jegyek gyorsan fogynak, ilyenkor fontos, hogy előre meg kell venni a jegyeket. A foglalások a legtöbb országban indulás előtt 45 nappal, reggel 8-kor nyílnak meg (de vannak azért eltérések, például Grúziában és Örményországban 40 nappal lehet előre foglalni). A legnépszerűbb járatokra (a hétvégi tengerparti járatok tartoznak ide) akár néhány óra alatt elkapkodhatják a jegyeket, így érdemes résen lenni!

Kocsik számozása, útirányjelző táblák

Mint azt fentebb említettem a jegyek minden esetben konkrét vonatra, és azon belül konkrét kocsira szólnak. Ráadásul mivel a kocsikísérők csak abba a vagonba engedik felszállni az utast, ahova a jegye szól, így érdemes tudni azt is, hogy mire kell figyelni felszálláskor. Először is érdemes időben kiérni az állomásra, mert a vonatok ebben a régióban néha nagyon-nagyon hosszúak tudnak lenni! Egyszer volt szerencsém egy 26 kocsis vonaton utazni.

dscf-1327

Egy átlagos üzbég vonat Xazorasp közelében, a kép a szerelvény negyedik kocsijából készült.

A vonatokon mindig feltüntetik, hogy honnan hova megy, illetve minden kocsin jól látható helyen fel van tüntetve a kocsi száma is. A vonat útvonala néha a kocsi közepén, kívülre van felakasztva, néha a kocsikísérő fülkéjének vonalában az ablakba van kirakva a tábla. Ezen a táblán sokszor szerepel a vonat száma is, de nem mindig. A kocsi száma azonban szinte mindig a kocsikísérő fülkéjénél van kirakva.

tablicskova

Különböző utastájékoztatási módszerek: A bal felső sarokban a járat útvonala és száma, valamint a kocsi száma külön ablakba van kirakva, a jobb felső sarokban egy táblán szerepel a járatszám, és a kocsiszám, míg alul egy olyan vonat látható, melynek útvonal-táblája a kocsi közepén helyezkedik el.

Felszállás, leszállás

Fel- és leszállni csak a kocsik egyik végén, a kocsikísérő fülkéjéhez közelebb eső ajtónál lehet. A kocsik másik végén is van ajtó, de ezt csak tolatásnál, illetve esetleges vészhelyzetben használják. Fontos tehát, hogy mindig a jó ajtónál kell próbálkozni a felszállással, és a leszállással is. A kocsik ajtaját minden esetben a kocsikísérő nyitja, és zárja, azt az utasnak kinyitni tilos! Tehát nem érdemes érkezés előtt 10 perccel beállni az ajtóba, majd a lassulás első jelére nekiesni a zárnak. Hosszabb utakon a vonatok a nagyobb városokban 15-20-25 percet szoktak állni. Ilyenkor az utasok leszállhatnak vásárolni, vagy csak dohányozni. Érdemes kihasználni az ilyen megállásokat, főleg a több napos utakon jó élni a lehetőséggel. Ilyenkor nem kell aggódni, a kocsikísérő megjegyzi a saját kocsijának utasait, így nem lesz gond a visszaszállással.

dscf2141

Lett vonat Rigában: Mint látszik, csak a kocsik egyik ajtaja van nyitva.

Vásárlás a peronon, hosszabb megállók

Mint azt az előző pontban kifejtettem, a hosszabb utakon több lehetőség is van vásárlásra, vagy csak egy rövid nyújtózkodásra a friss levegőn. Ezek a megállók nagyjából 5-6 óránként vannak. Nézzünk meg egy konkrét példát, hogy mit is jelent ez! A Lviv-Mariupol vonat kicsivel éjfél után indul Lvivből, és kelet-Ukrajnába közel 30 órával később érkezik. Ez alatt a következő időpontokban vannak hosszabb megállók, amikor le lehet szállni: A nagyon korán kelők 5:45 és 6:01 között kb. 15 percet tölthetnek a szabadban Hmelnickij állomásán. Az első, “emberi” időben tartott hosszabb megállás reggel 7:38 és 7:58 között van Zsmerinkában, ez kb. ideális reggeli idő. A következő megálló 15 perces, 14:21 és 14:36 között Szmila városánál, ez egy kicsit kései ebédidő. Estére két hosszabb megálló is jut, az első 19:34 és 19:54 között Dnyipropetrovszkban, majd a második 21:40 és 22:00 között Zaporizzsjában, mint látható, mind kettő 20 perces. Ez után van még egy hosszabb megálló, hajnali fél 5 körül, de ezt aligha használják ki sokan, hiszen a vonat reggel 6:30-ra be is fut a végállomásra. Az ilyen helyeken legtöbbször nagyon sok árus van a peronon, akiktől a legkülönfélébb árucikkeket lehet beszerezni.

dscf-3513

Árusok és utasok a kirovi vasútállomás peronján.

Az élelmiszerek-üdítők természetesen slágerterméknek számítanak, főleg persze azok, melyeket a vonaton is könnyen el lehet fogyasztani: főtt kukorica, frissen sült pirog, zacskós levesek (a szamovárral ugye könnyen elkészíthető), instant kávék, teák, felvágottak, kenyérfélék, gyümölcsök, chips, csoki, üdítők, ásványvízek, sörök (tömény szeszes italok viszont nem jellemzőek!). De sok minden más is kapható, amik némelyike talán kicsit furcsának hathat. A szuvenírek, bizonyos ruházkodási termékek (papucs, sapka stb), tisztálkodó szerek még olyanok, hogy az ember el tudja képzelni, hogy az utazás közben lehet olyan szituáció, amikor valakinek ezekre szüksége lehet (pl elszakad a papucsa). Nehezebb már hova tenni a plüssállatokat, melyeket valamiért ipari mennyiségben lehet vasútállomások peronjain kapni.

sam_8311

Szuvenírárus Balezino állomásán, a kép jobb szélén látszik egy kicsi a szomszéd árus portékáiból is, ő pékárukat árult. ( A képet Némethy András készítette)

Összességében talán annyit mondhatok az ilyen vonatos utazásokról, hogy bár van egy-két kellemetlen aspektusa, de ha ezekre felkészültök, akkor összességében egy igen kellemes élményben lehet részetek! Arról, hogy mivel készüljetek az útra, ide kattintva olvashattok bővebben.

dscf-3775

Kellemes utazást kíván a kazah bácsi!

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

10 gondolatok ezen: “A Gördülő hoteltől a gördülő kollégiumig: Kocsi-osztályok az egykori Szovjetunió éjszakai vonatain.

  1. Pingback: Utazás szárazföldön Moldovába - Intravel

  2. Pingback: Gyakorlati útmutató ukrán vonatjegyekhez - Intravel

  3. Pingback: Ukrajna: Vonattal legnagyobb szomszédunkhoz - Intravel

  4. Pingback: Moszkva olcsón, vonattal - Intravel

  5. Pingback: Éjszaka a vonaton - tippek, hogy könnyebben teljen az éjjel - Intravel

  6. Pingback: Utazás Csaptól Kijevig vonattal - Intravel

  7. Pingback: Ukrán vasútállomások szolgáltatásai - Intravel

  8. Pingback: Szárazföldön a Kaukázusba - Intravel

  9. Pingback: Vonattal, Budapestről Szentpétervárra - Intravel

  10. Pingback: Három nap vonaton, avagy egy félmaratoni vonatozás története - Intravel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük