Rég jelent meg cikk Ukrajnából, ám ez nem azért van, mert elfogytak Ukrajna látnivalói, csak épp az utóbbi időben más fele utazgattunk :). Most azonban térjünk vissza egy kicsit Ukrajnába! Csernyivci (vagy Csernovic) Ukrajna nyugati részén fekszik, a Kárpátok keleti előterében, nem messze a román határtól.
Csernyivci belvárosában még rengeteg macskaköves utca van.
Csernyivci egy gazdag történelmi múltra visszatekintő, Debrecennél picit nagyobb város. Csernyivci az elmúlt 300 évben tartozott a Moldáv Fejedelemséghez, a Habsburg Birodalomhoz (később Osztrák-Magyar Monarchia), Romániához, a Szovjetunióhoz és végül napjainkban Ukrajnához. Lengyelország közelsége miatt nagyobb lengyel kolónia is élt itt, akik szintén alakították a település képét. A város emellett a zsidó kultúrának is fontos központja volt a második világháborúig, itt tartották például a világon az első yiddish konferenciát 1908-ban. A rengeteg ország, és kultúra, gazdag nyomot hagyott a városon, ez teszi igazán érdekessé Csernyivcit.
Belvárosi épület.
Az első impozáns épület, ami a városba érkezőket fogadja, az maga a vasútállomás. A hatalmas, díszes épület, nagy, központi csarnokkal lenyűgöző látvány. Akkor is feltétlenül érdemes megnézni az állomást, ha valaki nem vonattal érkezik a városba.
Az állomás pénztárcsarnoka.
Az állomástól mindössze pár perc séta Csernyivci főtere, a Centralna tér, de ha nem szeretnétek sétálni, trolibusszal is mehettek 2 megállót. A főtéren áll a gyönyörű kék városháza, a Ratusa. A hangulatos kis teret a városháza mellett gyönyörű századfordulós házak szegélyezik. A tér egyik sarkán egy kis K.U.K szuvenírshop emlékeztet a Monarchiás múltra, melyre a város igen büszke is.
A városháza.
A városházával szemben állva a tér bal oldali sarkánál indul a város sétálóutcája a Kobilianszkoj utca. A nagyjából egy kilométeres utca Csernyivci élettel teli központja, éttermek, kávézók, bankok, ruhaboltok, ékszerüzletek, múzeumok és egyéb kulturális intézmények kaptak helyet a szépen felújított 2-3 szintes épületekben. A sétálóutca vége fele, jobb oldalon, a Szentlélek ortodox katedrális áll, magyar szemnek talán kicsit szokatlanul, rózsaszínre festve.
A sétálóutca egy részlete.
A sétálóutca legvégén érdemes balra fordulni a Sevcsenko utcába, majd azon végigsétálni (útközben valamelyik kisboltban lehet venni egy olcsó jégkrémet:)), és ismét balra fordulni a Ruszka utcára. Ez az utca visszavezet a főtérre, de nem ezért érdemes erre jönni, hanem a Szent Mihály templom miatt. Ez a templom az 1930-as években épült, amikor Csernyivci Romániához tartozott (ekkor Cernauti, volt a hivatalos neve), így a templom is igazi romániai stílusban épült, szép, csavart tornyokkal.
Jellemző jelenet a templom előtt :).
Érdemes kitérőt tenni a Virmenszka utcában található örmény-templom felé is. A szép vörös tégla épület szépen ötvözi a középkori európai építészeti jegyeket a hagyományos örmény templomok sajátosságaival. Az örmény templomtól a zeg-zugos Ukrainszka utcán lehet visszajutni a Ruszka utcára, de innen a sétálóutca sincs messze.
Az örmény templom.
Kicsit kijjebb (de még mindig gyalog távra) található a város szerintem legszebb látnivalója a Csernyvcii Nemzeti Egyetem főépülete. Az 1880-as években elkészült épületkomplexum eredetileg vallási központnak készült, az ortodox egyház bukovinai metropolitájának hivatala, rezidenciája, valamint egy teológiai iskola és egy múzeum kaptak helyet az épületben. Az épületet egy cseh építész Josef Hlávka tervezte, a bizánci és a mór stílusokat ötvözve.
Az egyetem főépülete.
Ebben az épületben ratifikálták 1918 novemberének végén Bukovina egyesülését Romániával. A román időkben is megmaradt a teológiai képzés, azt csak a második világháború idején függesztették fel, amikor is az intézmény súlyosan megrongálódott. A háború után szovjet kézre került városban 1955-ben kezdték meg az épület helyreállítását, ekkor tették ki hivatalosan is innen a teológiai képzést, és ekkor került a városi egyetem tulajdonába a komplexum. A helyreállítással 1967-ben végeztek. 2011-ben az egyetem épülete felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.
Azért látszik, hogy eredetileg vallási rendeltetése volt ennek az épület-együttesnek.
Azt gondolom teljes joggal, a gyönyörű téglaépület rengeteg apró díszében akár órákra el lehet veszni. A vörös téglaépület az előtte elterülő példásan gondozott parkkal engem az angolszász országok neves egyetemeire emlékeztetett. Az egyetem mögött egy kis botanikus kert is található, de mi ezt kihagytuk.
Az egyetemi campus egy részlete.
Visszafele sétálva érdemes útba ejteni a Színházat is, az is megér pár percet, akárcsak a vele szemben található parkos kis tér. Visszatérve a főtérre az Ivan Franko utcán ajánlott még elsétálni a Szoborna térig. Az utca mentén itt is elegáns bérházak sorakoznak, mind szépen felújítva, visszaadva Csernyivci egykori birodalmi pompáját.
Utcarészlet.
Sétálás közben érdemes a lábunk elé is nézni, a városban ugyanis a csatornafedeleken 4 nyelven románul, ukránul, németül és lengyelül olvasható a város neve, ezzel is emlékezve a város multikulturális jellegére.
Német nyelvű csatornafedél.
Ezen kívül gyakorlatilag a belváros bármelyik kis utcájában bukkanhatunk valamilyen apró érdekességre, szépségre, ezért én javaslom, hogy csak úgy, céltalanul is bolyongjatok kicsit a város belső részén. A belváros egy nagyjából 2kmX2km-es területen terül el, így gyalog is gond nélkül bejárható.
A Szoborna téri park.
Akit esetleg érdekel a szovjet idők építészete (melyből szerencsére az óvárosba nem sok jutott), annak a központtól délre eső nagy lakótelepeket ajánlom. A széles sugárutakat előbb 3-4-5 emeletes hruscsovkák szegélyezik, majd megérkezünk a 8-10 emeletes panelházak közé. Egyik sem túl szívderítő látvány, de meg van a maguk érdekessége. Ide viszont mindenképpen ajánlott a tömegközlekedést (leginkább a trolibuszokat) igénybe venni, mert ezek már elég messze vannak Csernyivci központjától.
Szürke panel előtt szürke troli…
Összességében Csernyivci egy remek kis város, egy napra épp elegendő látnivalóval, önmagában csak ezért Ukrajnába látogatni nem mondanám, hogy megéri, de ha egyébként is Ukrajnában jártok, akkor megéri egy napot rászánni, higgyétek el, nem fogjátok megbánni!
A sétálóutca egyik palotája.
Csernyivci legegyszerűbben vonattal közelíthető meg Lvivből illetve Kijevből, de van vonat Odesszából is. Magyarország felől érkezve Lvivbe, vagy Kijevbe érdemes utazni, és onnan átjönni Csernyivcibe. Aki esetleg Moldova felé utazna tovább, az rengeteg buszjáratot talál Balti és Kisinyov felé is.
A “Bukovina” nevű Csernyivci-Kijev vonat Csernyivci vasútállomásán.