Intravel

Busszal Jerevántól Teheránig

2012 nyarán, Iránba tartva úgy döntöttem, hogy a Magyarországról logikus, Szerbia-Bulgária-Törökország-Irán útvonal helyett kis kitérővel utazom, így Törökország után Grúzia és Örményország érintésével jutottam el Iránba. Ennek oka az volt, hogy a két kaukázusi ország (de főleg Grúzia) előző évben igencsak belopta magát a szívembe, így ha már erre jártam, nem szerettem volna kihagyni őket. A kitérő utolsó etapja volt a címben is szereplő Jereván-Teherán buszút, mellyel végülis azért elértem az eredeti célt, Iránt. Az út több mint 1100km hosszú volt, buszunk majd egy nap alatt tette meg a teljes utat. Izgalomból, és érdekességből nem volt hiány, ezért is döntöttem az úton történtek megírása mellett.

iran 1059

Jereváni utcakép, úton a buszállomás felé.

A busz délelőtt 10-kor indult Jerevánból, így nem kellett túl korán kelnem. A szállásról marsrutkával mentem ki a buszállomásra, kb indulás előtt 1 órával oda is értem. A jereváni buszállomáson látszott, hogy egykor szebb napokat is megélt. A homlokzaton még a szovjet “Minavtotransz” (kb. közúti-közlekedési minisztérium) felirat volt olvasható, két oldalt pedig a város neve és a buszállomás szó volt olvasható cirill és örmény betűkkel.

iran 1060

A buszállomás kissé kopott épülete.

A buszállomáson elég sok busz állt, néha egy-egy járat indult, vagy érkezett. Ezek mind örmény belföldi járatok voltak, a buszok nagyrésze pedig kivénhedt szovjet járgány volt. A legtöbbjük elég bizarrul festett. Ekkor még nem tudtam, milyen busszal fogok utazni, a jegyemet egy örmény utazási iroda állította ki, de az nem derült ki, hogy a busztársaság örmény lesz-e vagy iráni, ráadásul Iránról akkor még semmilyen tapasztalatom nem volt, így nem tudtam, melyik lenne a jobb nekem, az örmény, vagy az iráni busz. Látva a buszállomáson sorakozó szakadt csotrogányokat, felmerült bennem, hogy lehet, hogy nem volt túl jó ötlet ez a kaukázusi kitérő, de már nem volt visszaút.

iran 1063

Buszok a jereváni buszállomáson. Ezeket megpillantva elbizonytalanodtam az előttem álló majd egy napos úttal kapcsolatban…

Szerencsére rövidesen begördült két gyönyörű, elegáns, modern busz, oldalukon perzsa feliratokkal. Egyből tudtam, hogy ezek közül valamelyik lesz az én buszom, meg is nyugodtam. A Jereván-Teherán vonalon elég nagy a forgalom (legalábbis a távolsághoz képest relatíve ), így bár napi egy indulási időpont van, akkor, ha szükséges 2-3 busz indul egyszerre. Az én jegyem az első buszra szólt, fel is szálltam, amint lehetett.

iran 1066

A Jereván-Teherán járat iráni busza a jereváni buszállomáson. Ha jól megfigyelitek a buszon két rendszám van: A felső, sárga rendszám, az alap iráni belföldi rendszám, perzsa karakterekkel. Alul a külföldre utazáshoz használt latin karakteres rendszám (ennél a szám-betű kombináció eltér az eredeti iránitól). Alapból csak a felső rendszám van az iráni járműveken, aki szeretne külföldre utazni, annak külön igényelnie kell ilyen rendszámot.

A busz belülről is igen magas színvonalat hozott, egy sorban egymás mellett csak 3 ülés volt, az ülések jó szélesek voltak, kényelmes, felhajtható lábtámaszuk volt, és az ülések között annyi hely volt, hogy nem volt zavaró az sem, ha az elől ülő hátrahajtotta az ő ülését. A buszjegy az 1100km-es útra 11000Ft-nyi örmény dram volt, itt úgy gondoltam, hogy az árhoz viszonyítva ez igencsak jó szolgáltatás.

iran 1068

A busz utastere.

A busz 10 óra után pár perccel el is indult. Rövid ideig még Jereván külső részein kavarogtunk, majd végül elértük az M2-es autópályára, mely Jerevántól dél felé veszi az irányt. Jereván határában le is értünk az Ararát-alföldre, mely a fenséges Ararát-hegy tövében terül el. Az út szinte nyílegyenesen tartott a hegy felé, majd szépen lassan dél-keleti irányban folytattuk utunkat. A sík terepen egy viszonylag jó autópályán egész gyorsan haladt a buszunk, két oldalt örmény falvak, kisvárosok, szántóföldek és szőlő-ültetvények mellett haladtunk el. A hattérben a festői Ararát-hegy magasodik. Az itt termő szőlőből készül a világ legjobb konyakja, az Ararat, melyre méltán büszkék az örmények.

iran 1069

Az örmény M2-es autópálya.

Az út itt mindössze 1-2 kilométerre halad a teljesen lezárt örmény-török határtól. A távolban fel-fel bukkannak a határt őrző tornyok, melyek valószínűleg már a szovjet időkben is itt álltak. Az autópályás suhanás nem tart sokáig, fél óra után, Ararat város határában (igen, az Ararat-hegy lábánál fekvő Ararat-alföldön van egy Ararat nevű város… ) elérjük az autópálya végét, innen sima főúton folytatjuk utunkat.

S6305233

Az Ararat-alföld, háttérben halványan látszik az Ararat-hegy (a valóságban ennél élesebben látszik azért a hegy).  (Csizmadia Réka fényképe)

A buszon közben felcsendült a hamisítatlan perzsa muzsika. A személyzet 4 fős volt, mind irániak, egyikük nyakában a zoroasztriánusok szimbólumát a Faravahart hordta, ami ma már nem csak a zoroasztrianizmusnak, hanem az irániaknak is egy fontos szimbóluma. Így bár a táj körülöttünk még határozottan kaukázusi, a városok, és az utcakép pedig kopottasan poszt-szovjet volt, mi már egy kis iráni burokban haladtunk dél-kelet felé.

iran 1090

Örmény falu a hegyek között.

Az út ebbe az irányba nem tartott sokáig, Yeraskhnál, alig 500m-re a szintén lezárt azeri határtól egy éles balkanyart vettünk, hátat fordítva az Ararátnak nekiindultunk az örmény hegyvidéknek. A termékeny síkságot kopár hegyek váltották. Buszunk jó erőben kaptatott fel az emelkedőkön, érezhetően jól megépített jármű volt.

iran 1075

Kopár hegyek.

A hegyeken átkelve a főút lassan leért az Arpa-folyó völgyébe, a kopár hegyek között kanyargó kicsiny folyó partján vezetett az egész jó állapotban lévő főút. Valahol itt jött szembe a Teherán-Jereván buszjárat 3 busza. Rövidesen eljött a pihenő ideje, hiszen már 3 órája úton voltunk. Egy kis folyóparti pihenőhelyen álltunk meg, Arpi település mellett.

iran 1104

Csörgedező patak a pihenőhely mögött.

Nem is igazi pihenőhely volt ez, hanem inkább egy piac, vagy legalábbis a piac és a pihenő keveréke. Az út túloldalán egy iráni tartálykocsi parkolt, ezen a főúton már fel-fel bukkantak iráni teherautók, személyautók és egy-két busz. Jó volt kicsit megmozgatni a végtagjainkat, szívni egy kis friss levegőt, és harapni valamit. Sokat azért nem álltunk, 20 perc után indultunk is tovább.

iran 1108

Buszunk a pihenőhelyen.

Továbbra is kopár hegyek között vezetett utunk, a táj hosszasan szinte változatlan volt. Az út ezen szakasza nem volt annyira izgalmas, de sok kanyargás után, több hegyet is megmászva egyre jobban bezöldült a táj. Hamarosan meg is érkeztünk utunk első nagyobb városába, Gorisba.

iran 1155

Érkezés Gorisba, a város szélén 3-4 emeletes vörös panelek magasodnak.

Goris 20ezres kisváros, melyet lankás, zöldellő hegyek vesznek körül. Jelentőségét az adja, hogy itt ágazik le a Jereván-Meghri főútból a Sztepanakertbe vezető főút. Sztepanakert a vitatott Hegyi-Karabah Köztársaság fővárosa. Goris egy tipikus örmény kisváros, vörös-mészkő házakkal. Meg nem álltunk, de gyakorlatilag végigmentünk a város főutcáján, így egész sokat láttunk a településből.

iran 1157

Goris főutcája.

Goris után érezhetően csökkent is a forgalom, aminek viszont egyre nagyobb részét adták iráni kamionok és egy-két iráni személyautó. Itt hosszan haladtunk a hivatalos örmény-azeri határon, ám a gyakorlatban, a túloldal a Hegyi-Karabah területe, így határőrizetnek semmi nyoma nem volt. A hegyek egyre magasabbak, és meredekebbek lettek, ahogy haladtunk délre, a busz komoly emelkedőket küzdött le. Az iráni gyártású, Oghab márkájú busz igen jó kis konstrukció volt, ugyanis elég dinamikusan lehetett vele haladni, még hegyre fel, is jó tempóban haladtunk, többször megelőztünk személyautókat is hegymenetben! Mondjuk sofőrjeink nem aggódták túl a dolgot, elég közel-keletiesen vezettek, az előzésnél nem volt akadály, hogy épp egy hajtűkanyarban voltunk, és szinte nem lehetett belátni az utat előttünk. Volt egy két hajmeresztő manőverük, de még itt vagyok 🙂 .

iran 1189

Zöldellő hegyek között kanyarog a főút az iráni határ felé.

Ismét megálltunk egy pihenőnél, ezúttal hosszabb időre. A busz motorháztetejét kinyitották, hogy kicsit hűljön, a hegyekre való felkapaszkodás erősen megdolgoztathatta a motort, ráadásul kint elég meleg volt. Egy kannából tankoltak is a buszba, nyilván ezt még Iránból hozták magukkal, Iránban ugyanis akkor 15Ft körül volt az üzemanyag literje, szemben Örményország 200Ft körüli áraival, így nem igazán éri meg a buszos cégnek Örményországban tankolni.

iran 1175

Technikai szünet, tankolással, motorhűtéssel.

A pihenőhelynél kicsit kinyújtózhattunk, ami jól esett. A nap már erősen délutánba hajlott, de még hosszú út állt előttünk. sokan itt ebédeltek, de én már ügyesen megszabadultam az örmény dramjaim nagy részétől, így kénytelen voltam a saját magam által hozott kaját enni.

iran 1170

Ez a vendégáltóhely láthatóan az örmények mellett az irániakra is épít.

Folytattuk utunkat, és rövidesen megérkeztünk dél-Örményország legnagyobb városába,  a 40 ezres Kapanba. A város egy festői völgyben fekszik, melyet több mint 3000 méter magas hegyek vesznek körül. Kapan fekvése nagyon szép, de maga a város már nem annyira. Gyakorlatilag egy nagy lakótelep az egész, középületei is a szovjet korszakot idézik.

iran 1221

Kapan látképe.

Örményországban a személyautók egész nagy százaléka Lada volt akkoriban, ez dél felé haladva egyre hatványozottabban érvényesült. A jelenség betetőzése Kapan városa volt, itt szinte csak Lada személygépkocsik voltak az utcákon. Egészen fura volt, mintha egy Lada-reklámba csöppentünk volna rövid időre.

iran 1224

Tipikus kapani utcakép, 6 autóból 5 Lada.
S6300053

Kapan egyik központi tere, szintén erős Lada-dominanciával. (Csizmadia Réka fényképe)

Kapant elhagyva ismét komoly emelkedők következtek, buszunk egyre feljebb kapaszkodott. Az út egy-két pontjáról szép kilátás nyílt Kapanra, ám végül eltávolodtunk, és folytattuk utunkat. A legmagasabb hegyvidékeken keltünk át, egy-két hágó már 3000m felett volt, melyen átkeltünk. A forgalom itt már minimális volt, települések is alig voltak.

S6300108

Kilátás a völgy mélyén megbúvó Kapanra.

Az elmaradhatatlan Lada-előzgetés közben sofőrjeink filmet néztek (az is aki vezetett, volt egy mini tévé beépítve a műszerfalba, hogy vezetés közben is rendesen tudjon tévét nézni! ). Egy iráni film volt a menü, ami természetesen nagyon szomorú volt, mindenki meghal/öngyilkos lesz benne, volt rákos kisfiú is (aztán láttam még pár iráni filmet így buszon, és mind ilyen depresszív volt). Egy szóval egészen borzasztó volt, pedig én ugye perzsául nem tudok, így az egészet nyilván nem is értettem. Szerencsére az iráni buszvezetők valamilyen csoda folytán tévénézés közben is tudnak hegyi-szerpentines úton vezetni, így nem lett bajunk, de azért néha a szívbaj jött rám. Sajnos túl közel ültem a busz elejéhez, így tisztán láttam, ahogy a buszvezető tévét néz, lehet hátul boldog tudatlanságban telt volna utam :).

iran 1236

Itt már voltak érdekességek: Kecskék az úton…

S6300168

…és az egyik helyijáratot is utolértük. (Csizmadia Réka fényképe)

Lassan lebukott a nap a hegyek mögött, de még világos volt, amikor megérkeztünk Meghribe, az örmény-iráni határvidék legnagyobb városába. Persze nem kell metropoliszra gondolni, kicsivel több mint 4000 ember otthona Meghri, de a világ-végi hegyvidéken ez is nagy településnek számít. Már 9 órája voltunk úton, buszunk megállt a főutcán, egy fiú idáig utazott.

iran 1246

Meghri főutcája.

Meghri igazi világvégi hely, mert bár Örményország alig 1/3-ad akkora, mint Magyarország, a domborzati viszonyok, és az ország hosszúkás alakja miatt, Meghriből a főváros, Jereván 9-10 óra autóval, de még a megyeszékhely Kapanba is 2 óra minimum az út. Keletre és nyugatra pedig rövid időn belül a lezárt azeri határon találja magát az ember, igaz dél felé, Iránba legalább nem kell vízum az örményeknek.

S6300192

Világ-vége hangulat Meghriben.  (Csizmadia Réka fényképe)

Átérve a városon egy rövid szántóföldes szakasz után elértük az Araksz folyó partján haladó főutat. Az Araksz-folyó a határ Irán és Örményország között, partján mindkét oldalon őrtornyok magasodnak, az örmény oldalon régi, feltehetően még a szovjet időkben épített szögesdrót-kerítés áll.

iran 1251

Őrtorony az örmény-iráni határon.

Rövid ideig haladtunk a folyó partján Agarak felé, ahol a határátkelőhely működik. A határátkelő területét kapu zárta el, amit gyorsan kinyitottak a buszunknak. Le kellett szállni, és bemenni egy épületbe, ahol mindenkit kiléptettek. Az örmények és irániakkal gyorsan végeztek, más országból csak mi voltunk, ezen a buszjárton. Mivel akkor magyaroknak még vízum kellett Örményországba, kicsit nehézkesen ment a kiléptetésünk, ugyanis a számítógépes rendszer, ami a vízumokat kezeli lehalt.

iran 1255

Az út röviden párhuzamosan halad a határral, baloldalt a határ szögesdrót-kerítése.
iran 1261

Utolsó útelágazásunk Örményországban: Jobbra Agarak városa, balra Irán (Iran I.R.= Iran Islamic Republic= Iráni Iszlám Köztársaság).

Leültettek egy padra, és vártunk, miközben a busz többi utasa már tovább ment. Egy kedves orosz hölgy volt a határőr (itt a határ őrizetét egy közeli orosz katonai bázisról vegyesen oroszok és örmények látják el), ő mondta, hogy nyugodtan várjunk. Én nyugodt lettem volna, de azért jó lett volna tudni, hogy a busz is megvárja az örmény informatikusok felbukkanását… Közben a néni folyamatosan telefonálgatott, mi meg jobb híján vártunk.

iran 1263

A határátkelő épületében természetesen nem lehetett fotózni, jöjjön hát még egy kép kívülről: Érkezés a határátkelőre.

Végül jó egy óra elteltével előkerült egy nagy tányérsapkás katonatiszt (láthatóan elég magas rangú lehetett), pár szót beszéltek, és végül beütötték a várva-várt kilépő-pecsétet az útlevélbe, mehettünk. A busz szerencsére megvárt minket, igaz két sofőrön kívül már mindenki átsétált az iráni oldalra. Felpattantunk a tök üres buszra, és a koraesti félhomályban átgördültünk az Araksz-folyó hídján, hogy megérkezzünk a norduzi határátkelőhelyre.

iran 1264

Az utolsó méterek Örményországban, a kép bal oldalán már látszik az Iránba átvezető híd.

A túloldalon hirtelen egy teljesen más világba csöppentünk. A határ örmény oldala még hamisítatlan poszt-szovjet életérzést nyújtott: jellegzetes kockaépület, zöld-egyenruhás, tányérsapkás határőrök, szögesdrót-kerítések, repedezett aszfalt, örmény és cirillbetűs orosz feliratok mindenfele. Ezzel szemben az iráni oldalon egy már-már mediterrán hatású épület, homokszínű egyenruhák, perzsa feliratok, kiváló aszfalt és természetesen Khomeini és Khamenei ajatollahok képe fogadott minket.

iran 1357

Khomeini és Khamenei ajatollahok képei egész iráni utunkat végigkísérték, itt épp egy teheráni metróállomás bejárata felett látható képük. 

Az épületbe belépve egy rendőr fogadott minket. Igen lazán volt öltözve, egy “Police” feliratú póló volt az “egyenruhája”, széles mosollyal köszöntött minket (“Welcome to Iran”), és elkísért az útlevél-ellenőrző fülkéhez, ott átadott egy kollegájának, aki megnézte vízumainkat, majd egy-két rövid keresztkérdést tett fel angolul, a válaszainkat leírta, majd bepecsételt az útlevelünkbe. Ez után még hátravolt a vámvizsgálat, ami abból állt, hogy a csomagokat átküldték egy akkora röntgengépen, amibe egy kispolski is befért volna…

A vámvizsgálat végeztével újra-egyesültünk a busz többi utasával 🙂 . Mivel határokon általában nem a legjobban váltják a pénzt, így itt csak 20 eurót váltottam át, azért, hogy mégiscsak legyen nálam némi iráni riál. A határállomás épületében ingyenes mosdó, és ivókút működött, ezek mint később kiderültek általánosak Iránban. Az ivókút ráadásul egy hűtőgéppel volt egybeépítve, így kellemesen hideg vizet lehetett inni. Ez ott kora este annyira nem volt fontos, de később Iránban sok helyen jól jött. Vettem még egy kólát, és egy kis rágcsálni valót, majd a többiekkel együtt kiültem az épület elé várni a buszt.

Egész sokat kellett várni, már bőven besötétedett, mire előkerült a busz, és beszállhattunk. Indulás után egy szűk hegyi úton haladtunk elég hajmeresztő tempóban. Közben a telefonom üdvözölt Azerbajdzsánban… Nagyjából fél óra rettegés után megérkeztünk az első településre, Siahroodba. Tipikus közel-keleti, lapostetős kockaházak alkották a nem túl nagy falut, ahol meg is álltunk egy benzinkútnál tankolni. Nagyon sok üzemanyag belement a buszba, látszik, hogy már kopogó tankkal értünk el ide.

Utunkat már teljes sötétségben folytattuk, elhaladtunk Jolfa mellett, majd már este 11 fele megálltunk Marandban, ami az első nagyobb város volt útközben. Itt tartottunk egy rövid pihenőt, én nagy evést nem tartottam de azért egy-két apró édességet vettem az egyik kisboltban a pihenőhelyen. Éjfél után nem sokkal pedig Tabriz mellett haladtunk el az autópályán. Ez után végleg álomba szenderültem.

Roshdiyeh,_Tabriz,_East_Azerbaijan_Province,_Iran_-_panoramio

Tabriz esti látképe (forrás: Wikimedia)

Reggel 7 óra körül tértem magamhoz. Épp egy 2-szer 3 sávos autópályán haladtunk kelet felé. Az autópályán túl élettelen kősivatag, észak fele hegyek magasodtak. Igazi közel-keleti települések közelében vezetett az út, lapostetős, homokszínű házak mellett suhantunk. Az autópályán elég nagy volt a forgalom.

iran 1269

Reggel ez a látvány fogadott.

Rácsodálkoztam a leginkább a 70-es évek USA-ját idéző autóparkra (már ami a megjelenésüket illeti). Korábban általam soha nem látott autómárkák képviselői haladtak mellettünk: Peykan, Zamyad, Saipa-Saba és Samand személyautók, Oghab és Runiran buszok és teherautók. Ezek között Peugeot és Renault személyautók néhány lehasznált Mercedes és egy-két KIA fordult még elő.

iran 1275

A Teheránba vezető autópálya részlete.

Már nem emlékszem, hogy hány kilométerre volt kiírva Teherán, de nem jártunk messze. A falvak, városok egyre sűrűbben követték egymást, majd elhaladtunk Karaj (ejtsd: Karadzs) mellett, ez Teherán legnagyobb elővárosa, csak itt közel 2 millióan laknak. Ez a Budapest méretű város tehát csak egy elővárosa a nála jóval nagyobb Teheránnak…

iran 1279

Teherán 2 milliós elővárosa Karaj részlete, felette szürke szmogfelhő.
iran 1280

Teherán és Karaj között már erősen kezdett besűrűsödni a forgalom.

Innen már összefüggő kocsisor haladt 2X4 sávon Teherán felé, de jelentősen azért nem lassultunk be. Utunk innen már rövid volt, 8 óra magasságában megérkeztünk Teherán Nyguati buszállomására, mely stílusosan Teherán, de akár egész Irán egyik jelképe, az Azadi-torony mellett található. Ezzel ért véget hosszú, több mint 1000km-es buszutam, kezdetét vehette Teherán és később Irán többi részének felfedezése!

iran 1380

Utunk végpontja a teheráni Azadi-torony.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.