Intravel

Belgrád vasútállomásai: Útmutató

Belgrád több mint 100 éves régi pályaudvarának bezárásával rendesen megkavarodott a helyzet pályaudvar fronton Belgrádban. A változás mindenkit érint, aki vonattal utazik Belgrádba, de leginkább azoknak a dolga nehezedett meg, akik Belgrádban átszállva utaznak tovább Európa déli része felé (például Montenegróba, Macedóniába, Görögországba, vagy épp Törökországba). Az alábbi cikkben bemutatom Belgrád pályaudvarait, melyik hol található, hova indulnak vonatok, milyen szolgáltatások érhetők el stb. Remélem sokaknak segítségére lesz ez a kis írás!

20180811_084627

Az új vasútállomás, Beograd-Centar.

A régi pályaudvar (Glavne Zeleznicke Stanice)

Bár vonatforgalom már nincs a régi pályaudvaron, maga az épület megvan még, és nyitva is áll a látogatók előtt. Minimális vasúti funkciója is maradt, a jegypénztár ugyanis még mindig üzemel, tehát éppenséggel itt is lehet vonatjegyet venni. Ez azoknak lehet jó, akik több napot töltenek Belgrádban, és a vissza/továbbutazáshoz szükséges vonatjegyüket valamiért még nem vették meg (pl. mert nem tudták pontosan meddig akarnak maradni). Ők itt a belvároshoz igen közel a mai napig megvehetik a jegyeiket. A híres állomási étterem is működik még, és az ATM-eket, pénzváltókat sem szüntették meg.

20180811_105342

A pénztár még működik.

Ez a vasútállomás a belvároshoz nagyon közel található, több villamos- és buszjárat is érinti, így a megközelíthetősége igen jó. Aki tehát Belgrádban tartózkodik, és hirtelen vonatjegyre van szüksége, annak nem kell kiutaznia a másik kettő, jóval kijjebb lévő vasútállomásra.

20180811_103937

Az állomás vágányain viszont már nincs élet.

Az új főpályaudvar, Beograd-Centar (Prokop)

Belgrád 40 éve épülő főpályaudvara 2018 nyarán vette át a főszerepet a régi állomástól. Sajnos a 40 év építés ellenére az állomás a mai napig erősen félkész, sok funkció hiányzik belőle. Nincs például pénzváltó és csomagmegőrző, pedig ez a kettő elég fontos lenne egy külföldi turistának. De nincs igazából étterem, büfé, vagy bolt sem, az étel-ital ellátásról mindössze két igen drága automata gondoskodik.

Az új állomás szép modern, csillog-villog, de a szép felszín alatt azért vannak bajok. Mint azt fentebb is írtam, sok funkció hiányzik. Ezen kívül a tömegközlekedés is elég gyéren szolgálja ki az állomást (az egyes állomások tömegközlekedési kapcsolatairól lentebb részletesen is írok). Legalábbis az átlag 40 percenként egy busz nem túl acélos egy 1,5 milliós főváros főpályaudvarán.

20180811_084522

Az állomás tiszta, modern, csak sajnos kissé még félkész.

Az összes szerb belföldi, távolsági vonat mellett ide érkeznek a nemzetközi vonatok Magyarország, Ausztria, Horvátország és Szlovénia felől. Ezek közül a magyarok számára nyilván a budapesti vonatok a legfontosabbak, valószínűleg kevés honfitársunk utazik Budapestről Zágrábba belgrádi átszállással. Budapest felől tehát ide érkeznek, és Budapest felé innen indulnak a vonatok.

Érkezés után, ha még nincs szerb dinárunk, akkor itt egy ATM-ből juthatunk szerb készpénzhez. A jegypénztárban egyébként fizethetünk bankkártyával is, tehát e miatt nem kell aggódni. A pénztárak egyébként nincsenek túl sokan, általában egy ablak belföldi pénztár van nyitva, a nemzetközi jegyeket pedig egy kis irodában lehet megvenni a belföldi pénztárral szemben. Ha azonban a nemzetközi pénztárnál túl sokan állnak sorba, akkor nem kell pánikba esni, a belföldinek titulált pénztárból is simán lehet nemzetközi jegyet venni, még csak furcsán se fog nézni az eladó. Tapasztalatom szerint a pénztárosok beszélnek angolul.

IMG_20180811_085949

A nemzetközi pénztár egy kis iroda, az ajtaja mindig nyitva áll. Ha ilyen sokan vannak, akkor érdemes megpróbálkozni a vele szemben található belföldi pénztárral. 

Aki szeretne magának élelmiszert az útra (a szerb vonatokon nincs étkező- vagy büfékocsi, szóval érdemes bevásárolni indulás előtt), de nem elégszik meg az automaták ropi- és chipskínálatával, annak sem kell pánikba esnie. A kijárattal szemben található lakótelepen van egy kisbolt, ahol alapvető élelmiszereket be lehet szerezni. A “Shop&Go” nevű kisbolt gyalog kb. 5 perc a pályaudvar bejáratától, egy gyors bevásárlás összesen 15-20 perc alatt letudható, tehát még akkor is belefér, ha mondjuk csak 35-40 percetek van átszállni.

20180818_102539

Shop&Go a panelház tövében.

A bolthoz a következőképpen lehet eljutni: Kilépve a pályaudvar főbejáratán kelljetek át a 2×2 sávos úton, majd forduljatok balra. Nagyjából 50m után, a magas betonfalra jobb kéz fele vezet fel egy lépcső, ezen menjetek fel. A lépcső tetején egy út folytatódik, ezen kb. 20-30m-t kell menni, míg jobbra le lehet fordulni egy kis járdára, ami mellett balra egy sorház kezdődik. A járdáról két lépcsőn lehet tovább menni, az egyik jobb kéz fele visz, a másik kb. egyenesen. Nekünk az egyenes irány kell. Felérve a lépcsőn nyílegyenesen kell tovább menni az ösvényen, bal kéz fele egy nagy, 15 emeletes panelház magasodik, ennek a tövében kell végigmenni, és a saroknál picit balra fordulni, innen már látszik is a bolt.

20180818_102632

A képen látható lépcsőn feljutva a háttérben álló 15 emeletes ház mellett kell elmenni a bolt felé.

Az állomáson egy egész tiszta, és szerencsére ingyenes wc található. Váróterem is van, ami bár nem túl nagy, az igényeknek így is megfelel. A váróteremben ingyenes wifi segít elütni az időt. A peronokat aluljárón át lehet megközelíteni, a pénztárak, várótermek, automaták és a kijárat a 10. vágány mellett találhatók. Az érkező- és induló vonatokat digitális kijelzőkön lehet nyomon követni.

 A déli vonatok végállomása: Topčider

 

Mindössze 4 vonat végállomása Topcider (ejtsd: “Topcsider”), ám ez 4 igen fontos vonat. A napi 2 nemzetközi vonat a montenegrói Barba (egy nappali és egy éjszakai), a napi egy éjszakai vonat Szkopjén át Thesszalonikibe, valamint a csak nyári szezonban közlekedő nappali vonat Szófiába indul erről az állomásról. Figyelem! A csak nyáron közlekedő, Szabadka-Bar nemzetközi vonat Beograd-Centarról indul!

20180811_163323

Topcider állomása egész szép. Régen a szerb királyi váró volt ez az épület, később Tito indult innen különvonatjával.

Topcider egy kis, jelentéktelen állomás volt egészen 2018 nyaráig. A Szerbiától délre közlekedő nemzetközi vonatok átkerülésével azonban egész komoly szerep jutott neki. Igaz az állomásnak két fő aktivitási időszaka van reggel 8-10 között, amikor a nappali vonatok indulnak innen, és az éjszakai vonatok érkeznek, majd este 6 és 9 között, amikor meg fordítva, a nappali vonatok érkeznek, és az éjszakai vonatok indulnak. A kettő között nem igazán van élet az állomáson, ehhez igazodva az állomás kis kávézója is bezár 10-kor és csak délután 5-kor nyit ki újra, hogy aztán este 9-ig várja a vendégeket.

20180811_163318

A Szkopjén át Thesszalonikibe közlekedő vonat, a kép jobb szélén pedig a Barba közlekedő éjszakai vonat szerelvényének vége látszik. 

A vasútállomáson egy elég pici váróterem található, egyetlen egy kis pénztárablak, és egy pici, de legalább ingyenes wc-vel együtt. A váróterem így nyáron még elégséges méretű, amikor az emberek többsége kint, a szabadban várakozik (ehhez rengeteg pad van kirakva az állomáson), de télen, rossz időben azért szűkös lehet a hely.

20180811_172133

Padok vannak bőven, így nyáron kellemes környezetben várakozhatunk.

A hosszú, nemzetközi utakra az állomás mögötti kis út túloldalán, a villamos megálló mögött található kisboltban lehet bevásárolni. Itt található a 3-as villamos megállója is, mely 10-15 percenként biztosít eljutást a belvárosba.

20180811_172122

A kis kávézó a háttérben délután 5-kor nyit.

Központi Buszállomás (BAS)

 

Bár a cikk alapvetően a vasútállomásokról szól, röviden térjünk ki a buszállomásra is. Leginkább azért érdemes megjegyezni ezt a helyet, mert ellentétben a vasútállomásokkal, itt van működő csomagmegőrző. Helyileg a buszállomás közvetlenül a régi vasútállomás mellett található. Rengeteg pékség, kisbolt, kávézó és egy nyilvános wc is működik a buszállomáson.

Eljutás az egyes állomások között

 

Topcider – Beograd Centar

 

A két állomás között közvetlenül csak a 38A jelű busz jár, nem is túl sűrűn. Eleve csak reggel 6-9 valamint este 8 és 11 között közlekedik, akkor is csak óránként 1-2 indulás van. Ha éppen jön, akkor érdemes lehet vele elmenni, de nem alapoznék erre. A busz egyik végállomása Topcider, a másik viszont nem a főpályaudvar, így figyelni kell, hogy időben leszálljatok róla. Ha ez a busz épp nem jár, akkor Topcidertől a 3-as villamossal kell elmenni a régi pályaudvarig, és ott lehet átszállni a főpályaudvarra menő 36-os buszra, ellenkező irányban nyilván fordítva kell menni. Ezzel az átszállós módszerrel 40-80 perc között alakul az eljutási idő (sajnos a 36-os busz 40 percenként jár, így ez elég nagy szórást okoz az eljutási időkben, minden attól függ, hogy épp mennyit kell várni erre a járatra). Ha nincs a belgrádi tömegközlekedésre elektronikus kártyátok, akkor mind a villamoson, mind a buszon a sofőrtől lehet jegyet venni elég borsos áron, 150 dinárért  (kb. 400Ft!). Ha van elektronikus kártyátok, akkor jóval barátibb áron, 89 dinárért  (kb. 250Ft) utazhattok.

Tömegközelekedési útmutató a belgrádi vasútállomások közötti közlekedéshez.

Beograd Centar és Topcider között érdemes megfontolni a taxi igénybevételét is. Sokkal egyszerűbb, és gyorsabb, mint a tömegközlekedős verzió, 2 ember esetén pedig már akár olcsóbb is, mint átszállással utazni a két állomás között. Figyelni kell azonban, ugyanis egyes taxisok megpróbálják lerántani a gyanútlan, helyismerettel nem rendelkező turistákat. A normál ár 4-5 euró, vagy 500 dinár, ezzel szemben szemrebbenés nélkül bepróbálkoznak 15-20 euróval. Az ilyen taxisokkal nem érdemes foglalkozni, nyugodtan ragaszkodjatok az 5 euró vagy 500 dináros ( “petszto dinar”) árhoz. A taxis út kb. 8-10 perc, így nagyságrendekkel gyorsabb mint villamosozni.

20180818_101209

Taxik várják utasaikat Beograd-Centar bejáratánál. Mindig van egy-két taxis, aki szívesen elvisz minket, csak figyeljünk, hogy az árról előre alkudjunk meg.

Beograd Centar – régi vasútállomás/BAS/belváros

 

Minthogy a régi vasútállomás, a központi buszállomás, és a belváros gyakorlatilag egy helyen vannak, így ezeknek nem szentelek külön-külön pontot. Az új vasútállomástól a 36-os busz minden nap, egész nap 40 percenként indul a belváros felé. Útja során érinti a Slavija teret (Trg Slavija), ami a belváros egyik fontos közlekedési csomópontja, és a régi vasútállomást is, ahonnan alig 100m a buszállomás (BAS). Ez a 36-os egy körjárat, így a régi vasútállomástól más útvonalon jut vissza Beograd Centarra. Az utazás Beograd Centartól a régi vasútállomásig kb. 20 perc.

20180818_101212

A 36-os busz végállomása. A háttérben jobbra felvezető lépcsőn lehet eljutni a boltba.

Topčider – régi vasútállomás/BAS/belváros

 

Topcider állomás előtt egyetlen egy villamos vonal fut el, ez a 3-as villamos, így nagyon nem lehet eltévedni, erre kell felszállni, csak az irányra kell figyelni. Topcider állomásnak háttal állva a balkéz felé induló villamosok mennek a belvárosba, de úgy is megjegyezhetitek az irányt, hogy amerről a vonattal jöttetek, azzal ellentétes irányba kell továbbmenni. Ez a villamos csúcsidőben 7-8 percenként jár, hétvégén, estefele viszont csak 15 percenként jön. Egy Topcider-régi vasútállomás út kb. 15 perc.

20180811_163223

Villamos indul Topcidertől kifelé.

Remélem hasznosnak találtátok ezt a kis útmutatót, és a gyakorlatban is hasznotokra válik, ha majd Belgrádban jártok!

20180811_103906

Végezetül még egy kép a kihalt vasútállomásról.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

3 gondolatok ezen: “Belgrád vasútállomásai: Útmutató

  1. Pingback: Pristina és Szkopje vonattal - Intravel

  2. Pingback: Montenegró vonattal - Intravel

  3. Neville

    Azért az egészen durva, hogy a jó helyen lévő pályaudvar helyett kiraktak mindent a francba tömegközlekedés nélkül. Mintha nálunk kitalálnák, hogy Rákosrendezőnél lesz az új főpályaudvar, aztán mindenki oldja meg onnan. 😀 Nem nagyon érzik ezt a modern vasút nevű dolgot a szerbek, úgy tűnik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük