Moldova egyik legszebb természeti képződménye a Raut-kanyon Kisinyovtól kb. 30km-re északra. Bár a címben hangzatosan a Grand-Canyon-hoz hasonlítom, azért kis országhoz az amerikainál kisebb völgy dukál. A Raut-folyó egészen Orheitől a végéig szép völgyben kanyarog, de a legszebb rész a Butuceni falu környékén lévő pár kilométeres folyószakasz, ezt nevezik Raut-kanyonnak is.

A Raut-kanyon a sziklatemplomból nézve.

Általában Magyarországon az emberek, ha egyáltalán el tudják helyezni a térképen, Moldovát egy sík, egyhangú országnak képzelik. Ehhez képest megdöbbentő elsőre, hogy egy ilyen ország (melynek legmagasabb pontja egy 430m-es szőlődomb) ilyen drámai tájakkal kápráztatja el az utazókat. Nem csak a Raut-kanyon az egyetlen, korábban már volt szó a Saharnai Kolostor környéki vízesésekről, de az ország középső részén végig húzódó Codru (másnéven Közép-Moldovai Hegység, bár itt a “hegység” megnevezést pontosabb lenne dombságra cserélni) egésze tele van lankás dombokkal, és akár egészen meredek emelkedőkkel, mély völgyekkel is.

A kanyon egy szűkebb része Trebujeni határában.

A Raut-kanyon felé közelítve egészen az utolsó pillanatig nem látszik semmi különös, aztán egyszer csak az út széli bokrok mögött felbukkan a lélegzet-elállító völgy. A busz Butuceni falu határában teszi le az utasokat, eddig tart az aszfaltozott út is, beljebb már csak földút van. A völgy, és benne a folyó itt a falu szélén egy éles kanyart vesz, és szinte teljesen visszafordul. A kanyar belső oldalán kezdődik a falu, külső oldalán a közel 100m magas sziklafal meredezik. A sziklafal tövében egy kis sík részen kiválóan lehet sátrazni.

Nem hivatalos sátrazóhely a folyó partján.

Ezt még 2011-ben ki is próbáltuk barátaimmal. Reggel ezt, a faluval átellenes oldalt akartuk kicsit felfedezni, így elindultunk egy kis ösvényen. Itt megfigyelhettük, hogy a Raut-folyón a mai napig él a rekesztéses halászat Magyarországról már kiveszett hagyománya. Arról, hogy mi a rekesztéses halászat, részletesen a Túl a Pruton blog vonatkozó cikkében olvashattok.

Rekesztéses halászat a Raut-on.  (Némethy András képe)

Ezen kívül sok minden nem volt, így egy idő után úgy döntöttünk, hogy ha van lehetőség, átkelünk a folyón, hogy elérjük a falut. Sokáig nem volt azonban lehetőségünk, az út végül egy kerítést keresztezett, amin tábla hirdette, hogy “magánterület”, a kerítésen belül gyümölcsfák lengedeztek a szélben. Azonban a kerítés az útnál megszakadt, így elvileg tovább lehetett menni. Tanakodtunk egy darabig, hogy mi legyen, végül úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, hátha a túloldalon lesz átkelési lehetőség. A hely amúgy is teljesen kihaltnak tűnt. Azonban alig pár méter megtétele után szembe találtuk magunkat a terület tulajdonosával. Nos, mi történne Magyarországon ha egy magán-gyümölcsösben találna minket a tulaj? Jobb esetben csak elzavar, rosszabb esetben a rendőröket is ránk hívja…

Gyümölcsfák az előtérben, mögötte a falu, már a folyó túlpartján. (Némethy András képe)

Az esélyeinket latolgattam, már láttam magamat elveszni valami koszos moldáv börtönben (jó talán ez azért nem nézett ki nekünk 🙂 ), de a tulaj csak barátságosan ránk köszönt. Gondoltam, talán nem lehet nagy a baj, visszaköszöntem, és megkérdeztem, van-e itt valahol híd a folyón a faluba. Kérdezte, turisták vagyunk-e, bevallottuk, hogy igen, Magyarországról. Mondta, mindjárt megmutatja, hogy jutunk el a faluba, de előbb megmutatta a gyümölcsösét. Mutatta, hol lesz az új kútja, mutatta nemrég ültetett barackfáit. Ez után ragaszkodott hozzá, hogy leüljünk vele egy kicsit a folyóparton egy kis asztalhoz az árnyat adó fák alatt. A traktorból hűtőtáskát vett elő, abból házi sütemény, és a saját házi bora került elő. Ezekkel megvendégelt minket, és valamelyest, amennyire azt szűkös nyelvtudásom engedte, elbeszélgettünk. Teljesen meghatott ez az őszinte vendégszeretet, amivel fogadott két betolakodót a birtokán. Ráadásul egy Magyarországnál jóval szegényebb ország lakója vendégelt meg minket. Sajnáltam, hogy nem készültem semmivel, amivel meghálálhattam volna a kedvességét.

A telek gazdája itt ép a kúthoz vezet minket (elől a telek tulajdonosa, mögötte én. Némethy András képe)

Végül mondta, hogy akkor most elkísér a faluba. Nos, én hídra számítottam, ám az ember simán belegázolt a vízbe, és mutatta, hogy kövessük. Levettük a cipőt, zoknit, nyakba vettük az övtáskát, hogy ne ázzanak el a telefonok, fényképezőgép, útlevél stb., majd erősen imádkoztunk, hogy meg ne csússzunk, és bele ne essünk a vízbe. A víz a legmélyebb részen kb. combközépig ért, szóval nem volt vészes, de a sebes sodrású folyócskában kavargó üledéktől nem nagyon lehetett lelátni az aljára, így vaktában lépegettünk előre. Végül szerencsésen átjutottunk, moldáv barátunk pedig ahogy jött, visszagázolt a sebesen csobogó Raut-ba, és visszament a földjére az általa láthatóan jól ismert gázlót használva. Megérkeztünk a faluba…

Íme a “híd”… (Némethy András képe)

Butuceni nem csak a kanyon miatt érdekes, hanem a falu maga is több látnivalóval szolgál. A tipikus moldáv falvak kis parasztházai közül több is áll itt, van kifejezetten múzeumként működő tájház is, de ezen kívül is sok szép moldáv házikó található a faluban. Többekben szálláshely is üzemel, étterem is van, érezhetően rámentek a falusi turizmusra. Véleményem szerint maga a falu egyébként nem sokban különbözik építészetileg a többi moldáv falutól, felkapottságát valószínűleg annak köszönheti, hogy a táj miatt egyébként is sokan jönnek ide, és ha már itt vannak, akkor a moldáv falusi idillben is itt merülnek el.

Butuceni egyik háza. Azért az átlag moldáv faluban nincsenek ennyire jó állapotban a házak.

Butuceni gyakorlatilag egy egyutcás, hosszúkás kis falu (ahogy az egy keskeny, hosszúkás völgyben fekvő településtől egyébként várható), így egész hosszú sétát lehet tenni benne. A falu egyetlen utcája nincs aszfaltozva, így kora tavasszal (hóolvadáskor) vagy épp nagyobb esőzések után azért megfontolandó, hogy megéri-e komolyabb túrát tenni a településen. Nyáron viszont nyugodtan barangolhatunk, legfeljebb néha veri fel egy-egy autó vagy lovasszekér a port.

A főutca, ahol 10km/h-ás sebességkorlátozás van érvényben :).

Az utcán párszáz méterenként hagyományos, tekerős kutakból szerezhetünk vizet magunknak. Ez nyáron különösen jól jöhet a nagy forróságban jól esik egy pohár hideg víz. Nem kell aggódni, a víz jó minőségű, a helyiek is ezt fogyasztják, és azért vannak idős emberek a faluban (bár lehet, hogy a 70-nek kinéző bácsi valójában 34 éves 🙂 ). Én többször is ittam ilyen kutakból Moldovában (nem csak itt, hanem más településeken is), és soha semmi bajom nem lett tőle, még egy lightos hasmenést sem sikerült összehoznom.

Az egyik kút, amiből mi is ittunk.

A falu legfőbb kulturális látnivalója a kolostor, és a hozzá tartozó sziklatemplom. A kolostor nem különösebben nagy, még csak nem is a legszebb Moldovában (a Saharnai Kolostor, a Chitcani Kolostor, vagy épp a Capriana szebb ), de az egyéb látnivalók miatt ide özönlő turistáknak azért érdekes lehet, így sokan fel is keresik. Híres viszont a kolostortól nem messze egy sziklapárkány tetején található kőkereszt. Állítólag aki elég bátor, hogy megkerülje (azért nem kell olyan nagyon nagy bátorság, kb. 1m hely van a kereszt mögött), az később vissza fog még térni Butucenibe. A dolog igaz lehet, mert megkerültem, és később valóban visszatértem 🙂 .

A kőkereszt.

A kolostortól és a kőkereszttől picit odébb található a sziklatemplom bejárata. Moldovában van pár ilyen, sziklába vájt templom/kolostor. Ezek azért épültek, mert a török hódoltság idején, a nehezen megközelíthető sziklafalakba vájt templomok biztonságot nyújtottak a keresztény papoknak, szerzeteseknek. A moldáv hitélet nagyrészt az ilyen helyeken vészelte át a török hódoltságot. A török után már nem volt szükség a sziklatemplomokra, de a jelentősebbek mind a mai napig fennmaradtak, igaz ma már mindegyik egy rendes, felszíni kolostorhoz tartozik.

Sziklába vájt templom.

Az egyik leghíresebb sziklatemplom Tipova falu határában található, de a butucenii sokkal jobban megközelíthető, így ez az egyik leglátogatottabb az országban. A közeli kolostor szerzetesei mai napig karban tartják a sziklatemplomot, amelynek egyik oldalán ki is léphetünk a Raut-folyót szegélyező sziklafalra. Innen is szép kilátás nyílik az alant elterülő tájra, de ezt már fentről is láthatta bárki, aki elsétált a kolostorhoz.

Turisták a sziklatemplomban.

A falutól kicsit messzebb, ahol a Branesti felől érkező út kettéágazik Butuceni és Trebujeni felé, találhat egy egykori tatár erőd maradványai (vagy inkább a maradványok rekonstrukciója). A szűk völgyek és magaslatok kiváló védelmet biztosítottak, nem csoda ha a terület fontos védelmi központ volt évszázadokon keresztül. Egyes elméletek szerint a régen itt állott, ma kb. 15km-rel odébb található Orhei város (a terület másik neve ma is Orhei Veche, azaz Régi Orhei) neve is a magyar “Várhely” szóból eredeztethető. E szerint először a honfoglalás korában védelmi célból hátramaradt magyarok emeltek itt valamiféle erődítményt, ami a tatárjárásig volt magyar kézen. Utána tatár erődítmény volt itt, ennek a romjai ma is megvannak.  Trebujeni határában egy tatár fürdő romjai is fennmaradtak az utókornak.

A tatár erőd maradványai. 

Összességében Butuceni környékének legszebb látnivalója a Raut-kanyon, az összes többi látnivalóból külön-külön van szebb, nagyobb és talán érdekesebb is Moldovában, de ennyi minden egy helyen nem nagyon van máshol az országban. Ezért én mindenkinek ajánlom, hogy ha csak rövid ideje van Moldova felfedezésére, akkor ide mindenképpen látogasson el, mert talán az országból itt kaphatja a legjobb kóstolót az egyszeri turista. Bár a hely moldáv mércével turistás, de azért nem kell hömpölygő tömegre számítani.

A butucenii kolostor. 

Butuceni Kisinyovból naponta 4-5 busszal közelíthető meg. Mind a Butucenibe, mind a Trebujenibe menő buszok jók lehetnek a Butucenibe igyekvőknek. Ezek a buszok Kisinyovban a Központi Buszállomásról (Gara Centru) indulnak. A visszafele induló buszok menetrendje a butucenii buszfordulóban lévő kisbolt ajtajára ki van rakva, de a boltos is segít (ha épp nyitva van). Elvileg ismeri a buszost is, nekünk egyszer felajánlotta, hogy szól, hogy amelyik busszal megyünk, azon a sofőr hagyjon nekünk szabad ülőhelyet (az a busz a szomszédos Trebujeniból jött). Ez a helybiztosítás moldáv módra :).  Egy jegy egy irányba kb. 25 leibe, azaz nagyjából 400Ft-ba kerül.

Buszmenetrend a bolt ajtaján. 

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!