Valószínűleg a legtöbben még nem hallottatok Daugavpilsről, Lettország második legnagyobb városáról. Ez persze nem véletlen, Lettországnak rengeteg, Daugavpilsnál sokkal érdekesebb települése, vidéke van. Miért töltöttünk el mégis majdnem egy egész napot 2015 nyarán a 100 ezres városban? Daugavpils nekünk inkább technikai megálló volt, mint program. 16 napos északi körutazásunk részeként ugyanis Lettországból Belaruszon keresztül utaztunk Ukrajnába. Belaruszba a Riga-Minszk vonattal mentünk. Mivel ez egy nemzetközi járat, így aránylag drága volt rá a jegy, ezen spóroltunk fejenként 9 eurót úgy, hogy reggel egy belföldi Riga-Daugavpils vonattal lementünk Daugavpilsbe, és este innen mentünk tovább Minszkbe. De ha már így alakult, örültünk neki, hogy egy kicsit tágíthatjuk Lettországgal kapcsolatos ismereteinket, ráadásul egy olyan várossal, amelyet aránylag kevesen ismernek.

Daugavpilsi utcakép

Daugavpils sajnos nem egy vidám hely. A lakosság közel 80%-a orosz anyanyelvű (bár ennél kevesebben vallják magukat orosznak), a város a szovjet időkben komoly ipari központ volt. Ahogy az az ilyen városokkal lenni szokott, a rendszerváltás után az ipar egy része megszűnt, így megjelent a munkanélküliség, és a szegénység a városban. Erre az etnikai összetétel még rátett egy lapáttal. A városnak mi is éreztük a kissé borongós hangulatát, bár lehet, hogy ebben sokat segített, hogy a két hetes út során mindössze 2 nap volt, amikor felhős volt az ég, az egyik nap pedig pont ez a daugavpilsi volt.

Borongós időnk volt. A városban (ahhoz képest, hogy kb. Székesfehérvár méretű) egész komoly kis villamos-hálózat van.

Reggel indultunk vonattal Rigából, a napi 3 vonat közül az elsővel. A 230km-es utat a vonat nagyjából 3 óra alatt tette meg, így 11-körül értünk a városba. Minszki vonatunk este 10-kor indult tovább, így kb. fél napunk volt a városra. Már maga a vasútállomás épülete is kissé letargikus. Az 50-es évek stílusában épült barna épület kissé kopottasan, szomorúan fogadja a városba látogatókat.  Az egykor hatalmas szovjet forgalomra méretezett állomás szinte kong az ürességtől, a napi 4-5 vonat alig tölti meg élettel a hatalmas csarnokokat.

Íme a vasútállomás épülete.

Az állomáson le akartuk tenni a hátizsákjainkat, hogy ne fejenként 10-15kg-ot cipelve kelljen sétálnunk, de az állomáson nem működött csomagmegőrző, így végül egész nap cipekednünk kellett. Szerencsére Daugavpils nem kínál olyan sok látnivalót, hogy ne lehetne nyugodtan beiktatni akár fél-egy órás pihenőket is, így ez nem okozott különösebb gondot. Kényelmesen haladva, pihenőket rendszeresen beiktatva is meg tudtuk nézni a város legtöbb érdekes részét.

Szobor Daugavpils egyik parkjában.

Az állomással szemben kezdődik a sétálóutca, mi is ezen indultunk el a központ felé. A sétálóutcát nagyrészt az 1900-as évek elején emelt 2-3 szintes házak szegélyezik.  Az épületek stílusa azért elég vegyes, ha csak mutatóban is, de van itt szovjet panel, modern skandináv hangulatú üvegépület és századfordulós orosz lakóház is. Némelyik fel van újítva, másokról pedig már a vakolat nagy része is lehullott. A vasútállomás után azonban mindenképpen üdítő látvány az utca. A vége felé egész érdekes kis szobrok találhatóak, kissé feldobva a hangulatot.

A sétálóutca eleje

A sétálóutca végén a Szent Péter Bazilika található, mely a római Szent Péter Bazilika arányosan kicsinyített mása. Persze a díszítése jóval szegényesebb, azért nem lehet eltéveszteni. Itt értük el a város központját, ezt leginkább két bevásárlóközpont jelezte. Valamiért Rigában nem igazán találtunk nagyobb boltokat (egyet találtunk, de ott meg akkora tömeg volt mindig, hogy erősen megfontoltuk, bemenjünk-e), itt viszont rögtön kettő is volt, ki is használtuk a lehetőséget és rövid bevásárlás után a tér egyik padján rögtönöztünk egy kis ebédet.

A Szent-Péter bazilika helyi változata.

Ottjártunkkor a város épp 740-ik születésnapját ünnepelte. A jeles évfordulóra olyan kissé szovjetesen/oroszosan emlékeztek meg: A főtérre kiraktak egy hatalmas, sárga, (feltehetően) műanyag „740”-es számot. Nem vitték túlzásba…

Boldog születésnapot (lettül: Daudz laimes dzimsanas diena) Daugavpils!

Daugavpils központjában, leszámítva a bazilikát, elég jellegtelen épületek állnak. Itt figyeltük meg először, hogy gyakorlatilag mindenki oroszul beszél. Ugyanakkor a feliratok szinte kivétel nélkül, kizárólag lett nyelven voltak kirakva. A főtér közepén egy hotel/bevásárlóközpont épülettömb áll, ám mögötte folytatódik a tér, ami itt sem igazán izgalmas, díszburkolattal van lerakva, de semmi több.

A város szívmelengetően rideg főtere…

A tér mögött azonban egész szépen gondozott, nagyobb park kezdődik. A Dubrovina park legszélén, még a főtér felé néz Daugavpils címere, virágokból (valamiért az egykori szovjet területeken nagy divat ez a virágból készült zászló/címer). Mögötte a parkba belógó tűzoltólaktanya található, melynek téglaépülete, tűztoronnyal egész érdekes. A szépen gondozott fő és a virágágyások között a park közepén hatalmas szökőkút található, partján modern szobrokkal.

A tűzoltóság a park szélén.

A szökőkút mögött, már egészen a park vége fele található a második világháborús emlékmű. Ellentétben a balti országok legtöbb nagyvárosával, itt ez a „szovjet felszabadítók”-ra emlékező emlékmű a mai napig áll. Sőt, nem csak, hogy nem rombolták le, hanem szépen karban is van tartva. Az örökláng ma is ég, az emlékművön friss koszorúk, virágok mutatják, hogy itt még aktívan él a május 9.-i, győzelem napi ünnepségek, megemlékezések hagyománya.

Második világháborús emlékmű: látszik, hogy frissen koszorúzott.

Innen a városnak nevet adó Daugava-folyó partjára folytattuk utunkat. A Rigában elegánsan, szélesen hömpölygő Daugava itt kb. Tisza méretű folyó. Sajnos a városban nem igazán van lehetőség lejutni a folyó partra, és sétálni kicsit. A folyó mindkét partján egy-egy főút fut, ezek alatt csak a gazzal benőtt ártér található. Mi kisétáltunk, de nem igazán van mit nézni, vagy csinálni a parton, így gyorsan vissza is fordultunk.

A Daugava partja nem egy nagy szám.

Utunk az egyetem felé vezetett. Az egyetem főépülete, akárcsak a vasútállomás, az 50-es évek terméke, 1952-ben kezdték építeni, és 1956-ban adták át. Színe szintén barnás, úgy látszik az 50-es években valahol barna festékgyár működhetett a közelben. Az egyetem szintén nem egy igazán felemelő épület, de a korszak építészetének szép példája. Látszik rajta, hogy igyekeztek belevinni a szovjetes grandiózusságot, de az is látszik, hogy a hatalmas Szovjetuniónak ez mégiscsak egy félreeső, vidéki kisvárosa volt.

Az egyetem épülete.

Mivel sok időnk volt, így az egyetem előtt egy padon kártyáztunk egy kicsit, mielőtt tovább indultunk volna. Az egyetem után a színház épületét néztük meg, illetve egy kis ortodox kápolnát a színház mellett. Ez igen szépen rendbe volt téve, kertjében gyönyörű virágok nőttek.

A kicsiny ortodox templom.

Utunkat a városi park felé folytattuk. Bár még mindig a belvárosban haladtunk, mindössze 2-3 utcányira a sétálóutcától, a helynek egyáltalán nem volt belvárosias hangulata. 3-4 emeletes, főleg az 50-es években épült szovjet lakóházak, és 20.-század eleji téglából épült munkáslakások váltakoztak. Ez a rész nem igazán volt hangulatos, inkább kissé szomorkásnak mondanám.

 Egy 50-es években épült lakóház, mögötte egy 20. század eleji téglaház.

A park sarkában található a buszállomás, ahol csomagmegőrző is van, ha egyből ide jöttünk volna a vasútállomásról (alig 400m-re van a kettő egymástól), akkor itt letehettük volna a csomagjainkat, de erről nem tudtunk, ekkor pedig már nem lett volna értelme. A park szintén a szovjet időket idézi: Bár szépen rendben van tartva, az egésznek van egy kis kopottassága, látszik, hogy eljárt felette az idő. A park sarkában egy kis vidámpark működik. Itt elég sokat pihentünk, időnk még volt, és kissé ittenre már elfáradtunk a jövés-menésben.

A városi park.

Utunkat ez után a város újabb, vasúton túli részére folytattuk. A vasút mögötti domboldalon itt 3 nagy templom található egymás mellett, talán ez a látvány az, ami a legszebb Daugavpilsben. Balról jobbra az első az ortodox Szent Borisz és Gleb (?) katedrális. Az 1905-ben épült templom szép példája a századfordulós vidéki orosz ortodox templomépítészetnek. Mivel számunkra ez volt a legérdekesebb, így ezt belülről is megnéztük.

Az ortodox katedrális

A másik két templom közül az első egy lutheránus templom, mögötte pedig a két tornyú katolikus bazilika található. A sok templom is mutatja, hogy Daugavpils lakossága milyen vegyes eredetű. A város ma is igen közel fekszik a litván és a belarusz határhoz is, de Oroszország sincs igazán messze. Történelme során különböző birodalmak befolyási övezetébe tartozott, bár jellemzően az adott ország perifériájára esett. Lengyel, litván, német, orosz és természetesen lett urai, mind-mind hozzáadtak egy kicsit a városhoz.

A lutheránus templom.

A templomoktól már csak egy kicsit sétáltunk tovább, hogy elérjük a legközelebbi villamosmegállót. A megálló már a tipikus szovjet lakótelepen található. Daugavpils talán az egész Baltikum leg szovjetesebb nagyvárosa. Lakosságának jelentős része orosz ajkú, az utcán gyakorlatilag csak orosz szót hallani, a városképet jellemzően szovjetkori középületek, lakótelepek, gyárak uralják, a kevés régebbi épület nagy része is a cári Oroszországot idézi. A város villamoshálózatán nagyrészt a 80-as évek végén készült kocka-villamosok haladnak, ezek dizájnja letagadhatatlanul szovjetes.

Csúcsdizájn villamos a belvárosban.

A villamoson kalauznéni teljesít szolgálatot, aki a pénzt köténykéjébe gyűjti, akárcsak mondjuk Donyeckben. Bár Lenin szobor már nincs, a Győzelmi Emlékmű még ma is áll, és minden évben megkoszorúzzák.

Egy tipikus kockavillamos utastere, jobb oldalt zöld kötényben a kalauz néni.

Ugyanakkor ebbe a letagadhatatlan szovjetességbe mégis vegyül némi európaiság: Az autók nagy része már nyugati márkájú, Ladát, Volgát csak elvétve látni. A terek szépen fel vannak újítva, a villamos-pálya hosszan füvesített, mintha csak Németországban lennénk. A hivatalos fizetőeszköz Lettországban az euró, így a kocka-villamoson a köténykés néninek is euróval kell fizetni, ami talán a legkifejezőbb kép arra, ahogyan a két kor itt találkozik. Ez talán a legizgalmasabb Daugavpilsben, ahogy a két nagy Unió, az Európai- és a Szovjet- találkozik egymással.

Füvesített villamospálya, akadálymentesített peron, vakvezető-sáv: Mintha csak Németországban járnánk.

A lakótelepen tehát mi is felpattantunk egy villamosra és visszamentünk a belvárosba. Bár mehettünk volna egyből a vasútállomásra is villamossal, még volt időnk, így megvettük a vacsorára valót, megnéztük a Szent Péter Bazilikát (reggel nem mentünk be), és a sétálóutcán indultunk vissza az állomásra.

Régi faház, a Baltikumban elég gyakoriak.

Még így is kicsit korán érkeztünk meg az állomásra, de már nem tudtunk volna mit kezdeni magunkkal a városban, így a váróteremben töltöttük az időnket. A Riga-Minszk vonat este pontosan érkezett, eddigre már nagyon vártuk, hogy történjen valami, így örömmel szálltunk fel, és indultunk el Minszk felé.

A városi sétálóutca egy részletével búcsúzunk.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!