Kihasználva az október közepi már-már nyárias időt, úgy döntöttünk, hogy egy könnyed kis kirándulással töltünk el egy napot. Mivel a klasszikus budapesti kirándulóhelyekre (pl.: Normafa, Hűvösvölgy stb.) ilyenkor szinte sorszámot kell tépni, úgy gondoltuk, hogy egy kicsit messzebb megyünk, és egy Nagykovácsi központjából induló túrát csinálunk meg.
Nagykovácsi központja.
Magyarország legnagyobb zsáktelepülése a majd tízezres Nagykovácsi, ennek központjáig közlekedik Hűvösvölgyből a 63-as busz. A túra kezdőpontját el sem lehet téveszteni, ugyanis a buszvégállomásától indul a móka. A rendezett takaros kis téren rögtön jól láthatóan fel vannak tüntetve a túraútvonalak. A téren található a település temploma, néhány takaros kis ház, egy vendéglő és kicsit odébb egy cukrászda. Ezeken a helyeken meg lehet állni enni, ha az ember a túrát inkább a gasztro-dimenzióban szeretné megkezdeni.
Turistautak mindenfele 🙂
Az út első szakasza még Nagykovácsi belterületén vezet. Az út elején még van egy kisbolt is, ha valakinek itt jutna eszébe, hogy étel-ital szűkében van. A zöld turistaút jelzéseit követve hamar kiérünk a településről, és egy alacsonyfás-bokros területen haladunk keresztül. Az út nagyon enyhén emelkedik, szinte észre sem vesszük, csak visszanézve látszik, hogy kicsit már feljebb vagyunk a házaknál.
Csipkebokrok között haladt az utunk.
A bokros terület végén balra fordultunk a zöld háromszöggel jelzett útra, és beértünk egy erdőbe. A fák az ősz minden színében pompáztak: a vörös, sárga és barna koronák közé egy-egy zöldellő folt ékelődött, ahol egy fa még az utolsó pillanatokat is ki akarta használni fotoszintetizálásra. Néha kisebb szélroham söpört végig az erdőn, ilyenkor percekig szállingóztak a megsárgult levelek. Ennek nagyon örültünk, mert tavaly a Cuha-szurdokban tett kirándulásunk alkalmával már kissé lekéstünk ezekről az őszi színekről. Idén sikerült tökéletesen időzítenünk a túrát ebből a szempontból.
Végre beértünk az erdőbe.
Az az elgondolásunk, hogy itt kevesen lesznek, és nyugodtan kirándulhatunk az erdőben, hamar szertefoszlott: szinte libasorban haladtak mindkét irányba a kirándulók, köztük kisgyerekes családok, kutyát sétáltatók is voltak bőven. Ennek oka, hogy egy igazán könnyed útvonalat választottunk, ezt tényleg akár egy 3-4 éves gyerek is meg tudja csinálni. És meg is csinálták, úgy látszik rengetegen akarták kihasználni ezt a nyárias időt.
Az úton szinte egymást érték a túrázók.
A túraútvonal egyik fő látványossága a Csergezán Pál-kilátó, mely az 559m magas Nagy-Kopasz hegy tetején áll. Az út egyetlen kissé megerőltetőbb szakasza volt a hegyre felvezető szakasz. Persze itt sem kell megerőltető kaptatásra gondolni, csupán a többi szakaszhoz képest számított ez a rész nehéznek.
Az őszi erdő mindig ámulatba ejt minket.
A hegy tetejére érve nagy zsivaj fogadott minket, szinte mindenhol emberek, fiatalok, idősek, párok, baráti társaságok, gyerekcsoportok, kerékpárosok tobzódtak. A pár éves, fából készült kilátó szépen illeszkedik a tájba. Formája engem a dubaji Burdzs al Arab szállóra emlékeztetett :). Mivel már nagyon éhesek voltunk, ezért nem a kilátóban kezdtünk, hanem megebédeltünk, kihasználva az alkalmat, hogy épp felszabadult egy asztal a 3-ból.
A Csergezán-Pál kilátó.
Azonban végül a kilátó sem úszott meg minket :). A nagy tömeg miatt a kilátószint alatt eggyel kicsit megálltunk, megvárni, hogy páran lejöjjenek. Fentről csodás kilátás nyílt a tájra, a hullámzó, hegyes-völgyes tájon az erdő, mint azt már korábban megcsodáltuk, az ősz minden színében játszott. Mivel a Nagy-kopasz a környék egyik legmagasabb hegye, jó messzire el lehetett látni. Már Budapesttől is odébb voltunk, a János-hegyi kilátó, a Hármas-határ hegyi, és a Szabadság-hegyi adótorony még szépen látszottak, de a hegyek között itt-ott kikandikáló Budapest csak bizonytalanul derengett a távolban.
A kilátóban kis táblák mutatták, hogy épp mit látunk.
Nagykovácsi még közelebb volt, de a település nagy részét kitakarta egy kisebb hegy, de pár ház azért ide látszott. A másik irányban Százhalombatta kéményei törték át a ködös-párás levegőt. A ragyogó napos időben semmi sem akadályozta a kilátást, így hosszan gyönyörködtünk a panorámában. Talán még tovább maradtunk volna, ha nem lett volna kissé szűkös a kilátó felső szintje. A sok ember elég nehézkesen fért el, folyamatos volt a jövés-menés, így egy idő után mi is úgy döntöttünk, hogy teret hagyunk másoknak is.
Kilátás Nagykovácsi irányába.
Leérve a kilátóból folytattuk utunkat a zöld háromszöggel jelölt útvonalon. Itt már kevesebben voltak, úgy tűnik, hogy a kilátóig eljutó emberek számottevő része vissza, Nagykovácsi felé vette az irányt. Enyhe lejtőn haladtunk lefelé, nyílegyenesen. Az út itt is jól volt jelölve, szinte nem is kellett a jelzésekre figyelnünk. Itt azért még lézengett egy-két ember, azonban hamarosan újabb elágazáshoz értünk, ahol szétvált a forgalom.
Útelágazáshoz értünk, innen érezhetően kisebb volt a forgalom.
Innen szinte egyedül folytathattuk utunkat. Ez igen jól esett, hiszen azért (is) jöttünk kirándulni, hogy kicsit magunk mögött hagyjuk a nyüzsgést. Ez végül csak ennek a kereszteződésnek az elhagyásánál sikerült, de jobb később, mint soha :). A turista út is kezdett egyre kellemesebb lenni, az erdészet által használt autóutat felváltotta az igazi kis egyszemélyes erdei ösvény.
Igazi erdei ösvényen haladtunk.
Ismét hosszan haladtunk az erdő mélyén. A meleg napos időben pólóra vetkőzve mentünk. Komolyabb emelkedők innen már nem tarkították utunkat, így tulajdonképpen nem is nevezném ezt igazi túrának, inkább egy kellemes erdei sétában volt részünk. Az útról még két leágazás volt, ahol lerövidíthettük volna a túrát, ha időben megszorulunk. Az első helyen Nagykovácsi felé mehettünk volna vissza, a második helyen pedig Remeteszőlős felé vehettük volna az irányt.
Továbbra is egy kis gyalogösvényen haladtunk.
Mi azonban szerencsére jól haladtunk, így az eredeti terveknek megfelelően folytattuk utunkat. Nem bántuk meg, hamarosan egy-egy fával tarkított füves tisztásra értünk. A már erősen délutánba hajló nap aranyló fényében a kis tisztás igazán megkapó látványt nyújtott, el is időztünk itt picit.
A naplemente fényében sütkérező mező. Háttérben a János-hegyi kilátó.
Innen már az út vége felé közeledtünk, a János-hegy egyre közelebb került hozzánk, egy rövid szakasz erejéig már az aszfalt útra is kivezetett a turista út. Visszaérve egy mezőre jutottunk, ahol már a közelben lakók sétáltatták kutyáikat, mutatva, hogy közel a lakott rész. Itt értünk vissza igazából Budapest területére.
Közeledünk Budapesthez.
Hamarosan üres karámok mellett haladtunk el, majd Adyliget szélén kereszteztünk egy aszfalt utat. Innen letértünk a fő túraútvonalról, de még az utolsó métereken is az erdőben haladó turistaúton haladtunk, bár itt a házak már szinte folyamatosan látótávolságban voltak. Végül 5 óra körül értünk ki az Adyliget központjában található buszmegállóba, túránk végpontjára.
Adyliget, buszmegálló, túránk végpontja.
A teljes Nagykovácsi-Adyliget túra kicsit több mint 13 kilométer volt. Ez egy igazán könnyed kis útvonal, bárkinek jó szívvel tudjuk ajánlani, 3,5-4 óra alatt megtehető. Nekünk a fotó-megállások, és az ebéd miatt tartott érezhetően tovább. Az út végig jól járható, a jelzések karban vannak tartva.
Az út elején még ilyen kis életbölcsességekkel is gazdagodhatunk :).