A budapesti HÉV idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. Az alkalomra a MÁV-hoz frissen átkerült HÉV-nél egy igazán színvonalas programsorozattal emlékeznek meg. A különféle nosztalgia-járatok, fotósmenetek közül talán a legérdekesebb a Gőzmozdonyos vontatású nosztalgiaszerelvény közlekedése volt, melyre a HÉV-en jó sok évtizede nem igazán volt példa. Mivel a legrégibb vonal a Ráckevei, így a programokat is ezen a vonalon tartották. Nem volt kérdéses hát, hogy mi is felülünk az egyik vonatra, és ha már arra járunk Ráckevén is alaposan körülnézünk.
Ráckevei idill
Utazás a gőzössel
Bár a ráckevei vonal végállomása Közvágóhíd, a nosztalgiajárat, technikai okokból Pesterzsébet-felsőről indult, kicsivel reggel 10 előtt. Mi indulás előtt kb. 50 perccel érkeztünk meg, ekkor már az állomáson pöfögött a 204-es gőzös (melyet 1900-ban gyártottak!), mögötte pedig három nosztalgiakocsi várta az utasokat. A különleges alaklomra nagyon sokan voltak kíváncsiak, fotósok hada fényképezte a vonatot. Mi sem maradtunk le természetesen :).
Indulásra váró vonat Pesterzsébet-felső állomáson.
Miután kívülről körbefotóztuk a vonatot, felszálltunk, hogy belül is körülnézzünk. Szerencsére még senki sem szállt fel, így üresen végig tudtuk járni a 3 kocsis vonatot. A vonat egy párnázott és két fapados kocsiból állt. Mind a három kocsi gyönyörűen fel volt újítva, minden apró részlet a helyén volt. Az 1800-as évek végének, 1900-as évek elejének eleganciája köszönt vissza a kocsikban. A míves hamutartók, a párnázott ajtók, a díszes lámpaburák és az egyéb kis alkatrészek szépen harmonizáltak egymással.
A párnás kocsi egyik fülkéje.
Mivel még volt egy kis időnk, leszálltunk, időközben még nagyobb lett a tömeg, a vasútrajongók mellé megjelentek az ilyen rendezvények másik tipikus célközönségének számító kisgyerekes családok is. A gyerekek is nagy élvezettel nézték az egyre hangosabban pöfékelő gőzmozdonyt. Ahogy közeledett az indulás időpontja, a kis gőzös egyre inkább életre kelt. Az emberek szépen lassan felszálltak, és mivel már csak pár perc volt indulásig, mi is így tettünk.
Fapados kocsi utastere, háttérben egy elsuhanó HÉV-szerelvény.
Egy normál HÉV-et még magunk elé engedtünk, majd hangosan fütyülve, szuszogva, pöfögve lassan elindultunk. Mi a párnás kocsiba vettünk jegyet, így egy 8 személyes fülkében utaztunk. A vonat tele volt, minden jegy már előre elkelt, azonban mivel a vonat helyjegyes volt, szerencsére nem volt viselhetetlen zsúfoltság.
Minden apró részlet a helyén volt :).
Tavaly Királyréten már volt szerencsénk egy gőzmozdonyos nosztalgiajárathoz (arról itt olvashattok bővebben: Kisvasutas nap Királyréten), az annyiban jobb volt, hogy a nyitott kocsik miatt jobban élvezhető volt a gőzös. Itt a zárt kocsi fülkéjében utazva inkább csak a hanghatások emlékeztettek a vonat elején dolgozó gőzgépre.
Annál jobb volt viszont az emberek reakciója. Pesterzsébettől Dunaharasztiig végig főút mellett fut a HÉV vonala. Errefelé végképp szokatlan látványnak számít a gőzmozdony 100 éves kocsikkal. Az emberek autóból kamerázták (sokan vezetés közben, ejnye-bejnye), fotózták a vonatot, integettek, megálltak, dudáltak. Ezzel a nosztalgiajárat valóságos össznépi ünnepé változott, melybe ha csak egy-két percre is, de azok is bekapcsolódhattak, akik akkor épp az utcán voltak.
Mindenkit meglepett a nem mindennapi látvány :).
Dunaharasztiig a vonat nem állt meg sehol, onnantól azonban egy-két kisebb megálló kivételével mindenhol megállt. Egy-két utas volt is, aki le, vagy felszállt, bár a többség végállomástól végállomásig utazott, a jegy ugyanis fix áras volt, függetlenül attól, hogy ki mennyit utazott a vonaton. Dunaharaszti és Tököl között még szinte végig valamelyik városban haladtunk, Tököl után viszont már erdőben robogtunk.
A nem túl jó állapotban lévő pálya miatt persze nagy száguldozás nem volt, ráadásul a gőzmozdony nem gyorsít valami jól, így kb. 1 óra 20 perc alatt értünk Ráckevére. Megérkezés után nagy tömeg lepte el a peront, itt is sokan voltak kíváncsiak a különleges járatra.Itt a peronon futottunk össze egy hagyományőrző fiatalemberrel, aki a vonat korának megfelelő korhű ruhában utazott velünk. Nagyon szépen volt felöltözve, és kedvesen megengedte, hogy a vonattal együtt lefotózzuk.
Korhű ruhában a vonat előtt.
A gőzmozdony érkezés után egyből előrement a kocsiszínbe, itt vizet töltöttek bele, egy tűzoltócső segítségével. Ezt még megörökítettük, utána azonban a város felé vettük az irányt, a vonat visszaindulását nem vártuk meg, mert 40 perc múlva lett volna esedékes.
Víztöltés Ráckeve állomáson.
Ráckeve felfedezése
Mivel Ráckeve nem túl nagy, így gyalog vágtunk neki a város központjának. A HÉV állomás ugyan a város szélén van, de 15-20 perc alatt kényelmes sétával is be lehet érni a központba. Már csak azért is érdemes gyalog menni, mert út közben is több szép látnivalót érintünk. Az első a Savoyai-kastély, mely az 1700-as évek legelején épült, ez volt az első barokk kastély Magyarországon. Ma szálloda működik benne, de az épület jelenleg felújítás miatt zárva van, így nem a kapunál beljebb nem jutottunk.
A Savoyai-kastélyhoz ennél közelebb nem jutottunk.
A kastély előtt egy kis park található, mely egész a Duna-partjáig levezet. A kastély mellett Árpád-vezér szobra áll egy oszlop tetején. Innen már egész közel van a belváros, előbb a hajóállomás, majd a múzeum mellett haladunk el, végül megérkezünk az Árpád-híd hídfőjéhez, itt kezdődik a város központja.
Az egykori városháza, ma bíróság épülete.
Először a híres csónakos-piacra látogatunk el. Mivel már lassan dél volt, így a legnagyobb reggeli nyüzsgésről lemaradtunk, az árusok egy része már pakolt, de így is érdekes volt a Duna-parti sétányon megrendezett piac. A csónakos-piac elnevezés onnan ered, hogy régen a környékbeli emberek csónakkal jöttek, és a parton kikötve a csónakból árulták portékáikat, de néha a vevők is csónakkal érkeztek, aztán mentek haza. Persze az emberek ma már csak nagyon ritkán jönnek tényleg csónakkal vásárolni, de a hely így is hangulatos. A piac minden szerdán és szombaton üzemel.
A csónakos piac dél fele már a zárásra készül.
A Duna-parton sétálgatva nem lehet nem észrevenni a hajómalom-múzeumot. Nem is hagytuk ki, a belépő mindössze 300Ft volt, és maximálisan megérte. A Dunán régen több hajómalom is működött, így a Ráckevei-Duna ágon is lehetett találkozni velük. Azonban a gőzgépek megjelenésével eljárt felettük az idő, és szépen lassan kikoptak a Dunáról az utolsó hajómalmok az 1950-60-as években vonultak nyugdíjba. Ráckevén egy egyesület elhatározta azonban, hogy feltámasztanak egy hajómalmot, és a szükséges támogatás összegyűjtése után sikerült is megépíteni egy példányt.
A hajómalom kívülről.
A gépek egy része eredeti, másik részük replika, de összességében minden olyan az újjá épített hajómalmon, mint amilyen a régieken volt. A Ráckevei-Duna szabályozottsága miatt ma már annyira lassú a vízmozgás, hogy az nem tudná meghajtani a hatalmas lapátkereket, így itt egy kicsit csalni kell, és villanymotor biztosítja a meghajtást. Ez azonban úgy van kalibrálva, hogy a vízhajtást imitálja, így a malom pontosan úgy működik, ahogy 100 éve működtek elődjei.
A hajómalomban régi és új gépek dolgoznak.
A fogaskerekek, szíjak, sziták,serleges felvonók, hengerek sokasága ámulatba ejti az embert. A gépek tökéletes összhangban dolgoznak, hogy az egyik végén beöntött búzából a hatalmas gépezet másik végére liszt legyen. A forgó, kattogó, csattogó gépezetek sokaságát percekig el lehet nézni, rácsodálkozva az apró részletekre. A gépezet végén pedig szüntelenül hullik a liszt a tartályba.
Az itt őrölt lisztet akár ilyen nagyobb zsákban is megvehetjük.
A malom fedélzetén természetesen a régi hajómalmokról szóló leírások, képek, dokumentumok is megtekinthetőek, illetve a technológia részletes megismerésére is van mód. Aki szeretné támogatni a hajómalom fennmaradását az vásárolhat az itt őrölt lisztből is, 1kg 200Ft, ez egyáltalán nem vészes ár. A malomban egyébként elég kis mennyiségű lisztet őrölnek, így azon kívül, amit a látogatóknak eladnak nem értékesítenek belőle, így egy innen származó zacskó liszt igazi különlegesség lehet.
A kilós kiszerelésű lisztek a szitálógép tetején.
Mire végeztünk a hajómalom felfedezésével, végleg bezárt a piac. Az egyik közeli padon megebédeltünk, majd a város egy másik különlegessége a szerb templom felé vettük az irányt. Ráckeve hangulatosságát az adja többek közt, hogy utcahálózata nem olyan szabályos mint sok alföldi városnak. A középkori városszerkezet itt úgy-ahogy megmaradt, így girbe-gurba utcácskák, rövid keskeny sikátorok és nyúlfarknyi átjárók alkotják a belvárost. Noha az épületek többsége persze nem középkori, az utcaszerkezet egyértelműen elég régi. A szerb templom felé is egy kis sikátoron át vezetett az út.
Ráckevét a tornyok városának is szokták nevezni a helyiek. Ahhoz képest, hogy nem túl nagy város (mindössze tízezren lakják), 4 torony is emelkedik az ég felé, ezek közül egy az egykori városháza (ma bíróság) épületének tornya (melyet tűztoronyként használtak), 3 pedig templomtorony. A katolikus és a református templom mellett a város érdekessége a szerb-ortodox templom, ami nem túl gyakori jelenség Magyarországon.
A szerb templom tornya.
A ráckevei szerb-ortodox templom ráadásul a legrégibb templom a városban, 1487-ben készült el. Ez Magyarország egyetlen gótikus stílusú ortodox temploma, de világ viszonylatban is ritkaság számba megy, hogy egy szerb ortodox templom egy nyugati, gótikus stílusú épületben működjön. A templom hatalmas portán található, itt több lakóépület is áll, ezekben lakik ma is a pópa.
A gótikus templomépület.
A templom másik, nálunk szokatlan megoldása, hogy a harangtorony külön áll a templom épületétől. A barokk harangtorony kissé el is üt a gótikus templom-épülettől. A hatalmas kertben néhány sírkő is található, ezek többsége az 1800-as évekből való, néhány az 1700-as (!) években készült. Mindegyiken cirill betűs, szerb feliratok vannak természetesen. A templom kertjében egy gémes-kút is áll, bár elég megviselt állapotban van.
Középkori ablakok.
Ha be is akarunk menni, azért 500Ft-os belépődíjat kell fizetni, de szerintem ezt a pénzt abszolút megéri kifizetni. A templom belsejét középkori, bizánci stílusú freskók borítják. Az ortodox templom természetesen nem lehet meg ikonosztáz nélkül, itt sincs ez másképp. Az ikonosztáz is nagyon régi, és nagyon szép. A templom kissé sötét belseje (a freskók alapszíne a fekete) egészen drámai hatást kölcsönöz az egész épületnek. A legérdekesebbek számunkra a templom hátsó részén található pokol-ábrázolások voltak, melyek stílusa minket inkább az ókori művészetre emlékeztetett.
A templom egyik számunkra érdekes freskója.
A szerb templom megtekintése után még egy rövid sétát tettünk a zeg-zugos belvárosban. Megnéztük a János-vizét szökőkutat, a katolikus templomot és a református templomot is (ezeket csak kívülről). Alaposabban szemügyre vettük a bíróság épületét is, mely 1901-ben készült el. Ennek tornyába fel lehet menni, és innen gyönyörködni a panorámában (belépő 500Ft) . Mi most nem mentünk fel, de ha legközelebb a városban járunk, nem hagyjuk ki ezt sem.
Ráckeve rendezett központja.
Visszafele beültünk egy sütire a híres Romantika-cukrászdába. Ráckeve egyik leghíresebb cukrászdájában egy-egy szelet finom sütit fogyasztottunk el. A sütemények jók voltak, az árak azonban budapestiek, arra ne számítson senki, hogy itt olcsóbb lesz minden. Ettől függetlenül bátran ajánljuk a helyet mindenkinek, aki a városban jár.
A Romantika-cukrászda.
A cukrászda a kastély mögött található, innen indultunk vissza a HÉV-állomásra, természetesen gyalog. A kastélynál jártunk, amikor megcsapta orrunkat a gőzmozdony füstjének jellegzetes szaga. Igen, egy darab gőzmozdonyt egy kilométerről lehetett érezni. Itt azért megfordult a fejemben, hogy minden romantikája mellett azért valóban eljárt már az idő a gőzösök felett. Ha egy darab gőzmozdonyt egy kilométerről lehet érezni, akkor milyen lehetett régen egy-egy nagyobb vasútállomás közelében élni? Így egyszer-egyszer, nosztalgiajáratnak jó, hogy vannak működő képes gőzmozdonyok, és egyszer-egyszer érdekes dolog ilyeneken utazni, de azt nem bánom, hogy már nem a mindennapi üzem része ez.
Tolató gőzös Ráckeve állomáson.
A HÉV-állomásra érve láttuk, hogy a nosztalgia-szerelvény épp bent áll, a gőzmozdonyt pedig épp vízzel tankolják fel. Az állomáson most is nagy tömeg várta a vonat indulását. Pár percet kellett csak várnunk, és megtekinthettük a tolatást. Miután a gőzmozdony ráállt a vonatra, már csak pár perc volt indulásig. Az utasok felszálltak, és a vonat hangos sípolás után elindult.
Indul a nosztalgiajárat vissza Budapestre.
Mi ezt az indulást a peronról néztük végig, visszafele ugyanis a jóval olcsóbb normál HÉV-vel mentünk. A mi HÉV-ünk kb fél órával a gőzös indulása után indult, így még kényelmesen volt időnk jegyet venni, illetve megnézni az első vágányon kiállított nosztalgia vonatot.
A nosztalgiajárat szerelvénye még indulás előtt, Ráckevén.
Az út Ráckeve és Budapest között 1 óra 15 perc volt, sajnos a HÉV nem épp a leggyorsabb közlekedési eszköz (40km-t tettünk meg ez alatt az idő alatt, azért ez nem túl acélos). Mindazonáltal egy egy napos kirándulásra tökéletesen alkalmas Ráckeve, mi mindenkinek ajánljuk, hogy ha van egy szabad szombatja, akkor látogasson el a városba! Ráckeve kicsit olyan mint Szentendre, csak kicsit szerényebb kiadásban. A hangulata a két városnak nagyon hasonló, így például akinek tetszett Szentendre, az biztos, hogy Ráckevén is jól fogja magát érezni.