Velence méltán Olaszország egyik legnépszerűbb úticélja. A középkori épületek, a fényűző paloták, a rengeteg templom, és természetesen a csatornák sokasága felejthetetlen, semmivel össze nem hasonlítható hangulatot kölcsönöznek a városnak. Azonban ennek megvan az ára: Velencébe rengeteg turista érkezik minden nap, ők egyrészt a nagy tömeg miatt sokszor élvezhetetlenné teszik a városnézést, másrészt az árakat is rendesen felhajtják. Néhány egyszerű trükkel viszont könnyedén javíthatunk a Velencében eltöltött idő minőségén, nézzük mik ezek!
Velence látképe.
1.Kezdj korán reggel!
Velence, mint azt írtam nagyon népszerű a turisták körében. Azonban ezek a turisták jellemzően 8-9 körül kelnek, és 9-10 fele kezdenek el várost nézni. Én többször érkeztem Velencébe akár éjszakai vonattal, akár éjszakai busszal igen korán reggel, 6-7 körül. Így 3-4 órám is volt a szinte üres Velencében, és ezt javaslom mindenkinek, aki oda látogat: Kezdd a városnézést 6-7 között! Ebben az első 3-4 órában érdemes megnézni a legnépszerűbb látnivalókat, mint pl. a Sóhajok-hídja, a Szent Márk tér és a Rialto-híd. Ezeket bőven körbe lehet járni ennyi idő alatt, 10 óra után pedig lehet menni a kevésbé turistás részekre.
A Szent Márk tér reggel.
2.Kerüld a főbb látnivalók között táblával jelzett útvonalakat!
Ha már elmúlt 10, akkor bizony kegyetlen tömegek hömpölyögnek a sikátorokban. Legalábbis ez az ember érzése, ha a főbb látnivalók közötti kitáblázott utakon közlekedik. Mivel az emberek 90%-a ezt követi, így akár egy utcával lejjebb is szinte teljes nyugalomban lehet közlekedni. Ehhez persze nem árt egy térkép :). Nyilván ezek picit hosszabbak, mint a kitáblázott útvonalak, de megéri letérni, mert azon kívül, hogy nyugodtabban lehet közlekedni, a városból is többet láthattok így.
A főbb útvonalak eléggé tele vannak.
3.Ne egyél pizzát!
Ha Olaszország, akkor pizza. Nagy a kisértés, hogy beüljünk egy pizzériába, de ne tegyük! A velencei pizzériák legnagyobb része kritikán aluli minőségű pizzát készít, leginkább az amerikai turisták igényeire szabva. Mindenhol máshol Olaszországban lehet jó pizzákat enni, de Velencében nem igazán vannak ilyen helyek, mert a rengeteg turista miatt a gagyit is el lehet adni. Sok helyen még a budapesti aluljárós pizzázók színvonalát is sikerül alulmúlni, ami nagy azért nagy szó. Ha mindenáron pizzát szeretnétek enni, akkor Velencétől 2-3 várossal arrébb üljetek be egy helyre. Ráadásul a velencei pizzériák érthető módon elég drágák, tehát összességében drágán lehet rossz pizzákat enni.
4.Ne gondolázz, gondolkozz!
A gondola elengedhetetlen tartozéka a velencei utca képnek. Csábító a gondola-t, hogy beüljünk egybe. Sajnos az árak nem túl barátiak, 80-100 euró egy 20-30 perces kis csónakázás, és ez a minimum tarifa, ha azt szeretnétek, hogy a gondolás énekeljen, vagy beszéljen a nevezetességekről, amik mellett elmentek, az még plusz pénzbe kerül ezen felül. ami lehet, hogy brit, amerikai és svájci fizetések mellett belefér, de magyaroknak már kevésbé baráti összeg. Persze, ha többen látogattok a városba akkor meg lehet osztani a költségeket, hiszen egy gondolába 4-6 utas is elfér, így már egészen le lehet szorítani az egy főre eső költséget. Viszont, ha kettesben vagy a pároddal, akkor mélyen kell a zsebedbe nyúlnod egy rövid útért.
Gondolák az egyik csatornán.
Van azonban egy olcsóbb megoldás a gondolázás kipróbálására, ez pedig a traghetto, egy speciális átkelő gondola. Ezek a Canal Grande két partja között biztosítanak átkelést. Ebből kifolyólag nem kell hosszú útra készülni, legfeljebb pár perc az egész, cserébe csak 2 euró fejenként a díja. Sajnos az utóbbi években jelentősen csökkent a számuk de néhány még mindig üzemel. A leghíresebb a Santa Sofia és a Railto piac között közlekedő átkelő. Néhány velencei térkép jelöli az ilyen átkelési lehetőségeket is. Persze ha minden áron szeretnél, gondolázz nyugodtan!
Traghetto érkezett a Railto Mercato-hoz.
5.McToilet’s
A városban csak néhány nyilvános wc van, ezekhez táblák jelölik az utat. Azonban itt egy pisilésnek borsos ára van: 1,5 eurót kell kicsengetnünk, ráadásul sokszor visszaadni nem tudó automata beléptetőkapuk vannak. Én ezért inkább a helyi McDonald’s-ba járok. Nagyjából a város közepén van, így mindenhonnan aránylag gyorsan elérhető, nem baj, ha nincs pontos összeg nálam, és két embernek 3 euróból bizony már lehet enni 1-1 hamburgert, vagy sajtburgert. Persze a mekis kaját reklámozni egy Olaszországról szóló cikkben kissé furának tűnhet, de én a velencei mekire nem úgy tekintek, mint egy étkezési lehetőségre, hanem, mint egy fizetős wc-re, ahol adnak még egy hamburgert is a wc mellé, és nem gond, ha nincs apróm, mert tudnak visszaadni :). Persze azért érdemes magunknál aprót tartani arra az esetre, ha nagyon sürgetővé válna a dolog!
Wc Velencében: a humoros jelzés ne tévesszen meg senkit, drága mulatság itt pisilni :).
6. Vegyél napijegyet a hajójáratokra!
Velence területén az ACTV szolgáltatja a tömegközlekedés vízibuszokkal. Felmerülhet, hogy milyen romantikus lenne végighajókázni a Canal Grande-n. Ez valóban nagyon romantikus, ám egy vonaljegy 7,5 euró, vagyis kb. 2300Ft! Ha esetleg kimennél Muranóba, vagy Buranóba, akkor már két vonaljegy kell, ami 15 euró. Ezekhez képest a napijegy “csak” 20 euró, tehát már 3 hajókázástól jobban megéri, mint vonaljegyekkel utazni. Az ember egyszer végigmegy a Canal Grande-n, kihajózik Muranoba, körbenéz, továbbmegy Buranoba, majd visszamegy Velencébe, ez máris 4 hajózás.
Vízibusz (Vaporetto) halad a Canal Grande-n.
Velence központja gyalog, hajó nélkül is bejárható, de a csomó érdekes helyre csak hajóval lehet eljutni, ilyenek többek közt Murano, Burano, Torcello és még sok más kis sziget a velencei lagúnában. Ezek miatt is érdemes napijegyet venni. A másik ok, hogy bizony egész nap gyalog mászkálni Velencében azért elég fárasztó lehet, nap közben jóleshet megpihenni egy hajón, és csak nézni, ahogy lassan elúszik a táj a hajó ablaka előtt. Fontos viszont, hogy a napijegy nem jó minden hajójáratra. A városban ugyanis két társaság üzemeltet vízibuszokat, az egyik az ACTV (az ő járataikra jók a jegyek), a másik az Alilaguna, az ő hajóikra nem jók a jegyek. Az Alilaguna egyébként a repülőtérre üzemeltet hajójáratokat, így nem sok vizet zavarnak, ezek nélkül is tökéletesen bejárható Velence.
A Canal Grande egyik palotája egy vízibuszról.
7.A reptérről olcsón a városba
Ha véletlenül a velencei Marco Polo repülőtérre érkeztek, akkor szintén felmerül a turistás helyek egyik alap problémája: Mindenki rajtunk akar meggazdagodni. Az egyébként 1,5 eurós buszjegy hirtelen 8 euró lesz, az egyébként 7,5 eurós vízibusz 14 euró, a sima taxi 40 euró, a vízitaxi pedig 110 euró. Viszont ha a reptéri buszra nem a reptéren szállunk fel, hanem egy megállóval odébb, akkor máris csak a normál, 1,5 eurós tarifát kell kifizetni, vagyis fejenként 6,5 eurót lehet így spórolni, ez mondjuk egy 4 fős társaságnál már 28 eurót, vagyis kb. 9000Ft-ot jelent. Persze ennek a spórolásnak is ára van. A reptértől 1km-t kell sétálni az első megállóig, ennek neve “Tessera Centro”. Indulás előtt mindenképpen érdemes betanulni az útvonalat a Google Maps segítségével (ide kattintva megtekinthető). Persze mindenki a saját preferenciái szerint eldöntheti, hogy ez neki megéri-e vagy sem. A lényeg, hogy aki nagyon akar, az tud spórolni itt is.
Az 5-ös busz a Piazzale Roma-n várja indulását a reptérre.
Velence másik repülőtere, amit elsősorban fapadosok használnak előszeretettel, a trevisoi reptér. Innen is van közvetlen busz Velence központjába 16 euróért, ami kényelmesen, gyakorlatilag a reptér bejárata elől indul. Ám alig 40 méterrel odébb áll meg a trevisoi 6-os busz, mellyel 1 euróért el lehet jutni a vasútállomásra, és onnan újabb 3,40 euró a vonatjegy Velencébe, vagyis fejenként 11,5 eurót lehet spórolni így. Itt is igazából vérmérséklettől függ, hogy valaki bevállalja a macerásabb, átszállásos utazást, a spórolásért cserébe, vagy inkább a kényelem a fontos.
8.Parkolás
Ha kocsival érkezel Velencébe, akkor bizony valahol le kell tenni egy napra az autót, hiszen a városban nem lehet autóval közlekedni. Nehéz egyértelmű tippet adni arra, hogy hol érdemes parkolni, ahogy távolodunk Velencétől, úgy lesz egyre olcsóbb a parkolás, cserébe egyre macerásabb a bejutás a városba, így igazából azon múlik a dolog, hogy kinek mi a fontosabb. A legdrágábban a Piazzale Roma-n lehet parkolni, ez a legbelső rész, ahova még el lehet menni kocsival, itt egy napra 32 euró a parkolás. Velence szélén áll a mesterséges Tronchetto-sziget, amit direkt egy hatalmas parkolónak építettek. Itt már 21 euróért le lehet tenni a kocsit, cserébe kicsit kiesik, de itt még járnak a vízibuszok, ha tehát arra egyébként is vesztek napijegyet, akkor az innen való bejutásnak nincs pluszköltsége.
A Tronchetto-n közel 4000 személyautó fér el.
A szárazföldön, a Velencébe vezető híd előtt picivel van a San Giuliano parkoló, itt már 12 euróért lehet parkolni egy napig, de innen buszra vagy villamosra kell szállni ahhoz, hogy Velencébe jussunk, így a spórolásnak fejenként 3 euró ára van (egy-egy vonaljegy oda és vissza). A legolcsóbb pedig ha Mestre szélén, valamelyik bevásárlóközpont parkolójában állunk meg, ez elvileg ingyen van (bár még nem voltam az összes mestrei bevásárlóközpontban, szóval nem biztos :)), cserébe eléggé kint vannak, így sokat kell utazni, igaz ez esetben csak a fejenként 3 eurós utazási költséget kell kifizetni. Azért indulás előtt ez esetben érdemes tájékozódni, hogy az adott helyről van-e busz, vagy villamos a Piazzale Roma-ra
9. Igen a sóhajok hídja tényleg az pici híd a Dózse-palota mögött!
A sóhajok hídjáról annyit hall az ember, hogy mire eljut Velencébe, valami hatalmas dologra számít. Pedig csak egy apró átkelő, két épület között, egy vékony csatorna felett. Onnan ismered fel, hogy egy híd korlátjánál gyanúsan sokan néznek befele a szűk csatorna irányába :). A 4-5 méteres híd onnan kapta a nevét, hogy a legenda szerint Dózse-palotában tartott tárgyalásról ezen a hídon keresztül vitték az elítélteket a börtönbe vagy a kivégzésre, így a híd ablakaiból látták utoljára Velencét, és a szabad eget. A valóságban a híd 1600-as építésére az inkvizíció tömeges kivégzései a múlt ködébe a vesztek, és a szomszédos börtönben csak kisebb bűnökért elítélt bűnözőket tartottak fogva, akik jó eséllyel még kiszabadultak. Ráadásul az ablakot borító díszes kőfaragás miatt bentről nem sok látszott.
A Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri).
10. Fogyaszd állva a Spritzet!
Az Aperol Spritz a velencei régió egyik nevezetes koktélja. Ennek megfelelően, sok helyen lehet kóstolni. Jellemzően 1 euróval olcsóbb, ha a pultnál állva isszátok meg, mint ha leültök, erre érdemes rákérdezni!
Aperol Spritz.
11. Ne rendelj délelőtt 10 után Capuccino-t!
Bár Velencében nem nézik annyira rossz szemmel, mint egy dél-olasz kisvárosban, azért jó tudni, hogy az olaszok soha nem isznak Capuccinot 10 óra után. 10 után Capuccinót rendelni minimum homlok-ráncolást, esetleg fejingatást von maga után :). Mivel azonban úgyis kora reggeli kezdést javasoltam az egyes pontban, nem lesz gond az igazi olasz Capuccino megkóstolásával sem.
Igazi olasz Capuccino szigorúan reggel 7-kor :).
12. Nézd meg az Acqua Alta előrejelzést!
Az Acqua Alta a rendkívül magas dagály neve Velencében, mely elönti a város alacsonyabban fekvő részeit. A város süllyedésével, és a globális tengerszint emelkedésével sajnos egyre gyakoribb. Szerencsére a neten 3 napra előre fent van az Acqua-Alta előrejelzés, így az utazás előtt meg lehet nézni, hogy kell-e készülni árvízre, és ha igen, mely órákban (ide kattintva érhető el az előrejelzés). Ezen kívül a Piazzale Roma-n a garázs oldalán egy kijelzőn is követhetőek az aznapi előrejelzések. Árvíz idején a főbb gyalogos útvonalakon kis pallókat tesznek le, ezeken lehet közlekedni. Ezeken elég nagy tumultus is kialakulhat, hiszen az egyébként is tömött utca forgalma egy még keskenyebb pallóra összpontosul, így érdemes elkerülni ezeket a részeket ilyenkor. Ha már látható, hogy árvíz lesz, akkor érdemes arra az időszakra a város magasabban fekvő részeire ellátogatni. Ezen a linken egy térképet találtok, ami megmutatja, hogy mely részeket milyen gyakran önt el a víz, ami kb. lefordítható arra is, hogy melyik rész milyen mélyen fekszik. A sötétebb kék részek fekszenek mélyebben, ezeket érdemes elkerülni.
Azokban az időszakokban, amikor gyakoribbak az árvizek, a pallók a főbb útvonalakon bekészítve várják a bevetést.
Azonban az Acqua Alta-tól sem kell megijedni. A 90-100-120cm-es árhullámok ijesztőnek tűnhetnek, de ezt a normál dagály szintje felett kell érteni, nem ennyi víz hömpölyög az utcákon. Például egy 135cm-es tetőzés esetén (ami már igen soknak számít), az egyik legmélyebben fekvő Szent Márk téren 40cm víz van. Nem kell tehát megijedni, az Acqua Alta jó eséllyel egy apró kellemetlenség, semmi több. Az Acqua Alta esélye ráadásul csökkenthető az utazás időpontjának tudatos megválasztásával. Jó hír, hogy a nyári hónapokban gyakorlatilag nem szokott előfordulni, igazán szeptember végétől áprilisig van rá esély, leginkább november-december folyamán. A telihold és az újhold időszakán is nagyobb valószínűséggel jön. Ezen kívül az időjárás is befolyásolja, hogy kialakul-e Acqua Alta, vagy nem.
13. Figyeld meg a helyiek életének apró részleteit!
Velencében az az érdekes, hogy a vízre épült, és a 21. században már szinte elképzelhetetlen módon nem lehet benne autóval közlekedni. Az autók és utak szerepét a csónakok és a csatornák látják el Velencében. Sokan leragadnak a gyönyörű paloták, a hidak, a gondolák látványánál, pedig nagyon érdekes megfigyelni azt is, hogy hogyan zajlanak olyan egyszerű, hétköznapi dolgok egy ilyen vízi városban, mint a szemét-szállítás, a postai csomagok kézbesítése, a mentők közlekedése vagy az áruszállítás boltokba.
Velencei mentő
Szerintem ezt is érdemes megfigyelni, mert ez is hozzátartozik Velence bájához, hiszen Velence nem egy középkorból itt maradt üres kirakat, hanem egy élő város, működő boltokkal, üzemekkel, gyárakkal, kórházzal, rendőrséggel stb. Ezek a teljesen hétköznapi tevékenységek teljesen átértelmeződnek ebben a vízre épült városban.
Az egyik utolsó, még működő gondolaépítő műhely.
Bár az is igaz, hogy a turisták áradatát egyre kevesebben bírják, így az egykor 120 ezres történelmi városrészben ma már csak 60 ezren laknak, de amíg még vannak, addig megfigyelhetjük ezeket az apró érdekességeket. Ebből a szempontból is előnyben vannak azok, akik korán reggel érkeznek a városba.
Kukáshajó 🙂
Remélem tetszett ez a 13 pontos kis lista, és ha legközelebb Velencébe látogattok, akkor hasznotokra fog válni belőle egy-két tipp!
Buranoi utcakép.
Kedves Intravel, Jó ez a is összefoglaló Velencéről. 🙂 Érdeklődöm, hogy Budapestről 1 napra mennénk október végén Velencébe, és szeretnénk korán reggel, még üresen megnézni a várost. Mit javasolsz mivel menjünk? Ahogy látom a vonat is kb. reggel fél 9-re van ott. A Ryanair meg délben megy, és délben is indul vissza…tehát ott kell aludni, ha repülős lesz. Eseleg tudsz olyan vonatt , ami tényleg nagyon korán ér oda?
Kedves Évi!
Jelenleg a legkorábbi érkezést a Flixbus, Budapestről 21:10-kor induló közvetlen járata biztosítja, ez 7:25-re van Venezia-Mestre vasútállomásnál, ahonnan egy jó 10-15 perc alatt be lehet érni Velencébe. Ennél korábbi érkezésre csak átszállásos utazásnál van lehetőség, sajnos, régen még volt olyan busz, ami reggel 6-ra ért Velencébe. De még ez a kicsivel 8 óra előtti időpont is egész jó. Szintén busszal, bécsi átszállással van lehetőség hajnali 5-ös érkezésre is.