Intravel

Vonattal a Balatonhoz

Bár már lassan végéhez közeledik a balatoni szezon, azért remélem, még lesznek olyanok, akiknek releváns lesz alábbi írásunk. Július közepén volt egy szabad napunk, és úgy döntöttünk, hogy ezt az egy napot Siófokon fogjuk eltölteni. Ha már úgyis le akartunk menni Siófokra, és van egy ilyen, többnyire vonatos utazásokkal foglalkozó oldalunk, logikus választás volt, hogy leteszteljük a MÁV idei balatoni vonatait :). Persze egy oda-vissza útból átfogó következtetéseket nem lehet levonni, de szubjektív élményeink ettől még érdekesek lehetnek nektek.

20170717_120922A siófoki kikötő

Magáról Siófokról nem szeretnénk sokat írni, lévén, nem egy ismeretlen magyar kisvárosról van szó, így valószínűleg nagy újdonságokat nem tudnánk leírni. Egy napra teljesen jó volt pancsolni a Balatonban, és mivel hétfőn voltunk, így a tömeg sem volt elviselhetetlen. Ami engem meglepett, hogy nagyon sok mozgóárus volt a strandon. Én gyerekkoromból nem emlékszem, hogy lettek volna, nekem ez inkább ilyen „tengerparti” dolog. De hát úgy látszik, hogy a Balaton még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy joggal lehessen a magyar tengernek nevezni. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nyáron, strandolni kb. 15 éve voltam utoljára a Balatonnál, így simán lehet, hogy ez egy 10 éves jelenség. És az is lehetséges, hogy régen is volt, csak én nem emlékeztem rá.

20170717_183932Balatoni életkép 🙂

Térjünk rá a vonatos utazásra! A MÁV az idei szezonra is több speciális vonatot indított a Balaton partjára. Ezek közül mi kettőt próbáltunk ki, a Balaton-expresszt, és a Déli-parti gyorsvonatot. Nézzük a pozitívumokat (+) és a negatívumokat (-). Először essünk túl a negatívumokon 🙂 :

– Sajnos a MÁV egyszerűen nem tud pontos lenni. Hiába kecsegtetik az embert azzal, hogy a Déliből 1:18-alatt le ér a vonat Siófokra, ha ez nem jön össze. Az 1 óránál picit hosszabb menetidő abszolút versenyképes az autóval. Mi azonban 26 perc késéssel érkeztünk le, így a valós menetidő 1:46-ra sikeredett. A rendszeresen beduguló M7-essel még ez is felveszi a versenyt, de elég idegesítő az, amikor a nyár legkiemeltebb balatoni vonatának indítása helyett nekiállnak üres szerelvényeket tologatni a Déliben, majd az emiatt késő vonatot félreállítják valami világvégi megállóhelyen, amíg a szembejövő vonat elmegy, további értékes perceket vesztve ezzel. A visszaúton a DÉLI->PARTI sebesvonat már nem késett sokat, alig 3 percet. Ez tényleg nem sok, csak pont annyi, hogy megint ne lehessen azt írnom ide, hogy pontosan érkeztünk, és ez szomorú. Viszont vicces, hogy így tulajdonképpen gyorsabban értünk vissza Budapestre az esti, elméletileg lassabb vonattal.

20170717_112000Érkezés Siófokra 26 perc késéssel.

-Bár egymás melletti helyeket kértünk, valahogy sikerült úgy kiadni a jegyeinket, hogy két külön négyesbe kerültünk. Ennek oka feltehetően a nem feltétlenül logikus (vagy inkább csak szokatlan logikájú) helyszámozás lehet, a pénztáros valószínűleg azt hitte, hogy egymás mellé szóló jegyeket ad, de nem így volt. Mivel a furcsa számozás lehet ennek a problémának az oka, így más is belefuthat ebbe.

+ A MÁV láthatóan készült a tömegre. Bár sokan álltak sorban a Déli-pályaudvar jegypénztáránál, még sem kellett néhány percnél többet sorban állnunk. Sok pénztár volt nyitva, így a sor szinte folyamatosan haladt. A vonat kapacitását is jól tervezték meg, indulás előtt alig egy órával még volt szabad hely a vonatra (ha nem lett volna, akkor mentünk volna a fél órával későbbi sima gyorssal).

20170717_084613Sokan akartak jegyet venni, de a sor gyorsan haladt.

+A szerelvény kocsijai felújítottak, és tiszták voltak, tehát abszolút kulturált körülmények között lehetett utazni.

20170717_092531Szépen felújított kocsi a kellően hosszú vonatban.

+ A Balaton-expresszre helyjeggyel lehet felszállni, ami az alap viteldíj mellé plusz 300Ft-ba kerül. Már ez sem túl sok, de ha hozzá vesszük, hogy a sima gyorsvonatra is kell gyorsvonati pótjegy, 175Ft-ért, akkor az ehhez képest plusz 125Ft igazán baráti ár egy fix helyfoglalásért.

+A járatsűrűség is megfelelő. Gyakorlatilag óránként megy valamilyen vonat még hétköznap is Budapest és Siófok között. Így nem kellett aggódnunk amiatt, hogy mikor érünk ki a vasútállomásra. Ahogy kedvünk tartotta, visszaindultunk, és kb. 40 percet kellett csak várnunk a vonatra, amit egy fagyizással simán el is tudtunk tölteni.

20170717_191456Siófok állomása a koraesti órákban.

+ Az utastájékoztatásra is igyekeztek odafigyelni. A Balaton-expresszen mindig bemondták a következő állomás nevét, sőt, Siófokon (és állítólag több más déli parti állomáson is) kis táblák jelölik a peronon, hogy hová hányas számú kocsi fog esni, így nem a vonat beérkezése után kell az embereknek fel-alá szaladgálni a peronon, hogy megtalálják azt a kocsit, amibe a jegyük szól.

20170717_112022Az állomáson táblák jelölik az expressz kocsijainak helyét.

+ A vonatok teljesen vállalható tempóban haladnak. Az utóbbi évek felújításai meghozták gyümölcsüket, a táv nagy részén a vonatok érezhetően gyorsan mennek, nincs az a zavaró, lassú vánszorgás, mint régen sok helyen.

+ A MÁV láthatóan igyekezett valamiféle “brand”-et/márkát építeni ezekből a járatokból. Az egyedi elnevezésű vonatok kocsijain ezek a nevek egy grafikába ágyazva meg is jelennek. A kis táblák nem feltétlenül feltűnőek, de azért látszanak. Az már ízlés kérdése, hogy a nevek mennyire jók/találóak/erőltetettek stb., így ebbe inkább nem mennék bele. Összességében itt érződik azért kicsit, hogy a MÁV-ot is megcsapta a 21. század szele és dicséretes, hogy próbálják tartani a lépést.

20170717_092524A Balaton-expressz logója az ablakban.

Összességében azt mondanám, hogy jó volt a Balatonra vonattal menni, de nem tökéletes. Volna még mit javítani a szolgáltatáson, leginkább a menetrendszerűség tekintetében. Azonban ha az egy-két kellemetlenségen túltesszük magunkat, akkor jó utunk lehet a Balatonra vonattal is!

20170717_112017Siófok állomása.

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

Ez is érdekelhet

Egy gondolat ezen: “Vonattal a Balatonhoz

  1. Guille

    Mi a Siófok Flirt sebessel mentünk szombaton még Júni legvégén és abszolút pozitív csalódás volt. Kényelmes helyünk volt, klimatizált új típusú szerelvényeken utaztunk és késés is szinte alig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.