A Vajdaság, magyar határhoz legközelebbi nagyvárosa Szabadka. Így nem csoda, ha talán a legtöbb magyar ide látogat el, ha egyáltalán átruccan déli szomszédunkhoz. De Szabadka nem csak a közeli fekvése miatt népszerű a magyarok körében, a város elég sok mindent nyújt a turistáknak. A leghíresebb talán a szabadkai piac, ahol Magyarországon is ismert termékeket lehet sokkal olcsóbban megvenni, mint idehaza. De Szabadka nem csak egy piac, sokkal több annál!
Belvárosi épület Szabadkán.
Szabadka talán a magyar szecessziós építészet legszebb épületeit vonultatja fel, nem is kis számban. Nem vagyok egy nagy építészet-szakértő, így most a szecesszió stílusjegyeit, történetét stb. nem fogom itt részleteiben tárgyalni. Nekem, mint egyszerű, felületes, hozzá-nem értő turistának annyi jött át, hogy Szabadkán egész sok, nagyon szép, szecessziós épület van, és ez elég is :).
A zsinagóga kívülről.
A Szecessziós épületek közül is kiemelkedik a város zsinagógája, melynek felújítását épp az idei évben fejezték be. A Szerbia Magyarul elintézte kis csoportunknak, hogy belülről is megtekinthesse az éppen elkészült, alig pár napja Orbán Viktor jelenlétében átadott, de hivatalosan még nem látogatható zsinagógába ( a zsinagóga felújítását a magyar állam támogatta). Azaz tulajdonképpen Orbán Viktor és delegációja után a mi csoportunk volt a második, akik láthattuk a felújított épületet belülről 🙂 . Belépve még a friss festékszag is megcsapott minket.
A zsinagóga oltára a lemenő nap fényében.
A zsinagóga kívülről is szép látványt nyújt, de igazi pompáját belül mutatja meg. A világ harmadik legnagyobb zsinagógája (A Dohány utcai zsinagóga és egy new yorki zsinagóga után) egykoron több mint 1000 hívőt tudott egyszerre befogadni. A felújítás után kicsit szűkült a kapacitás, már “csak” 800-900 ember fér be a zsinagógába. Azonban még ez is sok a mai körülményeket figyelembe véve, a századfordulón, a zsinagóga építésekor még 3500 fős szabadkai zsidó közösség a holokauszt után alig párszáz főre olvadt. Ma is kb. 250 zsidó él a városban, ők eddig is egy másik, kisebb zsinagógát használtak. A tervek szerint a nagy zsinagógát csak ünnepi alkalmakkor, vagy nagyobb zsidó delegációk érkezésekor fogják használni, illetve turisztikai céllal látogatható lesz.
A “nézőtér” (mi erre a jó szó?) az oltár feletti karzatról.
A zsinagóga ablakait Róth Miksa üvegek díszítették, mára mindössze egy maradt meg eredeti állapotában, a többi másolat (szerencsére az eredeti tervek megvoltak, így minden pont olyan, mint volt 100 éve). A falakat alul homokszínűre festették, utalva a zsidók 40 éves sivatagi vándorlására, feljebb egyre színesebb a kép, virágmotívumok jelennek meg, mutatva, hogy a zsidók kijutottak a sivatagból. A zsinagóga legfelső részét pedig az ég és a nap színei dominálják.
Az ablakokat Róth Miksa üvegek díszítik.
Érdekes volt, hogy a padok egy részén névtáblák voltak elhelyezve. Állítólag régen az összesen volt ilyen névtábla, egy helyet egy évre lehetett megvenni. Minél jobb volt a hely, annál drágább volt természetesen. A gazdagon díszített oltárral szembeni első néhány hely biztos egy vagyonba került annak idején. A színes ablakokon keresztül beszűrődő lemenő nap fénye fantasztikus fényjátékokat adott az épületben. Még órákig el tudtam volna nézni, de menni kellett tovább.
Az oltár és a padsorok. Ezen a képen jól megfigyelhető az alul homokszínű, felfele egyre színesebb díszítés.
Még a szecessziónál maradva nem mehetünk el szó nélkül a városháza mellett sem. Sajnos egy éppen bent zajló ülés miatt ide nem tudtunk bemenni, így csak kívülről tudtuk megcsodálni a hatalmas és gyönyörű épületet. A városházához már korábbi szabadkai látogatásaim alkalmával is volt szerencsém, hiszen ez elég közel van a vasútállomáshoz is. Ide azoknak is ajánlott egy sétát tenni a sétáló utcán, akiknek csak 1-2 órájuk van két vonat között, aztán mennek tovább Montenegró, vagy épp Törökország és Grúzia felé.
A városháza nagyon szép, csak sajnos nehéz fotózni: A hatalmas épületet csak messziről látja be a kamera, viszont távolról a fák kitakarják az épület nagyját. Ezért azt javaslom, hogy menjetek el, és nézzétek meg magatok :).
Ha már szóba került a vasútállomás, rögtön azzal szemben is áll egy szép szecessziós palota (és ígérem, ezzel vége a szecessziós épületek bemutatásának). Raichle Ferenc saját otthonának és tervezőirodájának (építész volt) tervezte az épületet, ami véleményem szerint talán a legszebb Szabadkán. A vasútállomástól tényleg csak egy köpés, gyakorlatilag akkor is meg lehet nézni legalább ezt az egy épületet, ha csak 15 percetek van a városra (de ha egy módotok van rá, akkor ennél többet áldozzatok a városra).
A Raichle palota.
A Raichle palotától alig 50m-re kezdődik az előbb említett sétáló-utca, melynek végén a városháza áll. A “Korzo” nevet viselő utcán egymást érik a patinás századfordulós házak. Egy-két helyen azért a jugoszláv idők betonförmedvényei is megtalálhatók az utcában, de szerencsére ezekből nincs sok. Az utcában természetesen elegáns ruhaüzletek, bankok és cukrászdák kaptak helyet.
A sétálóutca még 2011-ben, amikor a Kaukázus fele menet álltunk meg a városban. Ezért jó szárazföldön utazni, Jereván felé még Szabadkát is útba lehet ejteni :).
Az utca végén, a városházával szemben áll a Nemzeti Színház épülete, amit sajnos pár éve részben elbontottak, majd újjáépítettek/felújítottak. A pontos történetet én nem is ismerem, de az biztos, hogy egy műemlék épületet építettek át, és bővítettek ki elég megkérdőjelezhető módon. A színház, ha jól tudom, most sem üzemel, elvileg még nem végeztek a munkákkal (de szabadkai olvasóim nyugodtan kijavíthatnak, ha tévednék). A színház-épülethez pedig egy teljesen hozzá nem illő, több emeletes plázaszerűséget építettek (lásd a borítóképen).
A sétálóutca részlete.
Szabadka vallási épületei közül ki kell még emelnem a Szent Mihály ferences templomot, mely a város egyik legrégibb épülete. Érdekesség, hogy a városban egy mecset is működik, mely a jugoszláv időkben ideköltözött muzulmán (albán, bosnyák stb.) lakosságot szolgálja. Akik Tompa felé mennek, azok az útról láthatják is a mecsetet.
A belvárosban, a városházától nem messze áll két villamoskocsi, ezek az egykori palicsi villamosnak állítanak emléket. Szabadka és Palics között 1897-től 1974-ig közlekedett villamos. Mára szinte nyoma sem maradt, de az idősebb szabadkaiak és palicsiak azért néha még visszasírják a villamost. Palicsról, Szerbia egyik legnépszerűbb üdülővárosáról, mely gyakorlatilag Szabadka egyik elővárosa, később egy külön cikkben írok majd részletesebben.
Az egykori szabadkai villamos belvárosi végállomásának helyén ma is áll egy kétkocsis szerelvény.
Szabadkában az a jó, hogy a történelmi belváros viszonylag kis területen található, aminek a szélén a vasútállomás egy kiváló kiindulópont a város felfedezéséhez. Innen még a belváros legtávolabbi pontja is 20-25 perc kényelmes séta. Viszont szerencsére a város aránylag épségben átvészelte a háborúkat, így ez a belvárosi rész nagyrészt egységes, századfordulós képet mutat. A jugoszláv időkben persze néhány telken felhúztak borzalmas beton-csodákat, de ezek szerencsére elenyésző számban vannak. Az átlag magyar vidéki város képéhez képest rengeteg szecessziós épület pedig különösen egyedivé teszi Szabadka képét.
Belvárosi utcakép.
Ezért én mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, látogasson el Szabadkára. Ezt ráadásul vonattal gyorsan és olcsón meg is lehet tenni. Egy retúrjegy 18 euró, és egy hétvégét simán el lehet tölteni Szabadkán. Ha pedig esetleg átugranátok Zomborra, Zentára, vagy épp Újvidékre, akkor Szabadkáról, vonattal ezt is egyszerűen megtehetitek, ezekkel a városokkal együtt pedig már egy 3-4 napos hosszúhétvégét is el lehet tölteni a Vajdaságban, melynek felfedezéséhez jó kiindulópont lehet Szabadka.
Érkezés Szabadkára, vonattal.
A cikk megjelenését a Vajdasági Turisztikai Hivatal, a Szerbia Magyarul , a Balkaninfo és az Alpha Travel SEE támogatta.