Ezen cikkünkben egy alig ismert kazahsztáni kisvárosról lesz szó. A kb. 9000 lakosú Szari-Sagan Kazahsztán belsejében a Balhas tó nyugati partján található kisváros. Mindössze 1954-ben alapították, így nem egy történelmi helyről van szó. Eredetileg egy szovjet rakéta-elhárító tesztközpont miatt hozták létre a települést, emiatt 2005-ig zárt város is volt. Hogy miért jöttünk mégis ide?
Szari-Sagan egyik legrégibb lakóháza…
Kazahsztánba, utazásunk idején (2013 nyarán) magyar állampolgároknak még vízum kellett. Mivel a tranzitvízum beszerzése egyszerűbb volt, mint a turista vízumé, ezért ezt választottuk. Ezzel 5 napot lehetett az országban tölteni. Oroszország felől mentünk Kirgizisztánba, az első napunk még a vonaton telt (hiába, Kazahsztán is nagy ország), az utolsón meg már Biskekbe utaztunk, így érdemben 3 napunk maradt. Az biztos volt, hogy meg akarjuk nézni Asztanát és Alma Atát, az ország jelenlegi, illetve előző fővárosát, ezekre 1-1 napunk volt. Maradt tehát 1 napunk, amelyet el kellett valahol tölteni. Dönthettünk volna úgy, hogy ezt Asztanára, vagy Alma Atára fordítjuk, de szerettünk volna valami mást is megnézni, hogy a szűkös időkeretünk mellett a lehető legtöbbet lássuk az országból.
Szari-Saganban ez a tábla fogadott minket, rajta Kazahsztán zászlaja, címere és himnusza látható. Érdekesség, hogy ilyen táblával még egy helyen találkoztam, az pedig a kárpátaljai Beregszász volt.
Adott volt tehát egy nap, amit egy olyan helyen kellett eltölteni, amely mind Asztanától, mind Alma Atától kb. egy éjszakányi vonatútra van. Mivel Kazahsztán nagyon nagy, Asztana és Alma Ata több mint 1200 kilométerre vannak egymástól, így csak a közvetlen, Asztana-Alma Ata vasútvonal jöhetett szóba. Így végül elég kevésre csökkent a szóba jöhető helyek száma. Ezek közül két ok miatt esett a választás Szari-Saganra: Egyrészt 2005-ig zárt város volt, így addig külföldiek egyáltalán nem látogathatták, másrészt az Asztana – Alma Ata vasútvonalnak ez az egyetlen állomása, mely a Balhas-tó partján terül el. A Balhas-tó a világ 15-ik legnagyobb tava, közel 17 ezer négyzetkilométeres területével majdnem akkora, mint Szlovénia.
A Balhas-tó.
Asztanából vonatunkkal reggel korán, picivel 6 után érkeztünk meg Szari-Sagan vasútállomására. Kicsit körülnéztünk a vasútállomás körül, majd egyből el is indultunk a város fő attrakciója, a Balhas-tó fele. Útközben kereszteztük az Asztana-Alma Ata főutat, és be is értünk a városba.
Érkezés reggel. A vonatunk olyan hosszú volt, hogy bőven túllógott a peronon.
A kirakat szerű Asztana csillogó üveg-felhőkarcolói, széles útjai és gondozott parkjai után itt megérkeztünk az igazi Kazahsztánba. Az utcák nagy része nincs leaszfaltozva, a házak nagy része teljesen össze-vissza helyezkedik el, mintha csak leszórták volna őket. Még a panelek sem teljesen szabályosan helyezkednek el. A házak között gyerekek játszanak, bicikliznek, felnőttet csak egy-kettőt látni, ők ráérősen mennek, ki-ki a maga dolgára. A panelházak között tehenek legelésznek, úgy látszik, itt nem elengedhetetlen kellék az állattartáshoz a saját kert megléte J
Állatok legelnek két panelház között.
Ahogy magunk mögött hagytuk a szegényes lakótelepi játszótereket, már csak egy-két kertes ház mellett haladtunk el, és el is hagytuk a várost. Rövidesen elhaladtunk a temető mellet, számunkra ez is érdekes volt, ilyen temetőt korábban nem láttunk.
Tipikus közép-ázsiai temető
A tó és a település között még kb. 1 kilométert kellett gyalogolnunk, hogy elérjük a partot. A városnak van ugyan strandja is (melyet csak szerényen Aranypartnak neveznek), de ez sokkal messzebb van, oda autóval tudtunk volna csak elmenni, így egy kiépítetlen partszakaszt választottunk.
Íme saját, külön strandunk.
A sziklás parton kissé nehézkesen tudtunk a vízbe menni, de mivel nem kicsi éles, hanem nagyobb, lapos kövek voltak, így nem volt vészes. A hatalmas tó tengerként hullámzott előttünk, kék vízének túlpartja 50km-re volt, így nem is láttuk a partot. Bár a tó hatalmas kiterjedésű, relatív sekély, legmélyebb pontja is csak 26m, átlagos mélysége 5m, így nyáron szépen felmelegszik kiválóan alkalmas fürdőzésre.
Ott valahol 50km-re van ennek egy túlpartja is.
Esti vonatunk 23:40-kor indult Alma Atába, így nem kergetett a tatár, hosszan időztünk a tó partján. A nap egyre magasabbra hágott, izzasztó meleg lett a kazah sivatag e távoli zugában. Volt nálunk egy palack grúz bor, melyet még előző nap vettünk Asztanában. Hogy kellemes hőmérsékletűre hűtsük, betettük a tó vizébe (egy kövekkel körülvett részre tettük, melybe a víz alulról be tudott hatolni, így mindig friss, hideg volt, de a palack nem tudott kiúszni). Délben megebédeltünk, és elfogyasztottuk a bort. Bár nem lett pince hideg, legalább nem is volt meleg.
Túlfűtött szexualitással remélem ezt a cikket is el lehet adni! A tó nem mélyült ennyire hirtelen, én guggoltam le 🙂
A partszakaszon végig teljesen egyedül voltunk, nem járt arra senki, teljes csend, és béke honolt. Kora délután azonban a fürdőzés már kezdett unalmassá válni, így a legnagyobb meleg elmúltával délután 3-kor visszaindultunk a városba. Útközben szembe jött velünk egy kétpúpú teve! Hiába, ez a vidék a tevék őshazája, így itt vadon is élnek. Az állat békésen poroszkált a földúton, de a biztonság kedvéért nagy ívben kikerültük.
Egyszer csak a város felől felbukkan egy teve.
Pózolj tevével!
Visszaérve a városba vettünk némi eleséget, majd az állomás felé vettük az irányt. Út közben valóságos látványossággá váltunk. Főleg a fiatalabb gyerekek jöttek ki megnézni a „külföldieket”. A legtöbben csak néztek minket, a bátrabbak egy kicsit jöttek is velünk. A vasútállomás melletti kis kiülős kocsmába ültünk be.
A gyerekek egyből abbahagyták a játszadozást a játszótéren, amikor meglátták a külföldieket!
A kocsma igen mulatságos volt, az udvarról, ahol az asztalok és székek voltak nekünk kellett bemenni rendelni. Az épületbe lépve elhaladtunk a raktárhelyiségek mellett majd a pult mögött találtuk magunkat. Kiderült, hogy ez egyben egy kisbolt is! A vendégek tehát a pult mögött állva kérhetik ki italaikat a pult mögött álló eladótól, aki egyébként a pult másik oldalán álló vevőket is kiszolgálja kenyérrel, tejjel és egyéb élelmiszerekkel. Egész vicces volt!
A kocsmáról sajnos nincs képem, így a városka mecsetjéről teszek be ide egy képet.
Ittunk egy-egy korsó Tien-San sört, illetve elharmadoltunk egy kis üveg vodkát, és persze falatoztunk is valamennyit. Az idő így is lassan telt, 5 óra fele úgy döntöttünk, hogy körül nézünk egy kicsit a vasútállomáson (jellemző az ilyen, kissé istenháta mögötti, egykori szovjet kisvárosokra, hogy az élet központja a vasútállomás). Nem is kellett csalódnunk, néhány perc után leszólított minket Dima, egy priozerszki srác, aki a családját hozta ki az asztanai vonathoz. Teljesen le volt döbbenve, hogy külföldi turistákkal találkozik, elmondása szerint ő még soha nem látott itt nyugati turistákat. Gyorsan meg is hívott minket magához Priozerszkbe, hogy töltsük nála a nap hátralévő részét. Erről azonban már egy következő Írásban olvashattok majd.
Dima és családja a szari-sagani vasútállomáson.
Szari-Sagan összességében nem egy szép, és nem is igazán érdekes kisváros. Nem igazán ajánlom, hogy ide ellátogassatok, esetleg azoknak tudnám javasolni, akiknek hozzánk hasonlóan, elég kötött kazahsztáni programjuk van, és kíváncsiak egy teljesen átlagos kazah kisvárosra, de más lehetőségük nincs arra, hogy egy ilyet megtekintsenek.