Intravel

Gyakorlati útmutató ukrán vonatjegyekhez

Korábban leírtam, hogy hogyan lehet eljutni vonattal Magyarországról Ukrajna különböző részeire (Ukrajna: Vonattal legnagyobb szomszédunkhoz), illetve bemutattam, hogy hogyan is néz ki egy ukrán vonaton az utazás, mire kell figyelni (A Gördülő hoteltől a gördülő kollégiumig: Kocsi-osztályok az egykori Szovjetunió éjszakai vonatain). Viszont egy nagyon fontos téma még kimaradt, ez pedig a jegyvásárlás, illetve egy-két tudnivaló a jegyekről. Ebben az írásban ezekről lesz szó, ha Ukrajnába szeretnétek utazni, akkor ezt az írást is feltétlenül olvassátok el! Bár az írás Ukrajnáról szól, a többi posztszovjet ország is többé-kevésbé hasonló rendszert alkalmaz, így iránymutatónak azokhoz is jó lehet ez a cikk.

Jegytípusok

Alapvetően két féle jegy létezik Ukrajnában a helyi, és a távolsági. A helyi jegyek, mint azt nevük is mutatja, a helyi forgalomban közlekedő vonatokra érvényesek. Általában egy egyszerű pénztárgéptekercsre nyomtatott kis “papírfecni” az egész, dátum szerepel rajta, valamint a kiinduló és a célállomás. Az adott napon az összes vonatra érvényes. Nem kell előre váltani, mivel nem helyjegy, biztos, hogy akár az indulás előtt egy-két órával is kiadják. Néhány magasabb komfortfokozatú elővárosi vonaton van lehetőség helyfoglalásra is, itt a jegyeken a konkrét hely is fel van tüntetve, de ezekre a vonatokra is korlátlan számban adnak jegyeket, maximum állni kényszerülünk.

Ezzel szemben a távolsági forgalomban, mivel leginkább hálókocsis vonatok közlekednek, kizárólag konkrét vonatra és helyre szóló jegyeket lehet venni. Tehát egy távolsági jegy mindig tartalmaz egy konkrét dátumot, vonatszámot, kocsiszámot és helyszámot. Mivel a távolsági vonatokra éppen e miatt korlátozott számban érhetőek el a helyek, érdemes jó előre megvenni ezeket a jegyeket.

Mikor érdemes megvenni a jegyeket?

Az elővárosi vagy helyi forgalomban tehát az utazás napján ráérünk megvenni a jegyet. Ezek a vonatok olyan kisebb megállókban is megállnak, ahol nincs pénztár, ha ilyen helyen szálltok fel, akkor akár a vonaton is megvehetők a jegyek. A vonaton, akárcsak Magyarországon egy, vagy kettő kalauz teljesít szolgálatot, aki fel-alá járkál a vonaton, és ellenőrzi a jegyeket, illetve kiadja azoknak, akiknek kell.

A távolsági vonatokra a jegyértékesítés a vonat indulása előtti 45. napon reggel 8 órakkor kezdődik. Ezekre a vonatokra sokszor igen hamar elkapkodják a jegyeket, így érdemes résen lenni. A népszerűbb célpontok és időszakokról röviden: Nyáron, általánosan kicsit nagyobb a forgalom, mint az év többi időszakában. A hét napjai közül egyértelműen a hétvége az erősebb, péntek, szombat és vasárnap utaznak a legtöbben. Év közben az ünnepnapok számítanak még erősnek forgalom szempontjából. A nagyobb városokba, vagy nyáron a tengerpartra menő vonatok szintén nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint az átlag.

S6302304

Tömeg a szimferopoli pályaudvaron. A nyári, tengerparti vonatokra nagyon fontos, hogy időben foglaljunk jegyet!

Ezek a tényezők tehát mind-mind befolyásolják, hogy mennyi idő alatt telik be egy vonat. Egy meleg nyári, szombat estén Kijevből Odesszába közlekedő vonatra akár az indulás előtt 40 nappal már elfogyhatnak a jegyek. Ezzel szemben egy novemberi szerdai napon Kovelből Csernyivcibe közlekedő vonatra akár még az indulás napján is bőven lehet jegyet kapni. Én azt mondom, hogy az a biztos, ha az ember indulás előtt 40-45 nappal már megveszi a jegyét. Hogy hogyan, azt máris megnézzük!

Hogyan vegyünk jegyet?

Erre is kétféle lehetőség van. Az egyik, természetesen, hogy megveszitek a jegyet valamely ukrajnai vasútállomás jegypénztárában. Az elővárosi/helyi jegyeket csak így lehet megvenni. Távolsági jegyeket is lehet így venni, csak épp az indulás napján már gondunk lehet, mert sokszor nincs szabad hely. Egyedül utazók esetleg megkockáztathatják, de ha többen mentek, és fontos, hogy egy helyen legyetek, akkor mindenképpen előre vegyetek jegyeket. Azok, akik Budapesten, vagy attól keletre laknak, megtehetik, hogy kimennek Csapra vonatjegyet venni az utazás előtt mondjuk 1 hónappal. Ez vonattal egy nap alatt megjárható, igaz, az egyébként elég olcsó ukrajnai utazás költségét eléggé megdobja egy ilyen plusz csapi kirándulás. Én az első ukrajnai utam előtt így vettem vonatjegyeket, nem volt vészes, de azért tényleg egy egész nap és elég sok pénz rámegy. Csapról részletesebben ide kattintva olvashattok: Csap, Ukrajna kapuja.

dsc_0021

A Csapi vasútállomás jegypénztárai. Ha nem bíztok a netes jegyvásárlásban, akkor az a legvalószínűbb, hogy itt fogjátok tudni megvenni ukrajnai vonatjegyeteket.

A másik lehetőség a netes jegyvásárlás, én ezt ajánlom mindenkinek. Neten csak a távolsági vonatokra szóló jegyeket lehet megvenni, de a helyieket nem is kell előre megvenni. Az alábbiakban lépésről lépésre végigveszem a jegyvásárlás folyamatát, hogy lássátok, hogyan zajlik a folyamat.

A netes jegyvásárlás lépései:

  1. 1. Ha megvan, hogy mikor, honnan, hova szeretnétek utazni, írjátok be a böngészőbe az Ukrán Vasút (Ukrzaliznyica) on-line jegyfoglaló rendszerének címét (de ide kattintva is elérhető): http://booking.uz.gov.ua/en/ Az oldal angol, ukrán és orosz nyelven érhető el.

uzbooking1

Íme a kezdő oldal, innen indulunk.

  1. 2. Adjátok meg, hogy honnan hova szeretnétek menni. Ha angolul használjátok az oldalt, akkor okozhat kisebb nehézségeket az egyes települések nevének leírása, ugyanis az ukrán eredeti angolos átiratát kell eltalálni. Csap egyszerű, “Chop”-ként kell beírni, de Ungvár például már trükkösebb. Ukránul szószerinti átírásban “Uzsgorod”, angolosan azonban “Uzhhorod” lesz belőle. Az olyan városok mint Hmelnickij pedig igen komolyan megizzaszthatják az embert. Az ukrán város neve az angol nyelvű wikipédián pl. “Khmelnytskyi” alakban szerepel, de a győztes alak a “Khmelnytsky”. Kijevet “Kyiv”-ként kell beírni. Fontos, hogy a legördülő listában mindig rá kell kattintani a kívánt állomásra, különben a rendszer nem fogja felismerni a beírt állomást, akkor sem, ha egyébként létező helyről van szó!

uzbooking2

  1. 3. Állítsátok be a dátumot, és ha szükséges akkor az időpontot. Ez utóbbi csak akkor fontos, ha valahonnan mindenképpen egy bizonyos időpont után akartok elindulni, ám mivel a legtöbb célállomás között nincs olyan áttekinthetetlenül sok vonat, én nem szoktam használni. A dátumoknál ne lepődjetek meg, hogy 3 hónapra előre választhatóak napok, vonatokat valójában csak 45 napra előre fogtok látni, tehát ebben a tartományban kell maradni. Ez után kattintsatok a “Search for trains NN.HH.ÉÉÉÉ” gombra.

uzbooking3

A piros négyzettel jelölt mezőnél lehet az időpontot beállítani

  • 4. Ez után a kereső kidobja azokat a vonatokat, melyek az általunk választott útvonalon közlekednek, és van még rájuk üres hely. A táblázatos megjelenítés minden lényeges információt tartalmaz. Az oszlopokban rendre a járatszám, a viszonylat, az indulási és érkezési dátumok (a rengeteg hálókocsis vonat miatt a legtöbb utazás nem ugyanazon a napon ér véget, mikor elkezdődött), az indulási és érkezési idő, az utazás teljes időtartalma, és végül az utolsó oszlopban, kocsiosztályonkénti bontásban a szabad helyek száma látható.

uzbooking4

  1. A fenti képen például rákerestem egy Csap-Kijev útra, és a következő eredményt kaptam. Két vonat van, ebből az első a 81-es számú, Ungvártól Kijevig közlekedő vonat. Február 15-én indulnánk és 16-án érkeznénk. A vonat Csapról délután 5-kor indul és másnap reggel 7:43-ra ér Kijevbe, a teljes menetidő 14 óra 43 perc. A vonaton a keresés pillanatában 22 első- és 61 másodosztályú hely van.

uzbooking5

  • Az első oszlopban a vonat számára kattintva megtekinthető a menetrend is. Ebben látszanak a hosszabb megállók, ahol le lehet szállni, illetve a vonat által megtett távolság is, ha valakit ez érdekel. A jobb felső sarokban a “Train route map” gombra kattintva pedig a vonat útja tekinthető meg térképes formában.
  • 5. Válasszuk ki a nekünk szimpatikus járat kívánt osztályát úgy, hogy a szabad helyek melletti “Choose” (választ) gombra kattintunk. Ez után felugrik egy ablak, ahol a kocsik sematikus képe látható, a szabad helyek elhelyezkedésével. A felső sorban lehet választani a kocsik közül (feltéve, hogy több kocsiban is van szabad hely). A kocsira kattintva megjelenik az adott kocsi sematikus képe. A szürke helyek már foglaltak, a kékkel jelöltek még választhatóak. A szám alatti vonás alsó helyet, a felső vonal pedig felső helyet jelent. A választófalak is be vannak rajzolva, így látható, hogy mely helyek tartoznak egy fülkébe. A helyek kiválasztás után bepirosodnak, és alul megjelenik egy újabb kis táblázat, ahol ki kell tölteni a jegyvásárláshoz elengedhetetlen adatokat. A nevet mindenképpen meg kell adni.
  • Ki kell választani, hogy vásárolni, vagy foglalni akarunk (ha vásárolni, akkor a Buy melletti kis jelölőt kell bejelölve hagyni). Én a vásárlást ajánlom, mert amennyire tudom foglalás esetén a rendszer ad egy határidőt, amíg a jegyet egy ukrajnai jegypénztárban ki kell váltani. Tehát például ha január elsején foglalsz jegyet egy február elsejei vonatra, akkor lehet, hogy azt mondja a rendszer, hogy neked január 15.-ig ki kell váltani a jegyedet. Ez viszont Magyarországról tulajdonképen azt jelenti, hogy külön ki kell menni a jegyeket megvenni Csapra, így az egésznek én nem sok értelmét látom (azonban ha valaki már kipróbálta a foglalást és van róla konkrétabb információja, akkor mindenképpen küldje el nekünk, és módosítjuk a cikket).
  • Ezen kívül ki kell választani, hogy teljes áru, diák (figyelem, csak ukrán diákigazolvánnyal!), vagy gyerek-jegyet szeretnénk, meg kell adni, hogy kell-e ágynemű (sajátot nem szabad használni, tehát ha nem csak nappal utaztok, akkor kell, nem egy nagy pénz, talán 100Ft), illetve kérünk-e teát. A táblázat végén láthatjuk a jegy árát is ukrán grivnyában megadva. Ha minden megvan, akkor adjuk a jegyet a kosarunkhoz (“Add to Cart”)

uzbooking7

  1. 6. Ez után a rendszer 15 percig tartja fenn a helyeket, ennyi időnk van, hogy kifizessük a jegyeket. Ez alatt az idő alatt akár további utakra is foglalhatunk, és fizethetjük az egészet egyben, de akár egyesével is intézhetjük a vásárlásokat. A már kiválasztott jegyeink a keresési ablak alatt jelennek meg. Itt minden fontos infó megjelenik a kiválasztott utazásról. Ma már létezik elektronikus jegy is Ukrajnába, ezeket egyáltalán nem kell kiváltani, önmagukban, kinyomtatva, útlevéllel együtt érvényesek utazásra. Azonban vannak olyan jegyek, melyeket még a vonatra való felszállás előtt ki kell váltani, ezt bármelyik ukrajnai jegypénztárban meg lehet tenni a vonat indulásáig. Hogy az adott vonatra elektronikus jegyet, vagy “csak” kiváltandó jegyet kapunk, azt a foglalás melletti kis QR-kód ikon jelzi: Ha áthúzott QR-kód van a foglaláson, akkor az nem e-jegy, még ki kell váltani, ha viszont a QR-kód nincs áthúzva, akkor arra elektronikus jegyet fogunk kapni, amit nem is kell kiváltani. Ha minden rendben van, akkor a “Pay”-re kattintva fizethetjük ki a jegyeket.

uzbooking8

  1. 7. Egy sima egyszerű, bankkártyás fizető oldalra irányít át a rendszer, semmi extra, itt kell megadni a kártya adatait, majd a “Pay” gombra kattintani.

uzbooking10

  1. 8. Sajnos a fizetés nem mindig sikerül elsőre. Ennek okát nem ismerem, de nem kell megijedni, ilyenkor nem von le pénzt a kártyáról a rendszer. Az egyetlen bosszantó mellékhatása a sikertelenségnek, hogy új foglalást kell kezdeni, az előző foglalásunkban kiválasztott helyett viszont még negyed óráig foglaltnak mutatja a rendszer, tehát új helyet kell választanunk, vagy várni kell negyed órát.

uzbooking12

Az elutasítást a nem túl fantáziadús “Payment is not made” vagyis kb. a fizetés nem történt meg felirat jelzi. Ebből nem nagyon derül ki, hogy hol a hiba.

  1. 9. Általában 2-3 alkalommal kell próbálkozni, ha elsőre nem sikerül a vásárlás (persze néha elsőre is sikerül). A sikert az alábbi képernyő jelzi:

uzbooking13

  1. 10. Néhány másodperc után meg is jelenik a vásárlást igazoló bizonylat. Ez lehet egy e-jegy is, vagy egy visszaigazolás, ami alapján később kiadjáka jegyet. Ez utóbbiról igazából csak az egy szem azonosító szám fontos, ám én általában az egészet kinyomtatom, és úgy adom át a pénztárban, így egyértelműbb, hogy mit akarok. Ezt a visszaigazolást e-mailben is megkapjuk.

uzbooking14

Íme a vásárlást igazoló oldal. Ezt érdemes kinyomtatni, és átadni a jegypénztárban.

  1. 11. A kinyomtatott visszaigazolással aztán bármelyik ukrajnai vasútállomás jegypénztárában kiadják a megvett jegyeket. Én általában az utazás elején, jellemzően Csapon kiváltom az összes előre megváltott jegyet, így csak egyszer van vele dolgom. Egy jegy kiváltása néhány percet vesz csak igénybe, de ha hosszabb, több etapból álló útra mentek, és mondjuk 7-8 jegyetek van, akkor 10-15 percig is eltarthat, mire mindet kiadják. Csapon jellemzően nem szokott nagy sor lenni a pénztár előtt, de nagyobb városokban (Kijev, Odessza, Harkov stb…) előfordulhat, hogy 20-30 percet is sorba kell állni. Ezeket érdemes rászánni, és azért a vonat indulás előtt legkésőbb 1,5-2 órával elkezdeni a kiváltás folyamatát. Csapon 30-40 perc is elég.

 

Bár kicsit hosszúra sikerült ez a rész, úgy hiszem, hogy a fenti lépések bemutatása mindenképpen kell a sikeres netes jegyvásárláshoz. Remélem hanszosnak találtátok a fenti kis bemutatót.

A jegyen szereplő adatok értelmezése

A jegyen rengeteg adat szerepel, ezeket is bemutatom, hogy tudjátok “olvasni” a jegyet. Először azonban nézzük meg “üresen”, mindenféle magyarázat nélkül:

b940a

Íme egy Odessza-Kijev vonatjegy.

b940

Ugyanez a jegy, kiemelve a fontosabb információkat, lent ennek a magyarázatát is olvashatjátok.

Piros négyzet: Itt vonat száma, és típusa olvasható, ebből a szám a fontos. Az állomási hangosbemondók mindig a vonat számát mondják először, illetve a kijelzőkön is ezt tűntetik fel, így ez fontos, ha meg akarjuk találni a jó vonatot. Ezen a példajegyen a 148-as számú vonatra szóló jegy látható.

Sárga négyzet: Itt az indulás dátuma és ideje látható a nap/hónap/óra/perc formátumban. Ezen a példajegyen szereplő vonatunk szeptember 24.-én (24.09), 21:19-kor indul.

Zöld négyzet: A kocsi száma, és típusa olvasható itt. A kocsiszám nagyon fontos, mert csak abba a kocsiba lehet felszállni, ahova a jegyünk szól. Ez a jegy a 3-as számú plackart kocsiba (“P” betű) szól. Maga a típus csak tájékoztató jellegű, egy vonat, egy 3-as kocsi van, nem kell megijedni, hogy esetleg külön van 3-as plackart, 3-as kupe stb. kocsi.

tablicskova

A kocsi száma a vonaton, a kocsikísérő fülkéjénél van feltüntetve.

Kék négyzet: Itt az alap viteldíj, a jegyen szereplő személyek száma van feltüntetve, valamint az, hogy felnőtt (teljes áru), vagy diák/gyerek jegy. Ez a jegy egy főre szól, aki felnőtt. Az ár itt igazából irreleváns, az lejjebb még részletesebben szerepel.

Piros aláhúzás: Itt olvasható, hogy honnan hova vettük a jegyet. előbb névvel, majd állomáskóddal feltüntetve, illetve a vonat típusa. Ez a jegy Odesszából Kijevig szól és ez egy gyorsvonat (“Svidkij”)

Lilla négyzet: Ez egy nagyon fontos mező, itt szerepel ugyanis a hely száma, az üzemeltető vasút-társaság és vasúti igazgatóság. Az utóbbi két infó nem annyira fontos, bár segíthet megtalálni a megfelelő vonatot, ha ismerjük a különbségeket az egyes területek vonatjainak megjelenése között. Ez a jegy a 40-es számú helyre szól, a vonatot az Ukrán Vasút üzemelteti (cirill “U” és “Z” betűk, közte egy egész pici ukrán címer utal erre), annak is az Odesszai Vasút részlege (erre az “ODSZ” felirat utal).

Rózsaszín négyzet: Itt szerepel a jegy teljes ára, ez, ebből a szempontból fontosabb, mint a felső rész, ugyanis ez a teljes fizetendő összeg. A legelső szám a fizetendő összeg, utána ennek bontása olvasható. Van minden, első az alapdíj, ami a fenti kék négyzetben szereplő két szám összege (az is lebontható tehát viteldíjra, és helyjegyre). Utána jönnek az ágyneműdíj, illetve a különböző adók felsorolása, ezek közül még én sem tudom mindről, hogy micsoda. Ez a jegy például összesen 79,39 ukrán grivnyába került.

Barna aláhúzás: Nem annyira fontos információ, de itt szerepel a jegyen a vonat várható érkezési ideje (és mivel Ukrajnáról beszélünk ez egyben a tényleges érkezési idő is), akárcsak az indulási idő, dátum/időpont formátumban. A fenti jegyről például kiderül, hogy ez a vonat szeptember 25.-én 10:28-kor érkezik meg (25.09 10:28)

Ez egy régebbi jegy, azóta annyi változás történt, hogy ma már a vásárló neve is feltűnik a jegyen, de ez a fentieken nem változtat, azért a neveteket remélem felismeritek majd 🙂

A Záhony-Csap kishatárforgalmi vonatra érvényes jegyek

Külön leírom a tudnivalókat a Záhony-Csap kishatárforgalmi vonatra érvényes jegyekről, mert itt még van egy-két trükk. Először is olyan jegyet, mely Záhonytól Csapig érvényes csak Záhonyban lehet venni, Budapesten nem (egyéb nagyvárosokról nincs infóm, lehet, hogy Debrecenben lehet, lehet, hogy nem, ha erről van infótok, küldjétek el nekem!). Az egy irányú jegy, az euró árfolyamától függően 6-700Ft, a retúr jegy 900-1000Ft-ba kerül. A retúr jegy csak 4 napig érvényes, így ha komolyabb útra indultok, akkor nem érdemes azt venni.

Régen én egy Záhony-Ungvár retúrjegyet vettem, ez picivel volt drágább, kb. 1200Ft-ba került, cserébe meg lehet venni Budapesten is (illetve az ország bármely nemzetközi jegypénztárában), és 30 napig érvényes. Ha retúrjeggyel utaztok, akkor nagyon fontos, hogy a visszaút előtt a jegyet érvényesíttetni kell Csapon. Ezt a nemzetközi jegypénztárban kell megtenni, és kb. 150-200Ft-ba kerül. Hogy erre miért van szükség, azt pontosan nem tudom, de az útlevélellenőrzés előtt megnézik, hogy megcsináltátok-e, és ha nem, akkor visszaküldenek, így nem lehet kikerülni ennek a plusz jegynek a megvételét.

S6300667

Az ukrán határ Csapnál

Ez minden retúrjegyre igaz, amely a kishatárforgalmi vonatra szól, nyilván a Budapest-Kijev közvetlen kocsival utazóknak nem kell ilyennel foglalkozniuk. Mivel a drágább, egy hónapig érvényes retúrjegy és az ehhez kötelező érvényesítés már ugyanannyiba kerül, mintha két külön egyirányú jegyet vennék, így az utóbbi időben átszoktam arra, hogy külön veszek egy Záhony-Csap és külön egy Csap-Záhony jegyet. Még időt sem veszítek vele, hiszen az érvényesítés miatt amúgy is sorba kéne állni a csapi jegypénztárban is. Ráadásul így nem kell egy-két hétig őrizgetni a retúrjegyet.

Tehát én azt ajánlom, hogy két külön jeggyel tegyétek meg a két utat, ez talán a legegyszerűbb, és árban is kb. ugyanott vagytok, mintha egy retúrjegyet és ahhoz való érvényesítést fizettek. A csapi nemzetközi pénztárban ülő pénztárosok mindig beszélnek magyarul, így itt nyelvi gondotok sem lesz.

Ukrán vonatjegyek visszaváltása

 

Előfordulhat, hogy valamiért nem tudtok elutazni Ukrajnába, esetleg nem úgy tudtok utazni, ahogy terveztétek, és emiatt vissza kell váltani a vonatjegyeket. Lehetséges-e ez? Igen, a fel nem használt vonatjegyeket vissza lehet váltani. Sokszor nem volt erre szükségem, de egyszer kipróbáltam, és működik. A neten vásárolt jegyeket a neten is vissza lehet váltani. Ehhez regisztrálni kell az ukrán vasút jegyértékesítő oldalán (a vásárláshoz nem kell feltétlenül regisztrálni). Belépni a jobb felső sarokban lévő “User Control Panel” gombra kattintva lehet. Belépés után a “Ticket Return” menüben lehet visszakérni a jegy árát. A jegyen szereplő kódokat és neveket kell megadni. Bár némi kezelési költséget levonnak, ez nem vészes (kb. 400Ft-nyi grivnya), és a pénzt arra a számlára utalják vissza, amelyikről vettétek a jegyet. Nekem egy nappal a visszaigénylés után meg is jött a pénz.

Remélem hasznosnak találtátok ezt a kis összefoglalót, és ennek segítségével ti is egyszerűbben el fogtok tudni utazni Ukrajnába!

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

3 gondolatok ezen: “Gyakorlati útmutató ukrán vonatjegyekhez

  1. Pingback: Ukrajna: Vonattal legnagyobb szomszédunkhoz - Intravel

  2. Pingback: Ukrán vasútállomások szolgáltatásai - Intravel

  3. Pingback: A Gördülő hoteltől a gördülő kollégiumig: Kocsi-osztályok az egykori Szovjetunió éjszakai vonatain. - Intravel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük