Intravel

Éjszaka a vonaton – tippek, hogy könnyebben teljen az éjjel

Az éjszakai utazás valamennyi formája megterhelő és olykor kellemetlen élmény, ugyanakkor praktikus eszköz a szálláson való spóroláshoz. Minisorozatunk első részében az éjszakai buszozás (ha még nem olvastátok, akkor ide kattintva megtaláljátok) elviselhetővé tételében igyekeztünk segítségetekre lenni. Soron következő írásunkban az éjszakai vonatozásról írunk kicsit részletesebben.

Az autó, a repülő és a busz napjainkra kezdi kiszorítani a vonatot a közlekedési eszközök palettájáról. Magyarországi viszonylatban elmondható, hogy vonattal utazni külföldre nem tartozik a leggyakoribb utazási formák közé. Amíg a fiataloknak az Interrail bérlet segítségével lehetőség van egy nagy Európát átszövő túrára aránylag kedvező áron, addig a 27 éven felüliek számára a vonattársaságok az időszakos akciós lehetőségeken túl nem kínálnak érzékelhetően kedvező áru utakat. Igény pedig lenne, vagy legalábbis véleményem szerint megteremthető volna.

Minden bizonnyal a többség – hozzám hasonlóan – többször utazott már nappal vonaton, mint éjjel. Az éjszakai vonatozás sok tekintetben eltér az éjszakai buszozástól. Kényelemben és a másnapi kipihentség fokában valószínűleg nem összehasonlíthatók. Természeseten a vonaton utazás sem felhőtlen lebegés úticélunk felé, de ha az éjszakai buszozást spirituális utazásnak neveztem, akkor az éjszakai vonatozásra a „spirituális utazás ágyneművel” kifejezés a leghelytállóbb.

Peronon

A taskenti pályaudvar egy pillanatképe. Középpontban a Taskent-Buhara szerelvény kocsija.

Intravel-utazóként mi egyértelműen az éjszakai vonatozás mellett tesszük le voksunkat. Érveink az éjszakai vonat mellett:  

  • Minden esetben tiszta ágynemű vár az ágyadon, vagy a kocsikísérőtől kapod meg őket. Ez már valóban olyan, mintha szálláson töltenéd az éjjelt.
  • Egy pihentető alvást követően érkezel meg az úticélodhoz reggel, így nem leszel annyira összetört, mint amikor egy ülésen nyomorogsz egész éjjel a buszon.
  • A pályaudvarok többsége még akkor épült, amikor a városok jóval kisebb területen feküdtek, ezért a később egyre nagyobbra duzzadt város szívébe érkezel meg vonatoddal. Minden repülővel utazó ember számára ismerős a szituáció, amikor a reptérről külön mikro utazásként értelmezhető a városba eljutás. Tipp: ismét időt és pénzt spórolsz!
  • Amennyiben fülkében utazol, az ajtók belülről zárhatók, így nagyobb biztonságban vagy te is és a dolgaid is, amíg alszol. Plackart kocsiban az alsó ágy alatt van egy tároló, amiben a hátizsákod és az értékeid tarthatod, amíg alszol. Hacsak valaki nem emel meg téged is, akkor nem fér hozzá a dolgaidhoz. A fenti ágyon utazva viszont nincs zárható tároló, ezért én egy olyan kistáskába teszem az értékeim, amit a kezemre húzva tudok magamnál tartani éjjel.
  • Ha nem tudsz könnyen elaludni, akkor egy kislámpa mellett olvasgathatod a kedvenc könyved.
  • Lámpaoltás után azonban teljes sötétségben álmodhatunk.
  • Ha megéhezel, az étkezőkocsiban (már ha van) falatozhatsz útközben. Itt persze magas felárral kell számolni, de nem megfizethetetlen. A poszt-szovjet térség vonatain minden kocsiosztályon (így plackarton is) elérhető a szamovár. Innen nyerhetsz forró vizet zacskós leveshez, teához, kávéhoz. A szamovár az egyik személyes kedvencünk.
  • Ha egy négy fős társaságban utaztok, akkor az esetek többségében lesz lehetőségeket együtt utazni egy közös fülkében. A jegyeket érdemes előre megvenni hozzá!

A vonaton éjszakázás pozitívumai mellett természetesen akadhatnak negatívumok is az utazás során. Ilyen lehet például, hogy a fülkékben sok esetben nagyon kicsi a hely, így az introvertáltabb utazók számára zavaró lehet a túlzott közelség utastársainkhoz. Ebből a szempontból a posztszovjet térségben népszerű plackart kocsik szerencsésebb elrendezésűek, mivel ott egy hatalmas közös térben utazunk sokan – nagyon sokan. A plackartról szakszerűen Balázs írt korábban ebben a cikkben.

Plackarton utazni az első egynéhány alkalommal kicsit furcsa. Furcsa, mivel valóban közvetlen kapcsolatba kerülünk a körülöttünk lévőkkel, az útra ismerősök és ismeretlenek teljes mértékben beleláthatnak egymás életébe, ezáltal nagyon direkt tapasztalat. A szokásokat még nem ismerve a felső ágyra történő felmászás is egy igazi valóságshow, ahol rajtunk nevethetnek a nézők. Később, amikor már felszabadultak vagyunk, egyre könnyebben fogunk barátkozni a hellyel és a többiekkel. A nyelvi nehézségek sem jelentenek valós problémákat a kommunikációban.

Ukrajnai vonatozás alkalmával történt egyszer, hogy a wc előtt álldogáltam (vártam a soromra), amikor jött a kocsikísérő hölgy. Valamit mondott ukránul, amiből sajnos egy szót sem értettem. Próbáltam kedvesen mosolyogva kitalálni, mit szeretne, amit ő nagyon egyszerűen egyértelművé is tett a számomra azzal, hogy a kezembe nyomott egy új guriga WC-papírt, majd továbbment. A helyzetből fakadóan arra jutottam, hogy helyezzem el a gurigát a helyén az ajtó másik oldalán. Így tettem. A problémát orvosoltuk. Ez a fajta közvetlenség teljesen hétköznapi a plackarton utazva.

Beszállás

Beszálláskor a kocsikísérők begyűjtik a jegyeket, amiket az út végén kapunk vissza tőlük. Segítőkészek, úgyhogy bátran keressétek őket ügyes-bajos dolgaitokkal utazás közben.

A plackartos kitérőt követően térjünk vissza hazánkba. Nagyon leegyszerűsítve elmondható, hogy akik Magyarországról szeretnének eljutni éjszakai vonattal külföldre, három komfortfokozat közül választhatnak: ülőkocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi.

Az ülőkocsit talán nem szükséges alaposabban bemutatni. Kényelmetlenség szempontjából felveszi a versenyt a busszal. A világítást nem kapcsolják le éjszakára, ezáltal nagyon nehéz elaludni. A szükséges eszközök nagyvonalakban a busznál leírtakkal megegyezők: kispárna, pokróc vagy pulcsi, szemmaszk, füldugó. Az ülés viszont többnyire plüss, így a lecsúszás veszélye is kisebb. Árban nyilvánvalóan ez a megoldás a legolcsóbb, de ha már vonattal utazunk, akkor érdemesebb annak előnyös oldalát kihasználni és fekvőhelyre jegyet váltani.

A fekvőhelyes kocsi már azt a szintet biztosítja, amiért megéri többet fizetni. A befektetés egyértelműen megtérül a megérkezést követően. Egészen más érzés kipihenten megérkezni reggel az úticélunkhoz egy kellemes alvást követően, és nem egy ülésen nyomorogva összetörten pislogni másnap az első hajnali napsugarakra. A fekvőhelyes kocsikban négy és hat személyes fülkék közül választhatunk. További előnyeiről lentebb a csekklistában olvashattok.

Fenti ágy

Felső ágy az egykori Budapest-Velence vonalon.

A hálókocsi a fekvőhelyes kocsitól eltérően rendelkezik saját kis mosdókagylóval, így könnyedén felfrissíthetjük magunkat reggel. Itt már egyedül is utazhatunk egy fülkében, ha egyáltalán nem vágyunk társaságra vagy éjjel is szeretnénk dolgozni laptopról. A kétszemélyes fülke párok számára kiváló választás egy közös hosszú hétvége nyitányaként. Kisebb társaság pedig egy háromszemélyes fülkét is birtokba vehet, ha pedig ennél is többen utaznának együtt, akkor bizonyos vonatokon van lehetőség arra, hogy két szomszédos fülke összenyitásával egy nagy, legfeljebb 6 személyes fülke jöjjön létre.

Ami fontos és szintén általánosságban elmondható, hogy az esetek többségében a jegyeket a felszállás előtt elveszi a kocsikísérő és megőrzi az utazás végéig, ezáltal utazás közben nyugodtan pihenhetünk és nem fognak a jegykezeléssel zavarni minket. Határátlépéskor természetesen fel kell kelni és a papírjainkat is fogják ellenőrizni. Eddigi tapasztalataim alapján a határőrök teljes mértékben korrektek és feleslegesen nem tartják ébren az utasokat, ettől nem kell tartani.

Nappali vonatozás

A busszal ellentétben vonaton kényelmesen olvasgathatunk, miközben elsuhan a táj mellettünk.

A bejegyzés elején még a buszos írás kapcsán felmerült kellemetlenségek vonatos megfelelőiről szerettem volna írni, de igazság szerint nem nagyon tudok egyértelműen rossz és állandósult negatívumokat felsorolni az éjszakai vonatozásról. Vonatozni jó. Persze lehetnek hangos útitársaink, a vonat WC az vonat WC, tehát semmi jót nem tartogat, főleg, ha régi. A hangos útitársakra esetleg érdemes lehet felkészülni egy pár füldugóval, aki pedig nagyon érzékeny a fényekre, annak hasznos lehet a szemmaszk is.

Összegzésként egy csekklista azokról a dolgokról, amikre szükséged lesz a vonatos út során:

    • Irataid és a jegyeid mindig legyenek számodra könnyen elérhető helyen. Ne felszálláskor kelljen keresgélni. Ne lepődj meg, sok esetben a kocsikísérők az út elején elkérik a jegyed, amit csak az út végén adnak vissza.
    • Egy kisebb kézitáska vagy övtáska, amiben az értékeid vannak és könnyen magadnál tudod tartani.
    • Szemmaszk és füldugó is legyen nálad a biztonság kedvéért. Többnyire nem lesz rájuk szükséged. De jobb a felkészültség.
    • A frissítő kendő is jó szolgálatot tesz útközben, legyen nálad egy kisebb csomaggal. Saját törölköző úgyis lesz nálad, de egy csekklistából azért nem hiányozhat.
    • Csomagolj magadnak szendvicset, vagy valamilyen más nassolni valót az útra. Biztos, hogy meg fogsz éhezni egy többórás út alatt. Ha szimpatikusak az utastársaid, akkor meg is kínálhatod őket – örülni fognak.
    • Ha az egykori Szovjetunió területén utazol, akkor a szamovárból ingyen juthatsz forró vízhez. Instant kávé, filteres tea, krumplipüré por, bögrés leves legyen nálad. Nagyon jól fog esni, majd meglátod.
    • A saját utazó bögrédet és kiskanalad se felejtsd otthon, amiben elkészítheted a fenti finomságokat.
    • Útikönyv, jegyzetfüzet. A vonaton lesz lehetőséged kényelmesen olvasni vagy jegyzetelni.
    • A legtöbb vonaton vannak elérhető közelségben konnektorok, így ha lemerülne a telefonod, akkor lesz lehetőséged a töltésére. Plackarton viszont csak a folyosón tudod feltenni a kütyüd, szóval ha így utazol, még a szálláson vagy indulás előtt tölts rá néhány egységet.
    • Ágyneműre nem lesz szükséged. Kapni fogsz frissen mosott, illatos csomagban a vonaton.
Teázás a vonaton

Ha nincs kedvetek magatoknak készíteni a teát a szamovár forró vizéből, akkor ilyen szép pohártartóban kaptok egy-egy pohár édes nedüt a kocsikísérőtől. Az ára elenyésző, szóval ezt is próbáljátok ki, ahol lehetőségetek nyílik rá. A kép Odessza-Ungvár járaton készült. Egészségetekre! 🙂

Örömmel olvasnánk a ti tapasztalataitokat, észrevételeiteket vonatozásról, utazásról. Ha van kedvetek, írjátok meg élményeiteket kommentben vagy küldjétek el az intravelbudapest kukac gmail pont com címünkre!

Forrásként használtam a komfortkategóriáknál: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/ejszakai-utazas

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!