Intravel

Csap, Ukrajna kapuja

Akár Ukrajnába megyünk, akár hazafele jövünk, ha vonattal utazunk, mindenképpen érinteni kell Csapot is. Mint azt az Ukrajnába való eljutást bemutató cikkemben is leírtam (ez ide kattintva olvasható: Ukrajna: Vonattal legnagyobb szomszédunkhoz) , a legtöbb helyre záhonyi és csapi átszállással érdemes eljutni. Mivel a legtöbb vonatra 1-2 órát, sőt néha picit többet is várni kell Csapon, ezért úgy döntöttem, hogy röviden összeszedem, mit érdemes csinálni, és mit merre találtok a városban. Ez már csak azért is fontos, mert azt az 1-2 órát igen hasznosan is el lehet tölteni, hiszen itt érdemes ukrán valutát (UAH- Ukrán Hrivnya) beszerezni, itt érdemes vásárolni, és a tovább utazáshoz szükséges jegyeket is itt kell beszerezni.

Csap vasútállomása, ide érkezik a záhonyi vonat is.

Csap vasútállomása, ide érkezik a záhonyi vonat is.

Vasútállomások

A város igazi vasutas település, így nem csoda, ha a település központja maga a vasútállomás előtti tér. Vasútállomásból rögtön kettő is van, legalábbis épület szinten. A régi, szép, igazi 50-es évek Szovjetunióját idéző állomásépület ma elővárosi állomásként funkcionál. Itt lehet jegyet venni a helyi vonatokra, melyekkel Ungvárra, Munkácsra vagy épp Beregszászra lehet eljutni. Ettől az épülettől légvonalban alig 30m a távolsági pályaudvar, de a város felől nézve ez az épület már egy külön téren áll. A 70-es évek jellegtelen kockaépületében intézhetjük a távolsági vonatokra szóló jegyek megvásárlását, de Záhonyba is itt vehetünk jegyet (a különböző ukrajnai vonatjegyekről, velük kapcsolatos tudnivalókról itt írunk részletesebben: Gyakorlati útmutató ukrán vonatjegyekhez ). A Záhonyba utazók vámvizsgálata is ebben az épületben zajlik. Az állomás karzatán egy váró részleg került kialakításra, de lent is akad néhány pad. Emellett az állomáson található még egy kétes tisztaságú wc is. Elméletileg meg is lehet szállni ebben az állomásépületben, az árak igen barátiak, de hogy a szobák milyenek, arról halvány fogalmam sincs.

Az elővárosi állomás épülete.

Az elővárosi állomás épülete.

Autóbuszállomás

Ha valamiért nem vonattal utaznátok tovább, akkor sem kell messzire menni, a buszok a távolsági vasútállomás előtti térről, a parkolóból indulnak. Innen nagyjából ugyanazok a helyek érhetők el, mint vonattal, a legtöbb busz Munkácsra, vagy Ungvárra megy. Mivel a munkácsi főút kicsit másfele megy, mint a vasút, ezért vannak olyan falvak, ahova jobban megéri busszal menni. Ha ezekre a helyekre mentek, akkor itt keressétek a buszt (és persze ebből következik, hogy vannak olyan helyek, ahova viszont csak vonattal érdemes menni, pl.: Bátyú Kiseszeny vagy Szernye). Busszal jobban megközelíthető falvak például Nagydobrony, Kisdobrony vagy Csongor.

Munkácsig közlekedő busz Csapon

Munkácsig közlekedő busz Csapon.

Taxi

Ha sem a busz, sem a vonat nem nyerte el a tetszéseteket, akkor választhatjátok azt is, hogy taxival utaztok a célállomásotokra. Magyarországon a borsos árak miatt nem szokás távolsági utazásokhoz taxit igénybe venni, de Ukrajnában nem ilyen vészesek az árak, néhány falu távolságba elmenni még nem olyan nagyon drága, főleg ha többen utaztok együtt. A taxik szintén az állomás előtti téren várakoznak, ugyanott, ahol a buszok. Az állomáson is várják a határon átkelőket taxisok, őket érdemes kikerülni, hiszen biztos, hogy drágábban visznek el, mint a parkolóban várakozók. Az árat érdemes előre kialkudni.

A távolsági állomás épülete. Előtérben a parkoló, ahonnan a buszok is indulnak, és ahol a taxikat érdemes vadászni.

A távolsági állomás épülete. Előtérben a parkoló, ahonnan a buszok is indulnak, és ahol a taxikat érdemes vadászni.

Vásárlás

Ha az ember Ukrajnába utazik, akkor természetes, hogy szeretné kihasználni a magyarországinál barátibb árakat. Én azt szoktam javasolni az Ukrajnába utazóknak, hogy csak annyi ennivalót vigyenek magukkal, amennyi Csapig elég, a többit vegyék meg Csapon, mert tulajdonképpen akármit is vinnének innen magukkal, azt kár itthon megvenni, ha egyszer Csapon sokkal olcsóbb. Hazafelé is érdemes lehet bevásárolni, és azt magunkkal hazahozni (persze a vámszabályok betartásával). Vásárlásra a legalkalmasabb hely a Lilla ABC. Ez a távolsági állomástól alig 100m-re található a fő utcán. Az épületből kilépve a fő utcán balra kell elindulni, és az utca bal oldalán lesz maga a bolt. A bolt személyzete főleg magyarokból áll, így nyelvi gondjaink sem lesznek. Persze több más bolt is van a városban, és délelőttönként még piacra is mehetünk. A piac a Béke és a Kvitova utcák sarkán található, a vasútállomástól kb. 300 méterre.

A Lilla ABC az állomáshoz legközelebb lévő bolt.

A Lilla ABC az állomáshoz legközelebb lévő bolt.

Mit érdemes vásárolni?

A városban nem csak az olcsóság miatt érdemes boltba menni: Több olyan élelmiszer beszerezhető itt, ami nálunk már egzotikumnak számít, ezeket ajánlatos megkóstolni, hogy teljesebb legyen az élmény. Ilyen élelmiszer az eredeti orosz (szovjet) túrórudi, amiről a magyart is mintázták (igaz a mienk elég messzire került az eredetitől, így teljesen külön terméknek tekinthető), amelyet „Szirok” néven találhattok meg. Szintén érdemes megkóstolni a kvászt, ami egyfajta helyi üdítőital. Ha még nem unjátok a kísérletezést, akkor ajánlom a halvát és a különféle rákos/halas csipszeket, illetve a szárított halakat. Hazafelé pedig a rengeteg, jobbnál-jobb ukrán szószból érdemes bevásárolni (tartár, ketchup, mustár, majonéz, kozák szósz stb.)

Pénz

Ukrán Hrivnyához kétféle módon lehet jutni, vagy bankkártyáról vesztek le pénzt, vagy kerestek egy pénzváltót. A határon átkelőket az állomáson megrohamozzák a fekete pénzváltást kínáló emberkék, őket nem javaslom. Akár ATM, akár pénzváltó kell, az állomás épületével szemben, a városháza épületében működő bankfiók a legközelebbi hely, ahol pénzhez lehet jutni. Vissza úton itt érdemes forintra váltani a megmaradt hrivnyát, mert Magyarországon nagyon rossz árfolyamon veszik vissza. Természetesen a városban több további bankfiók és ATM található, főleg a fő utcán érdemes ezeket keresni.

Csap látnivalói

Bár Csap inkább egy technikai megálló, és az emberek nem a látnivalókért mennek ide, ha van egy-két óra, amit eltöltenétek valahogy, akkor azért a város kínál egy-két látnivalót. Az elővárosi állomás épületét érdemes megnézni, szép példája az 50-es évek szovjet építészetének. A városban 3 templom található. A Szent Anna katolikus templom a Fő utcán, az állomástól jobbra indulva található 200 méterre. Mellette található a „Felszabadítási Emlékmű”, mely természetesen a szovjet hadsereg hősies küzdelméről emlékszik meg.  A református templomot a Lilla ABC-vel majdnem szemben induló „Szportivna” utca végén találjátok meg.  Itt a Béke utcán balra kell elindulni, majd kb. 200 méter után jobbra fordulni, és az utca végén található az ortodox templom. Szintén itt található a „Városi Park”, mely igazából egy kis erdő, néhány kitaposott ösvénnyel, pár paddal és egy-két szemetessel. A park szélén található a Csernobili Atomkatasztrófa Áldozatainak emlékműve.

A csapi ortodox templom

A csapi ortodox templom a kevés látnivaló egyike.

Éttermek, kávézók

A városban több kisebb kávézó és étterem is üzemel, ahol szintén eltölthetünk 1-2 órát, ezekről azonban sajnos nincs saját tapasztalatom. Az állomással szemben üzemel az „Oázis” kávézó, a Lilla ABC mögött pedig a „Rikko” pizzéria, azonban mivel mindig kevés időm volt itt, ezekre a helyekre nem tudtam beülni.

Összességében, bár Csap nyilván nem egy turisztikai paradicsom, de egy hangulatos kisváros, ahol minden ügyes-bajos dolgot el lehet intézni, ha az ember Magyarország és Ukrajna között utazik, és ahol érdemes egyszer körül nézni. Csap emellett akklimatizálódni is kiválóan alkalmas, ha az ember Magyarországról megy Ukrajna felé. A lakosság fele itt még magyar, és a nem magyarok nagy része is tud magyarul, ám az utcán már sok ukrán/orosz beszédet lehet hallani. Az utcaképet még a Magyarországon megszokott kertes házak uralják, de azért feltűnik egy-egy szovjet panel is. A feliratok pedig már többségében cirill betűsek, de egy-egy magyar boltnév, vagy hivatalos tábla is előfordul, és az utcanév táblák is kétnyelvűek.

 

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

6 gondolatok ezen: “Csap, Ukrajna kapuja

  1. Pingback: Ukrajna: Vonattal legnagyobb szomszédunkhoz - Intravel

  2. Pingback: Gyakorlati útmutató ukrán vonatjegyekhez - Intravel

  3. Pingback: A buszállomás trükk, avagy busz-menetrendek kelet-Európában - Intravel

  4. Pingback: Utazás Csaptól Kijevig vonattal - Intravel

  5. Pingback: Ukrán vasútállomások szolgáltatásai - Intravel

  6. Pingback: Ungvár - Intravel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük