Intravel

Busszal nyaralni?

A napokban megkaptuk a Flixbus nevű busztársaság sajtóközleményét új nyári járataikról. Azt gondoltuk, hogy az infó esetleg hasznos lehet, ráadásul oldalunk célja a szárazföldi utazási lehetőségek ismertetése, így természetes, hogy ezeket az új járatokat is bemutatjuk nektek. Ettől függetlenül az írásért semmilyen ellenszolgáltatást nem kapunk, tehát nem támogatott tartalomról van szó.

A Flixbus talán az idei szezonra már kicsit későn ébredve, de elindított több új “nyaraló” járatot. Ez nem feltétlenül baj, hiszen sokan az utolsó pillanatban tervezik meg a nyaralásukat. Számukra ezek a lehetőségek még teljes mértékben jók lehetnek, ráadásul ezen járatok egy része a nyaralószezon után is megmarad remélhetőleg. Velence például egész évben vonzó célpont. Konkrét tapasztalatunk még nincs a Flixbus-szal, így abból indulunk ki, hogy minden ami a közleményben szerepel igaz (és ez szinte biztos így is van, mert egy komoly cég nem engedheti meg magának, hogy hazudjon). Azért egy-két dolgot így is el tudunk mondani a szolgáltatásról, leginkább a más szolgáltatókkal fogjuk összehasonlítani a most indult járatokat.

velence

Velence egész évben csodálatos. Ez a kép 2015 november elején készül. 

Alapvetően 3 igazi, tengerparti nyaralójárat indult most, ezek a Budapest – Padova (Tireszten és Velencén át), a Budapest – Split (Zadar, Sibenik és Trogir érintésével) valamint a Budapest-Makarska járatok. Előbbi kettő minden nap közlekedik, utóbbi hetente egyszer. Ezeken kívül Lengyelország (többek közt Varsó, Krakkó, Wroclaw) és Erdély nagyvárosaiba (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Arad, Temesvár, Nagyszeben, Csíkszereda, Székelyudvarhelystb.) indított járatott a Flixbus.

Álljon most itt módosítások nélkül a közlemény szövege, alatta pedig elolvashatjátok meglátásainkat az alább olvashatókkal kapcsolatban:

Budapest, 2017.08.01. – Idén nyáron a FlixBus tovább bővíti zöld hálózatát és magyar városokkal is összeköti a környező országok legnépszerűbb nyaralóhelyeit. Horvátország, Szlovénia, Olaszország és Erdély is új, napi járatokkal érhető el augusztusban. Az InterFlix jeggyel akár körutazássá is alakítható a nyaralás. Az utazások online a www.FlixBus.hu oldalon, az ingyenesen használható magyar nyelvű FlixBus mobilalkalmazásban, illetve Európa-szerte 24.000 partner irodánál foglalhatók.

Tengerpart, városnézés, hegyvidék közvetlen járatokkal, már 4690 forinttól

Azok számára, akik nem készültek fel előre az augusztusi nyaralási szezonra, mégis útra kelnének, a FlixBus új nyári menetrendje több vonzó célpontot is kínál. A Budapest és Padova között közlekedő járat Szlovénia legszebb városait, Maribort és Ljubljanát érintve jut el Olaszországba, ahol a FlixBus utasai akár Triesztet és Velencét is választhatják megállóként. Horvátország legnagyobb üdülőközpontjaiba is minden nap indul közvetlen járat, de Zadar és Split mellett Közép-Dalmácia kisebb gyöngyszemei, Vodice, Primošten, Trogir és Makarska is elérhetők a menetrendben.

Azok, akik nem a tengerpartra vágynak, hanem várost néznének, vagy épp a kánikulai napok elől menekülnének hűvösebb vidékre, az Erdélybe, Szlovákiába és Lengyelországba induló járatok közül választhatnak. A Budapest-Varsó vonalon többek között Pozsony és Łódź is elérhető, míg a fővárost Wrocław-val összekötő távolsági busz Ružomberok és Donovaly megállóhelye az Alacsony-Tátra népszerű túraútvonalait is könnyen megközelíthetővé teszi. A Romániába induló napi járatok Csíkszereda, Nagybánya, Marosvásárhely, Temesvár és Nagyszeben végállomással közlekednek, de Arad, Kolozsvár és Gyulafehérvár is összeköttetésbe kerül a fővárossal, míg bizonyos járatok szegedi és debreceni indulást is lehetővé tesznek.

InterFlix jegy – különleges ajánlat európai körutazáshoz

A FlixBus Európa vezető mobilitási szolgáltatója, a legkiterjedtebb intercity buszhálózattal. Jelenleg 24 ország 1.200 állomására biztosít közel napi 200.000 csatlakozást. Hogy a nemzetközi utazás még egyszerűbb legyen, a FlixBus bevezette az InterFlix jegyet, amellyel 99€-ért (a jelenlegi árfolyamon számolva kb. 30.990 Ft-ért) Európa-szerte 5 várost látogathatnak meg az utazók. A jegy 3 hónapig érvényes, így kiváló megoldás azok számára, akik európai körutazásra indulnak. A jegy az interflix.flixbus.com oldalon vásárolható meg. Az InterFlix voucher kódjai két város között közlekedő közvetlen járatokon használhatók fel, melyek rugalmasan foglalhatók a FlixBus oldalán és mobilalkalmazásán keresztül.

Kényelmes, környezettudatos és költséghatékony utazás         

„Minden járatunk kényelmes ülésekkel és lábhellyel rendelkezik, így az Adriára tartó éjszakai buszon is komfortos körülmények között spórolhatnak időt az utasok. Zöld flottánk mindegyik járművén ingyenes WiFi, az ülések mellett pedig konnektor is található, ennek köszönhetően az okos eszközök hosszabb utazás során is végig használhatók maradnak. Ezzel is arra törekszünk, hogy még élvezetesebbé tegyük a buszon töltött időt.” – mondta el Miklósy Boglárka, a FlixBus regionális szóvivője. Az iOS, Windows és Android rendszeren is elérhető ingyenes mobilalkalmazással az utazók egyszerűen lefoglalhatják jegyeiket, ellenőrizhetik az elérhető útvonalakat, utazásukkal kapcsolatos aktuális információkat kaphatnak push üzenetek révén, a navigációval pedig térképen ellenőrizhetik a buszmegállók pontos helyét. Az utasfelvétel papírmentesen, QR kóddal is lehetséges, a foglalást pedig az indulás előtti 15-ik percig módosíthatják az utasok.

Flixbus Népligetnél

Flixbus a Népligetnél 

FlixBus járatok augusztusban:

JÁRAT 

LESZÁLLÓHELYEK

 

IDŐTARTAMJegyár a www.FlixBus.hu oldalon (Ft-tól)NAPI JÁRAT
Budapest <> PadovaMaribor, Ljubljana, Trieszt, Velence11ó 00p8990
Budapest <> SplitZadar, Biograd, Vodice, Šibenik, Trogir11ó 05p10990
Budapest <> MakarskaZadar, Biograd, Vodice, Šibenik, Primošten, Trogir, Split, Omiš14ó 00p10990X
Budapest <> VarsóPozsony, Częstochowa, Łódź12ó 15p5890
Budapest <> WrocławZólyom, Besztercebánya, Donovaly, Ružomberok, Dolný Kubín, Krakkó, Katovice10ó 45p4690
Budapest <> MarosvásárhelyNagyvárad, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torda9ó 45p5890
Budapest <> NagybányaNagykároly, Szatmárnémeti7ó 45p5290
Budapest <> TemesvárArad

 

5ó 50p5590
Budapest <> NagyszebenNagyvárad, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Szászsebes10ó 35p8990
Budapest <> CsíkszeredaNagyvárad, Bánffyhunyad, Kolozsvár, Torda, Marosvásárhely, Segesvár, Székelyudvarhely14ó 05p7790

X

Eddig tartott a közlemény, most lássunk egy-két gondolatot a fentiek kapcsán, mik a pozitívumok (+) és mik a negatívumok (-), most kivételesen az utóbbihoz sorolom azokat a dolgokat is, amiket a fenti közlemény valami óriási dologként próbál eladni, de igazából semmi extráról nincs szó. Szokás szerint a negatívumokon essünk túl először:

-A legolcsóbb jegyek nem olyan egetrengetően olcsók. Kb. ennyibe kerülnek a Eurolines nemzetközi járatok legolcsóbb jegyei is ezekre a vonalakra. Félreértés ne essék persze, ezek nem rossz árak. Aztán persze, hogy ténylegesen mennyiért kapunk jegyet, az csak a foglalásnál derül ki, de hát ez máshol is így van.

-Azt sem árt tudni, hogy a hasonlóság az árakban nem véletlen. Nem mindegyik járat teljesen új ugyanis, egy részük csak a korábban a Volánbusz által Eurolines néven üzemeltetett vonalak átadásával jött létre. Tehát Flixbusként ezek valóban új járatok, de valójában nem mindegyik jelent új összeköttetést.

-Kíváncsiságból kipróbáltam egy foglalást Splitbe egy augusztus végi időpontra, odaútra pénteket, visszaútra szerdát választottam. Az oda-vissza jegy 46470Ft-ra jött ki. Ez után ugyan ezekre a dátumokra megnéztem a vonatot is, itt 31930Ft jött ki, úgy, hogy fekvőhelyes kocsiba kértem a jegyet, tehát körül-belül 33%-al olcsóbbra jött ki az út egy sokkal kényelmesebb közlekedési móddal (sajnos lehet egy busz akármilyen szipi-szupi egy fekvő- és hálókocsis vonattal nehezen tudják felvenni a versenyt). Ez persze csak egy kiragadott példa, biztos van olyan, amikor meg a vonat jön ki drágábbra, a lényeg, hogy függetlenül attól, hogy milyen jól hangzik egy-egy közlemény, érdemes mindig az alternatív lehetőségeket is megnézni.

-Kicsit fárasztó, hogy a busztársaság állandóan “mobilitási szolgáltató”-ként hivatkozik magára. Értem én, hogy ma már minden helyett ki kell találni valami modern trendi nevet, de ez bennem inkább visszatetszést kelt. Ha még az lenne, hogy a cég mondjuk busz- és vonatjáratokat is üzemeltet, akkor azt mondanám, hogy mint gyűjtőnév elmegy ez, de így nem sok értelmét látom. Várom a Tömeges Vizuálszórakoztató (TV) társaságok és az Ideiglenes Turista-áthelyező és Etető Szolgáltatók (utazási irodák) megjelenését :).

-Közel 40ezer kilométer nemzetközi buszozással a hátam mögött (mely 40ezer kilométer jó része különböző éjszakai járatokon jött össze) tapasztalatból tudom mondani, hogy lehet egy busz akármilyen kényelmes, egy egész éjszaka egyszerűen túl hosszú idő egy buszon. Erről írtunk már írtunk korábban, ez a cikkünk ide kattintva olvasható: Az éjszakai buszozás viszontagságairól – tippek, hogy könnyebben teljen az éjjel

+ A járatok többsége naponta közlekedik. Ez nagy előrelépés a korábbi Eurolines-os eljutáshoz képest, amik a horvát tengerpartokra (és egyéb más tengerpartokra is) hetente egyszer közlekedtek, eléggé megkötve ezzel az autó nélkül utazók kezét.

+Olaszországba a Venezia Euronight vonat megszűntetése óta botrányos a tömegközlekedési eljutás. Egy buszjárat közlekedett hetente 3-szor, valamint vonattal egy elég drága, és elég lassú bécsi átszállásos eljutás volt biztosítva. Ehhez képest óriási előrelépés a napi buszjárat, sokkal kötetlenebb módon lehet olaszországi utazást tervezni mint korábban.

+A Wifi és a konnektor ma már alap kellék kéne hogy legyen minden nemzetközi vonaton és buszon, de sajnos 2017-ben Magyarországon még mindig ott tartunk, hogy ennek bizony örülni kell. Csak összehasonlítás végett a MÁV képes ezzel promózni saját tengerparti járatait: ” Ezeken a vonatokon ne számíts modern berendezésre, légkondira, konnektorokra vagy zárt rendszerű, vákuumos wc-re. A SEA←YOU egy kicsit retró vonat.” Nos ehhez képest a Wifi és a konnektor tényleg űrkorszak.

+A horvát tengerpartra hiába van vonatjárat is, a vasút vonalvezetése miatt sok kis tengerparti üdülőhelyet a vonat nem tud kiszolgálni. Ha valaki konkrétan Splitbe szeretne eljutni, akkor jó alternatíva lehet a vonat, de ha mondjuk Sibenik vagy Zadar a cél, akkor a vonatról még buszra kell szállni, és ez esetben már egyáltalán nem biztos hogy olcsóbb és kényelmesebb a vonatos eljutás.

+Aránylag jó ajánlat az InterFlix jegy, sok esetben akár egy egyirányú jegynél is olcsóbb lehet maga ez az 5 utazásra jó jegy. Viszont nem árt résen lenni, mert két város közötti oda-vissza utazáshoz nem használható (tehát egy A város -> B város út után nem jöhet egy B város -> A város út), tehát legalább plusz egy várost be kell iktatni az útba. Az is jól hangzik, hogy 5 európai várost lehet meglátogatni, de ez csak akkor jön ki, ha az 5 utazás végén nem a kiindulási városunkba érkezünk vissza, ami azért elég életszerűtlen. Lehet választani, hogy megnézünk 5 európai várost, és utána egy plusz jeggyel jövünk haza, vagy csak 4-et nézünk meg, és ezzel a jeggyel jövünk haza. Azonban ezektől eltekintve is igen jó ajánlat ez a jegy. Az ezzel nagyjából összehasonlítható 5 napos (15 napon belül felhasználandó) Interrail bérlet nem 99, hanem 267 euróba kerül, és ezen felül a legtöbb vonatra még helybiztosítást, vagy hálókocsifelárat is kell fizetni, így egy hasonló utazás vonattal simán elmehet 300 euróig. Az embereknek általában 2 hétnél több idejük úgysincs utazásra, ez alatt pedig ez a 4-5 célállomás reális, elég rohanósra kell csinálni az utazást, hogy ennél több várost zsúfoljon be valaki két hétbe.

+A Qr-kódos jegy is olyan dolog, ami nem kéne, hogy nagy dolog legyen 2017-ben, de nincs két éve, hogy a Volánbusz nem túl kedves alkalmazottai elhajtottak pár utast Velencében, mert a jegyük nem volt kinyomtatva (ennek az esetnek szemtanúja voltam). Szóval én ennek is örülök.

Összességében azt gondolom, hogy az új járatok sok embernek jók lehetnek. Érdemes más cégeknél (pl. MÁV, Eurolines, PolskiBus) is körül nézni, de főleg, ha kisebb horvát üdülőhelyre, vagy Olaszországba szeretne valaki eljutni, akkor valószínűleg ennél jobbat nem fog találni.

A bejegyzés borítóképének forrása: www.busbud.com

Ha tetszett, megosztásodat köszönjük!

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.